A Daily Star című libanoni napilap szerint a különböző frakciók véleménye szerint az ideális jelölt Michel Suleiman, a libanoni hadsereg parancsnoka lehetne. A mostani késleltetés azt célozza, hogy a végletesen megosztott libanoni politikai élet szereplői konszenzusos jelöltet találjanak. Szakértők bíznak abban, hogy Suleiman mindenki számára elfogadható lehet, így a szavazásig hátralevő egy hét során az alkotmányos akadályokat le tudják bontani, hogy ő lehessen Libanon új elnöke. A libanoni alkotmány kimondja, hogy vezető állami beosztottak, így katonai parancsnokok nem indulhatnak az elnöki székért. Gondot okoz azonban, hogy minden alkotmánymódosítást a kormánynak kell kezdeményeznie, ám az a síita miniszterek tavaly novemberi kiválása miatt maga is alkotmányellenesen működik. Helyi beszámolók szerint az Egyesült Államok bármilyen konszenzusos jelöltet hajlandó támogatni, célja a hatalmi vákuum mielőbbi felszámolása. Emellett a szaúdi nagykövet is Rijád támogatásáról számolt be, feltéve, hogy Suleimant minden politikai erő támogatja. Egyelőre egy párt sem jelezte tiltakozását a katonai vezető személyét illetően.
Reggelig várt a bokrok között a volt élettárs, vérfürdővel indult a reggel Baranyában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!