Apró betűs rész

A hazai bankok jól vannak, nem szorulnak segítségre; a magyarok nagyon jól fizető adósok; magatartási kódex készül a pénzintézetek számára. Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója és Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke volt kerekasztalunk vendége. A Pénzügyminisztériumból – a sajtóosztály előzetes ígérete ellenére – senki nem kívánt részt venni a devizahitelesek helyzetéről szóló beszélgetésen.

Ellentmondásosak a nyilatkozatok a devizahitelesek helyzetéről. Szollár Domokos kormányszóvivő augusztus első felében közölte: Magyarországon 32 ezer olyan adós van, aki kilencven napnál hosszabb ideje nem törleszti a hitelét, és 2008 szeptembere, a gazdasági válság kezdete óta háromezer esetben történt végrehajtás „bedőlt” lakáshitelek miatt. Szili Katalin szerint Magyarországon mintegy 1,4 millió – ebből 750 ezer devizaalapú – jelzáloghitel-szerződés van. Ezek negyven százaléka, továbbá a teljes hitelállományból 716 ezer szerződés havi törlesztése több mint kilencvennapos hátralékban van. A Fidesz–KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetének vezetője, Soltész Miklós budapesti sajtótájékoztatóján 700 ezer olyan hitelfelvevőről beszélt, akinek kilencven napon túli a tartozása, így az év végére 70–80 ezer család veszítheti el a lakását. A Raiffeisen szakemberei szerint szeptemberre újra gyengülni fog a forint, ami rontja a devizahitelesek helyzetét. A devizahitel felvétele minden eddiginél kockázatosabb, a forinthitelezés feltételei viszont a korábbinál sokkal szigorúbbak lettek (forrás: Ingatlanmagazin.com).

Magyar Nemzet: Egyesek azt mondják, a helyzet kialakulásáért azokat terheli a felelősség, akik szerény jövedelemmel magas összegű kölcsönöket vettek fel. Mások szerint a bankok hibáztak, amikor fűvel-fával hitelszerződést kötöttek, ráadásul most ennek teljes terhét az adósokra hárítják. Megint mások szerint az államé a felelősség, hiszen megfelelő szabályozással időben beavatkozhatott volna. Miközben e vita zajlik, a hírek szerint több tízezer család vár kilakoltatásra.
Müller János: Nem tartom szerencsésnek a bűnbakkeresést. Azt sem mondanám, hogy a lakosság felelőtlen volt, még akkor sem, ha egy része csakugyan túlvállalta magát; a válság egyik hozadéka egyébként, hogy az ügyfelek kockázattudatossága és pénzügyi tudatossága erősödött. Azt a hírt viszont alaptalan pánikkeltésnek tartom, hogy több tízezer banki ügyfél néz szembe a kilakoltatás rémével. Az egy héttel ezelőtti adatok szerint a lakáshitelekkel és a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel együtt 1,4 millió jelzálog-fedezetű hitelszerződés létezik. Ezek közül összesen 47 ezer esetre igaz, hogy az adós kilencven napot meghaladó nem fizetésbe, azaz mulasztásba esett. Az összes nyilvántartott problémás szerződés 66 ezer volt, amelyből 19 ezer már rendeződött, csak még nem törölték a rendszerből. A 19 ezer lezárt ügyből 15 ezerben az adós kifizette a tartozását. A fennmaradó négyezer eset többsége kezes, pótlólagos fedezet vagy valamilyen más megoldás alapján lezárult, és csak néhány száz esetben került sor végrehajtás kezdeményezésére. Tavaly 26 és 30 ezer között volt a megindított végrehajtási eljárások száma, de ebből összesen 2600 volt banki vagy pénzintézeti kezdeményezés. Ezekből is csupán 236 végződött kilakoltatással…
Magyar Nemzet: Tehát nem is létezik a probléma?
Müller János: De igen. Válság van, és ha tíz vagy száz embert kell kilakoltatni, az is szomorú dolog. De a kérdés pozitív oldalról is megközelíthető. Az első hat hónapban a lakossági lakáshitel-állomány csaknem 6000 milliárd forint volt, s ennek mindössze két százaléka volt olyan, amelyiknél a kilencven napot meghaladta a fizetési késedelem. Ám ez még mindig nem jelenti azt, hogy végrehajtási eljárás, főleg kilakoltatás várható. Az árveréssel végződő végrehajtási eljárások több mint kilencven százaléka egyébként nem banki hitelek, hanem közüzemi díjak vagy adók, illetve pénzügyi vállalkozásoknak való tartozások miatt folynak. A bankok a jelenlegi végrehajtásoknak kevesebb mint tíz százalékát kezdeményezték.
Barabás Gyula: Az a baj, hogy az elmúlt időszakban túl gyorsan növekedtek a hitelek. Ráadásul többnyire devizahitelek, amelyek elképesztő nagyságrendje és súlya azonban ma már megnehezíti az árfolyam-politikát is. Ha ezek nem lettek volna ilyen mértékben elérhetők, a válságkezelés sokkal kisebb terhet jelentene a családoknak és az államnak is.
Magyar Nemzet: Hogyan nyerhettek teret ekkora mértékben Magyarországon a devizaalapú jelzáloghitelek?
Barabás Gyula: A forintalapú, államilag kamattámogatott hiteleket 2000-ben, 2001-ben kezdték bevezetni a lakásvásárlások fellendítése érdekében. Talán túl nagy is volt kezdetben a támogatás mértéke. Azonban 2003-ban, 2004-ben a kamattámogatott hitelek folyósítására különadót vetett ki az állam, és divatba jöttek az alacsony kamatú, jól csengő nevű devizanemek. Ez egy idő után kiszorító hatással járt a forinthitelektől a devizahitelek irányába, s feledtette a kockázatot az ügyfelekkel és a bankokkal is. Persze senki sem számolhatott azzal, hogy ilyen válság lesz.
Müller János: Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a gazdaságpolitikát, a monetáris politikát és a fiskális politikát nem a bankok csinálják.
Magyar Nemzet: Vannak elemzők, akik szerint elég komoly lobbitevékenységet fejtenek ki…
Müller János: A történet hátteréhez tartozik, hogy Magyarországon húsz éven át nem volt állami lakásépítési program, önkormányzati sem, tehát az emberek nem tudtak normális pénzügyi feltételekkel otthonhoz jutni. Ezért volt robbanásszerű 1999–2000 tájékán a lakáshiteligény. Azt, hogy a forinthitel megdráguljon, és nagyon magasak legyenek a kamatai, nem a bankok főzték ki. Abban az időszakban ráadásul a külföldi anyabankoktól nagy mennyiségű devizahitelhez jutottak olcsón. Ezt senki nem akadályozta meg. De hozzátenném, hogy e hiteleket nem tukmálták rá senkire, és a lakosság többsége jól döntött, amikor ezeket választotta. Sőt, ha valaki tudja törleszteni a devizaalapú hitelt, ma is jobban jár, mint ha forinthitelre váltana. A 2002–2003-ban felvett hiteleket egyébként ma elenyésző mértékben mondják fel.
Barabás Gyula: Ha a banknak voltak olcsóbb forrásai, amelyekkel piacot tudott teremteni úgy, hogy mellette nem kellett a kamattámogatott hitelekkel kapcsolatos adminisztrációt, pluszterheket és a különadót is fizetni, akkor az államnak viszont meg kellett volna határoznia a jövedelem, illetve a fedezet terhelhetőségének maximumát. Egyébként 2006-ig a bankok rendkívül konzervatívan hiteleztek, annyira, hogy ez már a hitelfelvevőknél problémát jelentett; ők azt követelték, a fedezetükre minél több pénzt adjon a bank. Sokan átmentek az osztrák határon, és odaát vettek fel hitelt, olyanok is, akik BAR-listán voltak, és tartoztak fűnek-fának. Megindult a verseny, és akadtak olyan bankok, amelyek több hitelt nyújtottak és nagyobb kockázatot vállaltak; ehhez sajnos csatlakozott a hitelfelvevői szándék. És akkor még mindig csak a kereskedelmi bankokról beszélünk, amelyek sokkal fontosabbnak tartják a rendezettséget, mint a pénzügyi vállalkozások, amelyek 2006–2007-ben megjelentek, és olyanoknak is adtak hitelt, akiknek inkább életvezetési tanácsokra lett volna szükségük. A múlt héten volt nálunk egy férfi, akinek huszonegy hitele van. Három hónap alatt vette föl ezeket; 102 ezer forintos havi jövedelemmel sikerült csaknem hatszázezer forintos havi törlesztőrészletet összeszednie. Sajnos az ilyen esetek is gyakoriak.
Magyar Nemzet: Mi a döntő különbség a bank és a pénzügyi vállalkozás között?
Müller János: A pénzügyi vállalkozások a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélye alapján működnek. Betétet nem gyűjthetnek, de nyújthatnak hitelt. Nagy számban nyújtottak is az elmúlt időszakban kisebb összegű hiteleket – igen nagy bedőlési aránnyal. A bankok jóval óvatosabbak voltak, s ennek meg is lett az eredménye: a nemzetközi válság ellenére a magyar bankok ma sokkal jobb állapotban vannak, mint nagy nyugat-európai vagy akár amerikai társaik.
Magyar Nemzet: A legutóbbi hírek szerint az amerikai pénzintézetek a válság nagy nyertesei.
Barabás Gyula: De nem a gazdasági eredményeik miatt, hanem egyrészt spekulációval szerzett tőkével, másrészt mert állami pénzekkel telepumpálták őket. Más kérdés, hogy ennek kemény szabályozás az ára: az állam a bankvezetőknek, kis túlzással élve, még a cipőjébe is belenézhet. A veszteségeket villámgyorsan minimumra kell csökkenteniük, és aki megteheti, igyekszik visszafizetni az állami pénzt. Szeretné a menedzsment is visszaszerezni függetlenségét, a válság előtti kiváltságaikról nem is beszélve. Sok befektetőnek is elmegy a kedve, ha állami pénzt lát a pénzügyi szektorban.
Magyar Nemzet: Nyilván nem kedvelik az ehhez kapcsolódó állami felügyeletet.
Müller János: A magyar bankszektor viszont megtartotta a kihelyezés konzervatív feltételrendszerét. Érdekes, néhány éve még azért bírálták a magyar bankokat, mert bizonyos településeken levő ingatlanokat nem voltak hajlandók fedezetként elfogadni. Ezek piacképtelen ingatlanok voltak.
Magyar Nemzet: Önök tehát egyetértenek abban, hogy a nehéz helyzetbe került devizahitelesek helyzetéért a magyar bankok nem felelősek?
Barabás Gyula: Mindenkinek lehettek jó és rossz pillanatai. De alapvetően nem a bankok szerepét domborítanám ki, hanem az államét. A világon mindenütt tapasztalható a verseny, az emberek minél több hitelt akarnak, s ebben a bankok partnerek voltak – talán több önmérsékletet tanúsíthattak volna.
Magyar Nemzet: Gyakran úgy reklámozták a devizahiteleket, mint az álmok könnyű valóra váltásának lehetőségét, ám a kockázatokról és mellékhatásokról csak apró betűs, nehezen érthető szövegekben tájékoztatták a lakosságot.
Barabás Gyula: De azért senkire nem fogtak fegyvert, hogy vegyen fel hitelt.
Magyar Nemzet: A reklám is lehet egyfajta fegyver.
Müller János: Erről parttalan viták folynak. Az én véleményem az, hogy a reklámnak nem több a szerepe a figyelemfelkeltésnél.
Barabás Gyula: Azért, hogy a világban a válság kirobbant, a magyarországi bankok nem hibáztathatók. Ez gazdasági-pénzügyi nagyhatalmat feltételezne, attól pedig elég messze vagyunk. A kereskedelmi bankok esetében a végrehajtásokról szóló tízezres számok erős túlzások, de azért nagy hiba volt, hogy az állam lehetővé tette a pénzügyi vállalkozások létrejöttét: ugyanis ezekkel kapcsolatban jelenik meg a kilakoltatások sokasága, amelyekről nem is igazán vannak pontos számaink. Vételi opció érvényesítésekor ugyanis nincs végrehajtás, legalábbis nem a szó klasszikus értelmében, és az úgynevezett BAR-lista számai sem irányadóak ebben az esetben, mert a felmondás két hónap után bekövetkezik. Olyanokkal szerződéseket kötni, akik már a hitelfelvétel pillanatában fizetőképtelenek, és a hitel felmondásával fél áron elvesztik az ingatlanukat, és utcára kerülnek – ez abszurd. Az emberek kiszolgáltatottságára üzleti tervet építeni bűn!
Magyar Nemzet: De azért, bár konszolidáltabb formában, hasonló dologról szól a banki jelzáloghitel intézménye is… És a válság árnyékában is folyt a verseny az ügyfelekért.
Müller János: A bankok hitelnyújtási gyakorlata nem volt felelőtlen! Egyébként az Európai Unió bizottságában egészen 2008 október közepéig tilos volt a válság szót kiejteni, tehát nem lehet a magyar bankokon számon kérni, hogy 2007-ben nem hívták fel a figyelmet a közeledő krízisre. Sokkal jobb lett volna persze, ha létezik teljes körű lakossági hitelnyilvántartás, amelyet a Magyar Bankszövetség a Magyar Hitelszövetséggel együtt évek óta szorgalmaz. Ezt az ombudsmanok mindig meghiúsították.
Barabás Gyula: Az adósok és a bank között létrejött kockázatközösség fő szervezője elsősorban az állam, amelynek átlátható szabályokkal kell biztosítania a keretet, amelyben a szereplők biztonságosan érzik magukat…
Magyar Nemzet: Nem ezt a célt szolgálta az egyoldalú szerződésmódosításokról szóló törvény?
Barabás Gyula: Ez kétségtelenül jó szándékú volt, de nem igazán sikerült. Erősítette a nézetet, miszerint a bank azt csinál, amit akar, s voltak olyan elemei is, amelyek a fogyasztónak is, a banknak is felesleges károkat okoztak. Nem lehet azt elvállaltatni egy kereskedelmi bankkal, hogy hatvan nappal korábban jelezze a kockázati felár emelkedését, de az ügyfelekkel sem lehet bohózatba illő oklistát elfogadtatni, amelyben akár az internetszolgáltatás ára vagy a banki dolgozók fizetése alapja lehet egy hitelkamat emelésének. Amit pedig a Magyar Nemzeti Bank korábban javasolt a hitelezési kondíciók szigorítására, vagyis hogy a jövedelem tizenöt, illetve harminc százalékát lehessen csak figyelembe venni a hitelkihelyezésnél, az egyszerűen tönkretenné a hitelezést. Szerintünk költségelven működő hitelezésre van szükség, ami azt jelenti, hogy a család megélhetési költsége fölötti szabad jövedelem legyen terhelhető, forinthitel esetén száz, devizahitel esetén nyolcvan-kilencven százalékig. Bizonyos kereskedelmi bankok jövedelemalapú hitelezéseinél használták ezt a módszert – kevés önrésszel sok hitelt nyújtottak –, és ma is jó ezeknek a hiteleknek a minőségük.
Müller János: Az alapvető probléma az, hogy sok ember elvesztette a munkáját, az egzisztenciáját, úgyhogy mindegy, hogy deviza- vagy forinthitele van-e. De európai összehasonlításban a magyarok most is nagyon jól fizető adósok. Főleg azért, mert a forintárfolyam elkezdett erősödni, és úgy tűnik, hogy 265–275 forint/euró szinten meg tud kapaszkodni.
Magyar Nemzet: Azonban ez nem jelenik meg a törlesztőrészletekben. A forint gyengülésével megugrottak a részletek, ám az erősödéssel sok panaszos szerint mégsem lettek olcsóbbak, vagyis a bank „lenyelte” a különbséget. Nem ez okozza, hogy most a bankok ilyen jól vannak – mindenesetre jobban, mint az ügyfeleik többsége? Vagy ez is a városi legendák körébe tartozik?
Müller János: A PSZÁF nagyon szigorú ellenőrzést indított, amelynek előzetes adatai szerint egyértelmű, hogy a törlesztőrészletek nem nőttek. Nem a szabad felhasználású jelzáloghitelekről beszélek, hanem a lakáshitelekről. Minden szerződésben rögzítik a törlesztés napját. Van, ahol az aznap érvényes árfolyamon számítják át a törlesztőrészletet. A hitelszerződés típusától függően háromhavi, hathavi vagy tizenkét havi kamatperiódusok léteznek, a bankok ilyen időszakok végén árazzák át a hitelkamatokat. Az árfolyam-ingadozás azonban csak az egyik tényező. Ami a valódi problémát okozza, az az, hogy tavaly októberben hirtelen megszűnt a nemzetközi bankközi hitelezés. Majd amikor már hozzá lehetett jutni, közel megduplázódtak a kamatköltségek. Tehát a svájci frank kamata a nemzetközi piacon 8–8,5 százalékra emelkedett a 4,5–5 százalékos 2007 végi szintről.
Magyar Nemzet: Úgy látszik, a hiteleseket képviselő Magyar Hitelszövetség a legtöbb tekintetben egyetért a bankokkal.
Müller János: Örülök az együttműködésnek a hitelszövetséggel és a Banki Hitelkárosultak Szövetségével is, ugyanakkor naponta jelennek meg új szervezetek, amelyek nem szakmai alapon nyilatkoznak; ilyenekkel nem látunk együttműködési lehetőséget. E két szervezet azonban a híd szerepét akarja vállalni a fogyasztók és a bankok, illetve a fogyasztók és az állam között. A Magyar Bankszövetség kezdeményezte, hogy legyen hitelnyújtási kódex, és folynak is ennek a munkálatai. Ehhez fontos, hogy megismerjük a fogyasztói szempontokat, tehát képviseljék őket csak keményen! A konkrét megoldási módok tekintetében lehet köztünk szakmai vita.
Barabás Gyula: Találtunk olyan pontokat, amelyekben megegyeztünk. Javaslatokat készítünk, és az ügyfelektől kapott információkat elemezve, statisztikai adatokkal kiegészítve átadjuk a bankszövetségnek és az állami döntéshozóknak. Ebben nagy szerepe van a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének is, amely 2004 óta személyes találkozókat szervez az ügyfelekkel. Úgy látjuk, kötelező érvényű magatartáskódexre van szükség, tehát ennek nem csupán ajánlásnak kell lennie. Lehetségesnek tartjuk, hogy törvényi szabályozásra is szükség lesz. Az ügyfelek és a pénzintézetek közötti kapcsolattartáson sokat kell javítani. Mindez tanulási folyamat, sokat kell még tenni; kár, hogy ennek felismeréséhez katasztrófa közeli helyzet kellett. Ide tartozik az ügynökök kérdése is, akik jutalékos rendszerben dolgoztak és közvetítettek az ügyfél és a bank között, vagyis az volt az érdekük, hogy minél több hitelest toborozzanak. Sok volt a panasz a tájékoztatás hiányossága miatt is. A kérdés az, ha ismét eljön a „békeidő”, megtalálja-e a hitelfelvevő és a kölcsönt nyújtó az egyensúlyt, amely fenntarthatóvá teszi a rendszert.
Müller János: Az elmúlt hónapokban rengeteg megalapozatlan támadás érte a bankszektort, sok olyan megnyilatkozás volt, amely egyenként is alkalmas lett volna a pánikkeltésre: amikor egyesek küszöbönálló államcsődről beszéltek, vagy arról, hogy a bankok mentőcsomagra szorulnak, nagymértékben aláásták a bankrendszerrel szembeni bizalmat. A magyar emberek józanságát dicséri, hogy nem tört ki pánik, és nem rohanták meg a bankokat.
Barabás Gyula: Heti 250–300 levélben kérik segítségünket, az esetek többségében szinte reménytelen eseteket fogalmaznak meg. Sokszor nekünk is nehéz egy család kétségbeejtő helyzetét megismerni; néha azt gondoljuk, a könnyeink már elapadtak, és kiderül, mégsem. De a hozzánk forduló emberek bizalma arra kötelez, hogy mindent tegyünk meg értük, másrészt másokat is megóvjunk attól, hogy hasonló sorsra jussanak.