Rytko Emília, az Országos Választási Iroda vezetője a tegnap este megtartott ülésen ismertette az OVB tagjaival a népesség-nyilvántartó hivatal jelentését. Elmondta, a választási bizottság október 24-i határozata alapján a népesség-nyilvántartó hivatal elvégezte az aláírások vizsgálatát és azonosítását a Fidesz és a KDNP három népszavazási kezdeményezése ügyében. A tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésköréhez is 320-320 ezer aláírást nyújtottak be. Matematikai és statisztikai módszerekkel a hivatal kiszűrte a hibás tételeket, és az aláírások öt százalékának tételes ellenőrzése után megállapította, hogy mindegyik kérdésben több mint 250 ezer érvényes aláírás gyűlt össze.
*
A számítás alapján 99 százalékos annak valószínűsége, hogy a referendum megtartását a vizitdíj és a tandíj kérdésében legalább 254 ezer és legfeljebb 259 ezer választópolgár támogatta aláírásával. A kórházi napidíj ügyében pedig minimum 252 ezer és legfeljebb 258 ezer érvényes aláírás gyűlt össze.
Az Országos Választási Bizottság mindegyik témakörben önálló határozatot hozott, és a kezdeményezést érvényesnek nyilvánította. A határozatok ellen három napon belül bárki jogorvoslattal élhet a Legfelsőbb Bíróságon. Az esetleges kifogásokat három naptári napon belül kell elbírálnia a bíróságnak. Az OVB elnöke ezután – a törvény értelmében – haladéktalanul értesíti a törvényes népszavazási kezdeményezésekről az Országgyűlés elnökét. A törvényhozásnak 15 napon belül kell határoznia a referendum kiírásáról. Ez a határozat is megtámadható azonban az Alkotmánybíróságon. Deutsch-Für Tamás (Fidesz) az ülés előtt azt mondta: semmilyen kifogás nem fogadható el, ha az OVB elnöke utolsó utáni akcióként azzal akarja az időt húzni, hogy nem tájékoztatja a haladéktalanul a házelnököt a hitelesítésről. Szili Katalintól azt várja, hogy még a téli ülésszakban dönthessen a parlament a népszavazás kiírásáról.
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!