A ma húszesztendős páneurópai piknik a mögöttünk hagyott huszadik század egyik legnagyobb eseménye. A szabadság nagyszerű ünnepe. Ritka pillanat, mikor a történelmet nem nagy hatalmú vezetők tettei, hanem néhány szabadságszerető polgár bátor kiállása állítja teljesen új vágányra. A piknik a magyar rendszerváltoztatás kiemelkedő civil pillanata. Nem Bush, nem Gorbacsov, de nem is Horn Gyula vagy Kovács László, hanem néhány tucat debreceni és soproni polgár lépett a világtörténelem színpadára. Megunták, hogy vezetőik annyit papolnak a közös Európa Házról, és maguk nyitották meg a rést az Európa lakóit, köztük a német nemzetet évtizedek óta elválasztó, a szabadságtól megfosztó kordonon.
Ez a civil tett – ma már tudjuk – elindította azt a folyamatot, amely ledöntötte a kommunizmus, a szocializmus sokáig legyőzhetetlennek hitt világrendjét, és amelynek a végén ott van az egyesült Németország és a mai újraegyesült Európa, a közös ügyei szervezésére létrejött politikai közösség, ahol magyarok, németek, osztrákok: Európa nemzetei együtt döntenek.
Amikor a világ történelmét alakító közelmúltbeli eseményre emlékezünk, ezt úgy tesszük, hogy a legfiatalabbakat leszámítva mi magunk is részesei voltunk mindannak, ami húsz éve történt. Mi nem tudjuk elfelejteni, hogy annak a barikádnak két oldala volt.
Magyarország mai köztársasági elnöke az akkori civil Sólyom László jogászprofesszor tanított meg egy egész országot arra, hogyan harcoljunk szelíden, de keményen a jog eszközeivel a szabadságunkért. Az NDK egyik polgára, Angela Merkel, ma Németország kancellárja szervezetet alapított a kommunista német pártállam ellen, a „demokratikus kitörés” érdekében. De a többi soproni és debreceni civil is a szabadság oldalán állt, kockáztatva állását, egzisztenciáját: Filep Mária, Mészáros Ferenc, Magas László, Abdai Géza, Lobenwein Tamás, Nagy László, Ivanics Ferenc, Csóka Pál, Kóczán Zoltán, Rumpf János és a többiek nem féltek, tették, amit a szívük diktált.
És persze ott voltak – akkor is – a szabadság ellenségei, akik a KISZ, az MSZMP vezetőiként hol szóval, hol hatósági segédlettel arról akartak lebeszélni minket, akik független szervezetet hoztunk létre, a Fideszt, hogy éljünk polgári szabadságjogainkkal. S amikor ez nem sikerült nekik, akkor saját átmentésük lett a fő céljuk – nem a szabadság. Most, húsz év után sokan ők is itt vannak, és velünk együtt ünnepelnek… De barátaim, ne tápláljunk hiú reményeket: van-e egy koreszme – esetünkben a szabadság és az újraegyesült Európa eszméje – sikerének jobb mércéje, mint amikor egykori ellenségei is felsorakoznak mögötte?
Húsz év után joggal vetjük fel a kérdést: vajon megvalósultak-e az akkori szabadságot szerető és azért áldozatot is hozó polgárok álmai, beszélhetünk-e valóban egyesült Európáról, ahol a nemzetek szó nélkül eltűrik egy nemzeti kisebbség jogfosztását, hogy anyanyelvét használja, amint ez a szlovákiai magyarokkal történt? Beszélhetünk-e a gyülekezés jogáról egy olyan országban, ahol békés emlékezőkre rendőri lovasrohamot vezényelnek, és emberek veszítik szemük világát a gumilövedékektől? Miként higgyék el az emberek, hogy rendszerváltoztatás történt, ha a bukott rendszer örökösei ma is ott ülnek a vezető gazdasági és politikai pozíciókban? Lehet-e élni a ránk köszöntött szabadsággal, ha rettegni kell, hogy devizahiteleink fizetésének nehézségei miatt kilakoltatják családunkat, vagy amikor a cigány polgártársaink elleni példátlan támadássorozat felderítésében tehetetlen a rendőrség?
A húsz év előtti felemelő események ma erőt kell adjanak gyakran reménytelennek tűnő küzdelmeinkben ahhoz, hogy higgyük: igenis van kiút a legnehezebb, legrosszabb helyzetekből is; Európa képes kilábalni a válságból, Magyarország ismét elindulhat felfelé. Hiszek abban, hogy a szabadság és a közös Európa, az emberhez méltó élet erős és olthatatlan vágya ma is át fog segíteni minket a túlsó partra. Ehhez nem kell más, mint amit a piknik szervezői tettek: tenni, amit a szívünk diktál. A kommunista rendszer összeomlása bizonyítja, hogy az emberek akaratával, szabadságvágyával szemben tartósan nem lehet kormányozni. Amit húsz éve oly nagy lendülettel elkezdtünk, végre sikerre kell vinnünk!
(A cikk az augusztus 19-én a páneurópai piknik emlékünnepségén elhangzott beszéd lejegyzett változata.)
Kocsis Máté most peckes ökörnek nevezte Magyar Pétert, és minden oka megvolt rá
