Négyen gyűjtötték össze az induláshoz szükséges legalább 300 ajánlási cédulát. Megméreti magát az eddigi polgármester, Parlagi Endre (Nemzeti Fórum), Harcsa Lajos korábbi településvezető, aki ellen az MSZP sem állított jelöltet, Raczkó István függetlenként, míg Ercsényi Tiborné a Fidesz és a KDNP támogatásával próbálkozik.
A fideszes polgármesterjelölt úgy véli: a december 2-i időközi választások tétje sokkal nagyobb, mint máskor, mert Magyarország olyan helyzetbe – szociális válságba – jutott az elmúlt években, amelyből csak gyökeres változással lábalhatunk ki. Erre van szükség Budakalászon is, amelyet a térségben lényegében minden oldalról ellenzéki vezetésű városok, falvak vesznek körül. – Ezekkel a településekkel összefogva, közös érdekérvényesítéssel némileg ellensúlyozhatók a gyurcsányi megszorítások – mondta Ercsényi Tiborné.
Hozzátette: a kormány láthatóan önkormányzat- és kitelepülésellenes politikát folytat, Budakalásznak is egyre kevesebb jut a költségvetésből. – Ha nem következik be politikai fordulat mielőbb, akkor ez a helyzet tovább súlyosbodik, és minden budakalászi közvetlenül fogja érezni a szociális válság hatásait – hangsúlyozta. – Most minden egyes időközi és helyi választás arról is szól, hogy a magunk környezetében megtesszük-e a szükséges lépést az összefogás, a történelmi szövetség megvalósulása, a politikai és a szociális fordulat felé. A megvalósulás előfeltétele pedig a nyugodt közélet – jegyezte meg a Fidesz és a KDNP jelöltje.
A budakalászi képviselő-testület éppen az utóbbi hiánya miatt oszlott fel. Ercsényi Tiborné olyan vezetési stílust honosítana meg, amely nélkülözné az önkényes polgármesteri döntéseket, mentesítené az önkormányzatot a kétes, korrupciógyanús ügyektől és az ellenőrizetlen csoportok befolyásától. Nyugodt párbeszédre készül a képviselő-testülettel és az intézményekkel, a civil szervezetekkel. A polgármesterjelölt a család, otthon, biztonság hármas jelszavára építi programját.
A szociális biztonság vonatkozásában azt tervezi, hogy a nyugdíjasok helyett az önkormányzat átvállalná a vizitdíj befizetését, mert az szerinte megalázó az embereknek. Ezen túlmenően a Fidesz új egészségközpont létrehozását határozta el, amely megfelelne a XXI. század követelményeinek.
Budakalászon az egyik legnagyobb gond a közlekedés. A település határában számos bevásárlóközpont, raktár létesült, s jelenleg is zajlik az M0-s körgyűrű kiépülése. Ezek jelentős mértékben megnövelték a település gépkocsiforgalmát. – Komoly forgalomlassításra és elterelésre lenne szükség – mondta Ercsényi Tiborné. Majd hozzátette, lámpás kereszteződéseket és több körforgalmat kell létesíteni Budakalászon. Szeretné továbbá elérni, hogy az M0-s körgyűrű egészen az Ürömre vezető 10-es útig épüljön ki, hogy az autósok ne kényszerüljenek behajtani Budakalász belterületére. A fejlesztések vonatkozásában a fideszes polgármesterjelölt kiemelte: a beruházások kizárólag a falusias jelleg megőrzése mellett képzelhetők el. A bevételek növelése érdekében feltétlenül hasznosítani kell a lenfonógyár és az alsó gyár területét, mint ahogy a bányatavakat is. – A közintézmények közül pedig fejleszteni, bővíteni kell az általános iskolát és az óvodát – hangsúlyozta Ercsényi Tiborné, akinek egy új bölcsőde is a tervei között szerepel. A fideszes jelölt szeretne megoldást találni az uszoda befejezésére is, amelynek a félkész medencéje egy gödör formájában éktelenkedik Budakalászon, mivel a vállalkozó a munkálatok közben csődbe ment. – Új beruházóval be lehet fejezni a félbemaradt beruházást, üzemeltetését pedig nullszaldósra ki lehet hozni – mondta.
Közpénzt pazarolt el Ruszin-Szendi Romulusz a luxusvillája megépítésére
