Bulvárelnök?

Hazájában zuhan a francia elnök népszerűsége, miközben a nemzetközi porondon sorban aratja le a babérokat; egyre növekvő otthoni nehézségek – sok milliárd eurós külföldi megrendelések. A gazdaságban liberális reformokat vezet be, eközben a konzervatívok legjobbjaként védi a francia nemzeti ipart, és társadalmi egyenlőségről beszél. Ezzel párhuzamosan most már nemcsak az egész francia bulvársajtó, hanem a komolyabb lapok is bimbózó szerelmének apró részletein csámcsognak.

Keresd a nőt!
Abban, azt hiszem, nem lehet vitánk, hogy a nők – még háttérbe szorítva is – mekkora szerepet játszottak a történelem alakításában. Évezredek óta szépségükkel, eszükkel, kedvességükkel, főzésben való jártasságukkal le tudták venni a lábáról a teremtés koronáját. Nincs ez másképp ma sem. Franciaország már szinte mindent tud arról a két hölgyről, akik a közelmúltban hatással voltak elnökükre. Ha nem tévedek, akkor a következő hónapban legalább nyolc könyv jelenik meg francia nyelvterületen Céciliáról, a korábbi feleségről és Carláról, aki a boldogító igen kimondása előtt áll.
A kettejük közötti hasonlóság szembetűnő. Mindkettő modell volt, mindkettő törékeny alkatú. Mindkettőnek van az előző házasságából gyermeke, Céciliának kettő is. Mindkettő külföldi származású, sőt Carla még csak nem is vallja magát franciának, ő torinói olasz, bár gyermekkorától Franciaországban él. Mindkettő macskatekintetű. Mindkettő modern nő: a szabadság és függetlenség mindenekelőtt. De azért vannak közöttük különbségek is szép számmal. Először is a volt feleség idősebb, mégpedig tizenhárom évvel a negyvenesztendős Carlánál. Cécilia – mint az arcvonásain is látszik – uralkodó, befolyását érvényesíteni tudó típus. Gyakran megfordult a fejemben, hogy Sarkozy honnan merítette ezt a hihetetlen energiát, amely Franciaország élére repítette. Azt hiszem, Céciliából, ami volt hitvesén meg is látszik. Cécilia utálja a médiát, ahol csak tudott, menekült előle. Carláról az a hír járja, hogy vakuk fényében született, számtalan híres fotósnak pózolt.
Carla nem uralkodó fajta, vagy legalábbis sikeresen palástolja. Ő nagypolgári, rendkívül gazdag családból származik, szinte mindent alátoltak a modellségtől az énekességig. Nincs benne uralkodni vágyás, semmiért nem kellett megküzdenie, szépségével így is a párizsi éjszakák koronázatlan királynője volt, nem egy közismert férfi hevert már lábai előtt. Carla bájos kedvessége volt a nyerő Sarkozynél: ő nem követel, nem rendszabályoz. Cécilia, plusz egy jó adag sárm. Úgy látszik, hogy a hatalom megszerzése után most erre van szüksége az elnöknek. A Carlát jól ismerők inkább baloldali gondolkodásúnak tartják, de azonnal hozzáfűzik, hogy korántsem meggyőződéses. Mindenesetre Nicolas Sarkozy kiterjesztette a párkapcsolatára is a nyitás politikáját.

Sokkoló jelként e hónap elején először süllyedt ötven pont alá a francia köztársasági elnök népszerűsége. Az azóta elkészített felmérések további esést mutatnak, volt közvélemény-kutató cég, amely a múlt héten 45 százalékpontos támogatottságot mért. A tavaly májusi választások óta majd 20 százalékot veszített a köztetszéséből Nicolas Sarkozy. A kormányfő, François Fillon eredményei viszont továbbra is ötven százalék felett maradtak.
Bár ezekből a jelentésekből nem kell végérvényes következtetéseket levonni, mint teszik a francia szocialisták, akik „uralom végi hangulatról” és „lefelé ható légörvényről” beszélnek, azért nem ártana levonni a tanulságokat. A szocialistákról csak annyit – ami bármely elemzésnél jobban mutatja jelenlegi helyzetüket –, hogy a vezetés nélküli pártot a májusi elnökválasztás óta tagjainak – tehát nem a szimpatizánsoknak – 40 százaléka hagyta el. Az Élysée-palotában a figyelmeztető jelzéseket nem is kezelik olyan felületesen, mint tette azt a jobbközép kormánypárt egyik vezetője, mondván: „Sarkozynek rendkívül hosszú kegyelmi időszak adatott meg, ugyanis csak megválasztása után több mint fél évvel kezdtek esni a mutatói.”
A francia sajtó is kutatja az okokat, és meg is lel jó párat. Először is a gazdasági fellendülés ugyancsak várat magára. A vásárlóerő nemhogy nőne, hanem az utóbbi évben csökkent, igaz, csak egy-két százalékkal. „Ha többet akarsz keresni, dolgozz többet!” – ez a Sarkozy-féle varázsformula. Ám van egy csoport, amelynek tagjai hajdanán nagy többségükben az elnökre szavaztak, és ők, ha akarnának, akkor sem tudnának többet dolgozni: a nyugdíjasok. A választási eredmények alapján a 65 évesnél idősebb szavazók kétharmada adta voksát Sarkozyre. Az elmúlt fél évben bevezetett reformok egyes intézkedései hátrányosan érintik épp ezt a réteget, miközben a kampány során megígért sok jóból még semmi sem valósult meg. Az Élysée-palota tanácsadói gyorsan rájöttek erre: legalább láthatóvá kell tenni azokat reformokat, amelyek révén 13 millió nyugdíjasnak korrigálni lehet a járandóságát. Az elnöknek erre jó alkalma lesz a jövő hónap elején a társadalombiztosításról elmondandó beszédében.
A Le Monde napilap készített egy kis közvélemény-kutatást a szerkesztőség közelében lévő piacon arról, hogy mi változott meg Sarkozy megítélésében. Különösen azoknak a véleményére volt kíváncsi, akik tavaly Sarkozyre szavaztak. Az eredmény egyértelműen azt tükrözte, hogy több diszkréciót és több eredményt szeretnének látni az elnöküktől. A diszkréció a magánélet kiteregetésére vonatkozik. Bármilyen meglepő, a franciák ilyen maradiak az elnöki tisztség megítélésében – így összegezhető több szakértő véleménye. Különösen az év végi napokban nem volt olyan híradó, olyan magára valamit adó újság, amely ne tartotta volna kötelességének, hogy tudósítson a Sarkozy, Bruni pár egyiptomi és jordániai kirándulásának szinte minden lépéséről. Ez tényleg sok volt a franciáknak, a piacon megkérdezettek közül mindenki elmondta, hogy az elnöknek visszafogottabban kell kezelnie magánéletét. „Csak azt ne higgyék, hogy én adtam utasítást a szerkesztőségeknek arra, hogy újságíróhad kövesse minden lépésünket!” – próbálta menteni magát a francia elnök egy januári sajtóértekezleten.
Ilyen felkérés nyilván nem hangzott el, de a szerelmespárnak nem volt ellenére a vakuk villogása közepette járni-kelni az egyiptomi Királyok völgyében vagy a jordániai Petrában. A közelmúltban az Express magazinban – amelyet nem lehet Sarkozy-ellenességgel vádolni – jelent meg érdekes beszélgetés erről a témáról Pierre-Henri Tavoillot-val. A filozófus kifejtette, hogy Sarkozy egyszerre akarja megerősíteni és gyengíteni az elnöki hatalmat. Megerősíteni az intézmények révén és az állandó sajtójelenléttel, és gyengíteni mindig csupán egy lépéssel, amely deszakralizálja, demisztifikálja a hatalmat. Paradox helyzet: egyszerre ő a Francia Köztársaság első embere, akinek küldetése kell hogy legyen, felnézzenek rá, ám egyben köznapi halandó, akinek ugyanolyan érzelmei vannak, mint mindenki másnak. A demokrácia megőrizte a „nagyság” nosztalgiáját – fejtette ki Tavoillot. „Hogyan legyünk nagyok egy középszerű demokráciában? – tette fel a kérdést a filozófus. – Minden az egyensúlyon múlik. Ha ezt tartani tudja valaki, akkor végigvisz az úton, ugyanis ő az, akit követni kell, ő diktálja az útvonalat.”
Még ha kissé narcisztikus is. Állítólag karácsony után Luxorba érkezve késő este Sarkozy felhívta egyik barátját, azt kérdezve tőle: „Hogyan festettem a tévéhíradókban?” Sokan az elnöki hatalom „peopleizációjával” vádolják – amit mifelénk talán „elbulvárosodásnak” nevezhetnénk. Sarkozy mindig is imádta a sztárokat. Egyik könyvében leírta, hogy kamaszkorában, mint annyi hasonló korú, hírességek plakátjaival díszítette szobáját. És most eljátszhatja a legnagyobb sztár szerepét. „A Beatles óta nem láttunk ilyet” – mondta egy ismert francia énekes arról az őrjöngésről, amellyel Sarkozyt fogadta több ezer poprajongó egy koncertre érkezését követően. Körül is veszi magát szépen hírességekkel.
Sarkozy régen rájött, hogyan lehet saját céljaira felhasználni a médiát. A hozzá közel állók szerint nem ő akar idomulni a legfőbb méltóság szerepköréhez, hanem fordítva, azt alakítja át a saját személyiségéhez. Ráadásul erre buzdítja az a baráti kör, amely körülveszi: „Mindenáron meg kell őrizned személyiségedet.” Erre – az első jelek szerint – már nem vevők a franciák. Bármilyen meglepő, de többségük nem azért választott elnököt, hogy nap nap után boncolgassa annak szerelmi ügyeit, bánatát vagy örömét. A jelek szerint erre rájött maga az érintett is: nem viszi magával a napokban esedékes indiai útjára Carla Brunit, amint erről az olasz énekesnő e héten a Libération napilapnak nyilatkozott is. Az interjúban megerősítette, hogy még nem volt esküvő. Pedig mennyire várta a Tadzs Mahal a szerelmespárt! Az indiai vendéglátók viszont legalább megszabadultak egy gyötrelmes gondtól: vajon hova kell ültetni a hivatalos vacsorán a francia elnök barátnőjét? Hiába bújták a legkiválóbb protokollkönyveket, erre a kérésre nem találtak választ.
Bár otthon a népszerűség kopásáról érkeznek a hírek, külföldön ez koránt sincs így. Nicolas Sarkozy bármely külföldi látogatásán valóban sztár. Az energikus és tárgyalópartnereihez képest valóban fiatal francia vezető euró-tízmilliárdos üzletekkel tér haza. Felmerül a kérdés: vajon ezeket az irdatlan megrendeléseket valóban tudja teljesíteni Franciaország? Valószínűleg nyilván, hiszen mindről elő- vagy végleges szerződést írtak alá. Polgári célú atomerőművek szinte minden észak-afrikai országban, hatalmas fegyvermegrendelések az Arab-öböl térségében, kínai Airbus-igény, TGV-vonalak Szaúd-Arábiában, Argentínában – egyik sem piciny ország. Talán nem túlzás azt állítani, ilyen külgazdasági sikerekkel az V. köztársaságban egyik elnök sem indult. Nyilván szól ez a francia ipar megbízhatóságának, de nem kevésbé a dinamikus elnöknek, akivel nem árt jóban lenni. A legnagyobb bókot talán tavaly év végén Pekingben söpörte be, amikor a kínai elnök a füléhez hajolt, és – a jól értesültek szerint – ezt súgta neki: „El tudnám önt képzelni mint egész Európa elnökét.”
Először azonban meg kellene oldani Franciaország gondjait. Január elei évnyitó, a „civilizációs politikáról” szóló beszédében ki is jelölte a leggyorsabban megvalósítandó feladatokat. Érdekesség, hogy külföldön nem sok visszhangja volt e nagyszabású beszédnek. Sarkozy politikájának lényege, hogy megszelídítse a kapitalizmust, kicsit maliciózusan szólva, hogy megteremtse az emberarcú kizsákmányolást. Az elnök reformprogramjában kivételes helyen szerepel – persze legalább a vásárlóerő szinten tartása mellett – a külvárosok gondjainak megoldása, az oktatási reform, a munka értéken való megfizetése, az egészségügyi intézmények irányításának átalakítása. Bár Nicolas Sarkozy pontos határidőket nem szabott a változások végrehajtására, elemzők szerint ezekbe az idén bele kell vágni, hogy még ötéves mandátuma lejárta előtt eredményeket hozzanak.