Nem gyűrűzik be?

Az Európai Unió pénzügyminiszterei a héten tartották ülésüket, amelyen a fő téma a pénzügyi piacok „zavarai” voltak. Az unió gazdasági biztosa, Joaquín Almunia egészen biztos abban, hogy a globális pénzpiacok jelenlegi nyugtalanságát az Egyesült Államok egészségtelen közkiadásai okozzák, sürgette Washingtont, hogy csökkentse költségvetési kiadásait, és ösztönözze a megtakarításokat, ugyanakkor dicsérte az Európai Unió „felelősségteljes és megalapozott” gazdaságpolitikáját, a közös valuta pozitív hatását. „Nincs globális recesszió, de megvan annak a kockázata, hogy az Egyesült Államokban recesszió következik be, mivel az elmúlt években az USA gazdaságában jelentős egyensúlytalanságok (hatalmas fizetésimérleg- és költségvetési hiány, a megtakarítások hiánya) halmozódtak fel” – mondta. Hozzátette, hogy Európa a korábbi reformok és a költségvetési kiadások lefaragása nyomán jól felkészült, hogy átvészelje a pénzügyi válságot, habár a pénzügyi piacok zavarai az unió gazdasági növekedési ütemére hatással lehetnek.
Más elemzők viszont felhívják a figyelmet, hogy a kibontakozó pénzügyi válság súlyos következményekhez vezet a hatalmas adóssággal és folyó fizetésimérleg-deficittel rendelkező közép- és délkelet-európai országokban. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank mindenekelőtt Lettországot, Magyarországot, Bulgáriát, Romániát és Szerbiát sorolja e kategóriába.
Megint mások, mint például Dean Baker, az amerikai Gazdasági és Politikai Kutatások Központja fő közgazdásza attól fél, hogy az Egyesült Államok gazdasága szabadesésbe kezd. A Standard & Poor’s fő közgazdásza, David Wyss pedig azon aggodalmának adott hangot, hogy az európai és más tengerentúli beruházók kivonják a pénzüket Amerikából.
Egy civil szervezetekre épülő német világgazdasági elemző hírportál (World Economy and Development) párhuzamokat mutat ki a tíz évvel ezelőtti
ázsiai pénzügyi válság és a jelenlegi helyzet között. Eszerint a jelenlegihez hasonló pénzügyi válságokat a következő képlettel lehet leírni: emelkednek az ingatlanárak, ennek nyomán kiterjed a hitelezési tevékenység, majd a spekuláció egyre intenzívebbé válik, míg végre egyesek elkezdik realizálni nyereségüket, vagyis eladnak, mire az árak esnek, a korábbi „befektetők” megpróbálják menteni, ami menthető, és az árak szabadesésbe kezdenek. A jelen esetben az történt, hogy az amerikai lakáspiacon elkezdtek emelkedni az árak, aminek hatására egyre többen akartak hitelekből lakást építeni, a bankok pedig kölcsönöket adtak a másodosztályú (kockázatos) adósoknak is, majd e hiteleket kötvényesítve továbbadták európai és ázsiai „befektetőknek”. A nyolcvanas évek „pénzügyi innovációi” által kialakított átláthatatlan spekulációs rendszerben e pénzek szétterültek a világ pénzpiacain, úgy, hogy a pénzügyi intézményeknek még csak fogalmuk sincs, mennyire vannak kitéve a kockázatnak. Amikor azután a lakásárak lementek, a korábban létrehozott pénzügyi dominó elkezdett összedőlni.
John Kenneth Gailbraith közgazdász A pénzügyi spekulációk rövid története című könyvét így zárja: „Mikor és milyen területeken zajlik le majd a következő nagy spekulációs epizód? Ingatlanokban? Az értékpapírpiacon? Senki nem tudja, de egyvalami biztos: a továbbiakban még több ilyen epizódra fog sor kerülni, (…) a bolondokat megszabadítják a pénzüktől.”