„Tenni, amit a szívünk diktál”

Szájer József
2009. 08. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ma húszesztendős páneurópai piknik a mögöttünk hagyott huszadik század egyik legnagyobb eseménye. A szabadság nagyszerű ünnepe. Ritka pillanat, mikor a történelmet nem nagy hatalmú vezetők tettei, hanem néhány szabadságszerető polgár bátor kiállása állítja teljesen új vágányra. A piknik a magyar rendszerváltoztatás kiemelkedő civil pillanata. Nem Bush, nem Gorbacsov, de nem is Horn Gyula vagy Kovács László, hanem néhány tucat debreceni és soproni polgár lépett a világtörténelem színpadára. Megunták, hogy vezetőik annyit papolnak a közös Európa Házról, és maguk nyitották meg a rést az Európa lakóit, köztük a német nemzetet évtizedek óta elválasztó, a szabadságtól megfosztó kordonon.
Ez a civil tett – ma már tudjuk – elindította azt a folyamatot, amely ledöntötte a kommunizmus, a szocializmus sokáig legyőzhetetlennek hitt világrendjét, és amelynek a végén ott van az egyesült Németország és a mai újraegyesült Európa, a közös ügyei szervezésére létrejött politikai közösség, ahol magyarok, németek, osztrákok: Európa nemzetei együtt döntenek.
Amikor a világ történelmét alakító közelmúltbeli eseményre emlékezünk, ezt úgy tesszük, hogy a legfiatalabbakat leszámítva mi magunk is részesei voltunk mindannak, ami húsz éve történt. Mi nem tudjuk elfelejteni, hogy annak a barikádnak két oldala volt.
Magyarország mai köztársasági elnöke az akkori civil Sólyom László jogászprofesszor tanított meg egy egész országot arra, hogyan harcoljunk szelíden, de keményen a jog eszközeivel a szabadságunkért. Az NDK egyik polgára, Angela Merkel, ma Németország kancellárja szervezetet alapított a kommunista német pártállam ellen, a „demokratikus kitörés” érdekében. De a többi soproni és debreceni civil is a szabadság oldalán állt, kockáztatva állását, egzisztenciáját: Filep Mária, Mészáros Ferenc, Magas László, Abdai Géza, Lobenwein Tamás, Nagy László, Ivanics Ferenc, Csóka Pál, Kóczán Zoltán, Rumpf János és a többiek nem féltek, tették, amit a szívük diktált.
És persze ott voltak – akkor is – a szabadság ellenségei, akik a KISZ, az MSZMP vezetőiként hol szóval, hol hatósági segédlettel arról akartak lebeszélni minket, akik független szervezetet hoztunk létre, a Fideszt, hogy éljünk polgári szabadságjogainkkal. S amikor ez nem sikerült nekik, akkor saját átmentésük lett a fő céljuk – nem a szabadság. Most, húsz év után sokan ők is itt vannak, és velünk együtt ünnepelnek… De barátaim, ne tápláljunk hiú reményeket: van-e egy koreszme – esetünkben a szabadság és az újraegyesült Európa eszméje – sikerének jobb mércéje, mint amikor egykori ellenségei is felsorakoznak mögötte?
Húsz év után joggal vetjük fel a kérdést: vajon megvalósultak-e az akkori szabadságot szerető és azért áldozatot is hozó polgárok álmai, beszélhetünk-e valóban egyesült Európáról, ahol a nemzetek szó nélkül eltűrik egy nemzeti kisebbség jogfosztását, hogy anyanyelvét használja, amint ez a szlovákiai magyarokkal történt? Beszélhetünk-e a gyülekezés jogáról egy olyan országban, ahol békés emlékezőkre rendőri lovasrohamot vezényelnek, és emberek veszítik szemük világát a gumilövedékektől? Miként higgyék el az emberek, hogy rendszerváltoztatás történt, ha a bukott rendszer örökösei ma is ott ülnek a vezető gazdasági és politikai pozíciókban? Lehet-e élni a ránk köszöntött szabadsággal, ha rettegni kell, hogy devizahiteleink fizetésének nehézségei miatt kilakoltatják családunkat, vagy amikor a cigány polgártársaink elleni példátlan támadássorozat felderítésében tehetetlen a rendőrség?
A húsz év előtti felemelő események ma erőt kell adjanak gyakran reménytelennek tűnő küzdelmeinkben ahhoz, hogy higgyük: igenis van kiút a legnehezebb, legrosszabb helyzetekből is; Európa képes kilábalni a válságból, Magyarország ismét elindulhat felfelé. Hiszek abban, hogy a szabadság és a közös Európa, az emberhez méltó élet erős és olthatatlan vágya ma is át fog segíteni minket a túlsó partra. Ehhez nem kell más, mint amit a piknik szervezői tettek: tenni, amit a szívünk diktál. A kommunista rendszer összeomlása bizonyítja, hogy az emberek akaratával, szabadságvágyával szemben tartósan nem lehet kormányozni. Amit húsz éve oly nagy lendülettel elkezdtünk, végre sikerre kell vinnünk!
(A cikk az augusztus 19-én a páneurópai piknik emlékünnepségén elhangzott beszéd lejegyzett változata.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.