Idén 87 új HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, a jövő évben AIDS-megelőzésre 43 millió forintot fordít az Egészségügyi Minisztérium – közölte tegnap Horváth Ágnes tárcavezető Budapesten. A távirati iroda jelentése szerint a Stop AIDS – a tudatlanság veszélyt jelent című, a mai AIDS elleni világnap alkalmából tartott rendezvényen a miniszter elmondta: elengedhetetlen felhívni a fiatalok figyelmét a felelős szexuális életre és a védekezésre, és meg kell tanítani nekik az óvszer helyes használatát. Még mindig sok a tévhit a betegséggel, annak terjedésével összefüggésben, és a mai fiatal korosztály igen keveset tud erről a ma még halálos kórról. Éppen ezért igyekeznek minél több iskolai felvilágosító kampányt támogatni – fűzte hozzá Horváth Ágnes.
Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint a 87 új fertőzöttből 63 férfi, hat nő és 18 ismeretlen. 1985 óta összesen 1453 HIV-fertőzöttről tudnak a szakemberek, ma 15-en AIDS-betegek, és idén hatan haltak meg. Az AIDS, a szerzett immunhiányos tünetegyüttes a HIV-fertőzés utolsó szakaszának tekintendő, a betegség okozója a HIV-vírus. Maga a fertőzés kedvező feltételek esetén gyógyszerekkel éveken, évtizedeken át kordában tartható, azaz az AIDS krónikus, kezelhető betegséggé vált. A HIV-fertőzés vér, ondó, hüvelyváladék útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és nem steril tűvel való injekciós kábítószer-használat révén.
Az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban nyilvánította december 1-jét az AIDS elleni világnappá, hogy felhívja a figyelmet a halálos betegség elleni védekezés fontosságára és a nemzetközi összefogás szükségességére. Az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) novemberi jelentése szerint 2007 végén 33,2 millió, HIV-vírussal fertőzött ember él világszerte, a kór eddig 25 milliónál is több halálos áldozatot szedett. December végén 15,4 millió nő, ennél százezerrel kevesebb férfi és 2,5 millió gyermek lesz HIV-fertőzött a világon. Az egész évben becslések szerint 1,7 millióan halnak meg AIDS-ben.
A WHO európai régiójának 53 országában tavaly több mint 87 ezer új esetet diagnosztizáltak. Magyarországon a HIV/AIDS-fertőzés gyakorisága egyötöde a világátlagnak, a hazai betegeknek egyharmada külföldi, 85 százaléka férfi. A regisztrált fertőzöttek száma évről évre emelkedik: korábban évente 60-70, ma már 80-100 új esetet regisztrálnak. A nyilvántartottakhoz képest kétszer annyian lehetnek a HIV-pozitívok, becslések szerint két-háromezren.
Közkívánatra benzinmotort kap az eddig villanyautóként kínált Fiat 500
