Karcsa román kori temploma

Sárospataktól keletre, a Bodrogközt ma már csak „légiesen” kettészelő szlovák–magyar államhatár közelében fekszik a kétezer lakosú Karcsa. Neve – az ótörök kara (fekete) szó képzett származéka – 1254-ben iuxta Karacha alakban szerepel oklevélben. A szintén honfoglalás kori csallóközi szállásterület egyetlen falubokrában nem kevesebb, mint tizenkét -karcsa összetételű Árpád-kori településünk maradt fenn – Amádékarcsa, Egyházkarcsa, Etrekarcsa, Göncölkarcsa, Királyfiakarcsa stb. –; a Bodrog vízjárta földjén lévő Karcsán pedig az egyik legszebb román stílusú templomunkkal találkozhatunk. Bizony jól fel kell kötnie a gatyamadzagot szlovák uniós néptársunknak, ha elébünk akar kerülni a Kárpát-medencei históriában…
Fordítsuk komolyra a szót! A lapos dombháton álló, torony nélküli karcsai templom két, egymástól alapjában elkülöníthető szakaszból áll. Keleti fele első pillantásra a korai romanikában gyakori félköríves apszisnak látszik, azonban hamar észrevehető az épületrész különös formája és falazása. A gondosan megszerkesztett, kívülről majdnem teljes kör, belülről hatkaréjos alaprajzú építmény fehér mészhabarcsba, szabályos sorokba rakott lapos téglákból épült. A hengerpalást alakú homlokfalat függőleges irányú sávok, úgynevezett lizénák tagolják – összesen tizenkettő –, amelyeket idomtéglákból képeztek ki. Maga a templom – ezzel markáns ellentétben – szürke színű, vulkáni eredetű bazalttufa kváderkövekből épült. Alaprajza majdnem szabályos négyszög, amelynek méretéből és arányaiból eredetileg háromhajós térforma következtethető ki: a hajó nyugati oldalán lévő két vaskos karzatpillér vonalát meghosszabbítva a román korban szokásos arányok szerinti szélességű főhajót és mellékhajókat kapunk. A négyszög keresztmetszetű pillérpár keresztboltozattal alátámasztott, kő mellvédfalú karzatot hordoz, a boltvállaknál emberalakos faragványok láthatók.
A tégla szentélyrészt hosszúkás, feltűnően ügyetlen, szabálytalan nyaktag kapcsolja egybe a kőhajóval. Rögtönzött, esetleges jellege arról árulkodik, hogy az építkezés folyamatát valami nagy változás szakította ketté.
Az időben elsőnek készült kerek templom a középkori Magyarország területén fellelhető rotundák azon csoportjába tartozik, amelyeknek belső terét szabályos hatszög alapra szerkesztették. Karcsán kívül az Ungvár szomszédjában található Gerényben és a Makó melletti Kiszomborban látható ilyen, illetve a Kolozsvár határában lévő Kolozsmonostoron került elő egy negyediknek az alapfala az 1980-as évek elején. Az épületek jelképes szerkezete a jeruzsálemi Szent Sír-templom centrális, kupolás terét utánozza, amely a keresztes hadjáratok révén – a Balkánon látható korábbi példák közvetítésével – eljutott a Kárpát-medencébe is. Karcsa esetében további magyarázat, hogy a település egy 1187-ben kelt hiteles oklevélben a jeruzsálemi Szent János Lovagrend magyarországi birtokai között szerepel, tehát a XII. század végére keltezhető első építkezés a szentföldi gyökerű ispotályosokhoz köthető. Nem tudjuk, mi okozhatta a látványos „koncepcióváltást”, amelynek eredménye a faragott kőből készült nyugati hajó, a körtemplomhoz való szakrális ragaszkodást azonban jól mutatja, hogy a rotundát szentélyként használták.
A valamikor a XIII. század elején épített templom falazatát olyan szabályosan, szinte hézagmentesen illesztett, simára csiszolt kőkockákból építtették, hogy – a Balassa Iván által összegyűjtött karcsai mondákban olvashatóan – a lányok fésülködéskor azok tükrében nézegették magukat. A köveket éjszaka tündérek úsztatták ide a Karcsa folyón, amiből annyi igaz, hogy az építőanyagot valóban valahonnan a Bodrog menti vulkáni hegyekből szállították ide, erre a kőben szegény vidékre.
Karcsa templomát 1527 óta használják a reformátusok. A XVII–XVIII. században rossz állapotban volt, kisebb-nagyobb javításokra, átalakításokra szorult. Alapos régészeti kutatására és műemléki helyreállítására 1964 és 1969 között került sor Molnár Vera régész és Nagypál Judit építész irányításával. A renoválás akkoriban kiemelkedően nagy összegbe, egymillió forintba került.