Minden diplomáciai lehetőséget ki kell használnunk Irán esetében, de nem zárjuk ki a katonai csapás eshetőségét sem – nyilatkozta Matan Vilnaj, Izrael védelmi miniszterhelyettese. A politikussal egy időben a határozott fellépést és az Irán elleni szankciók fontosságát hangsúlyozta Cipi Livni izraeli külügyminiszter is. A brüsszeli NATO-találkozón Livni megpróbálta rávenni több kollégáját a NIE-jelentés ellenére a szankciók támogatására. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter ugyanezen ügyben úgy érvelt, az említett jelentés éppen azt bizonyítja, Irán 2003-ban taktikai változtatásra kényszerült a nemzetközi nyomás miatt.
A jelentésre reagálva Ali Reza Irvas, Irán budapesti nagykövete közölte: „Nem állítottunk le semmit, mivel soha nem volt katonai célú nukleáris programunk.” Rámutatott, hazája mindig együttműködött a nemzetközi szervezetekkel, így a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) is, annak nemrégiben kiadott jelentése pedig Teherán álláspontját igazolta. A diplomata arra szólította fel a nemzetközi közösség országait, hogy a problémákat tárgyalásos úton rendezzék.
Intés Tel-Avivnak. Condoleeza Rice bírálta azt az izraeli döntést, hogy Kelet-Jeruzsálem felé terjeszkedjenek az izraeli telepek. Hozzátette, ez a lépés nem járul hozzá a bizalom építéséhez. (L. I.)
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!