Ukrán szemét érkezik a Tiszán

Berta Hajnal
2007. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már elérte a kiskörei vízlépcsőt az a hulladékszennyezés, amely még a hét elején került Ukrajnából a Bodrogon keresztül a Tiszába. Csütörtökön egy újabb szeméttenger is megközelítette a magyar határt, ezt azonban nem az Ung, hanem a Tisza valamelyik mellékágának árteréből mosta ki az áradás. Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője kérdésünkre elmondta: a hét végén mindkét szennyezés eléri a kiskörei duzzasztót, a szakemberek valószínűleg hétfőn vagy kedden kezdik meg a kiemelését és ártalmatlanítását. Feltehetően néhány száz köbméternyi, elsősorban háztartási szemétről van szó, a folyó megtisztítása több millió forintot emészt fel. – A legmagasabb, harmadfokú kárelhárítási készültség van érvényben – közölte Csont Csaba. Hozzátette: az ártéri hulladék azért ilyen sok, mert a szárazság miatt eddig elmaradtak az áradások. Veszélyes anyagot nem mutatott ki a vízminőségi labor. A környezetvédelmi tárcánál vizsgálják, hogy miként téríttethetnék meg a kárelhárítás költségeit a szennyezővel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.