Cella

A rendőrség tájékoztatása szerint a romák elleni gyilkosságsorozat feltételezett elkövetőinek elfogásában a mobiltelefon-forgalom átvizsgálása is fontos szerepet játszott, amelynek során négy és fél millió hívást ellenőriztek. Hogyan valósítható meg ekkora adatmennyiség gyors elemzése és a mobiltelefonok lehallgatása?

Nem bújhatsz el
Egyre többen tiltakoznak az ellen, hogy a Google és versenytársai a térképszolgáltatásaikban elérhető „virtuális sétákhoz” a városok minden négyzetcentiméterét végigfényképezik. Eközben sok olyan ember házát, autóját, gyermekét, szeretőjét is lencsevégre kapják a panorámakamerával felszerelt autók, akik ezt igazából nem szeretnék. Nagyon nem.
Felháborodott lakók állták útját néhány hónappal ezelőtt a Google mára már közismertté vált fekete Opel Astrájának, amint az feltűnt a Londontól nyolcvan kilométerre, északnyugatra lévő angol falu, Broughton egyik csendes utcájában. „Az emeleten voltam, amikor megláttam a fényképező autót. Dühös lettem, lerohantam és leállítottam a kocsit. Az utóbbi hat hétben már így is három betörés volt a környéken. Ha a házaink kikerülnek a Google weboldalára, az felér egy meghívóval a többi bűnöző számára” – idézte a The Times Paul Jacobs helyi lakost. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy kiküldtek egy járőrkocsit, mert a lakosok nem tágítottak az úttestről, így akadályozták, hogy az autó behajtson az egyik sétányra. Amint a rendőrség kiérkezett, a Google autója elhajtott.
Jelenleg mindenesetre nem érhető el Broughton utcáiról az angolul Street View-nak nevezett szolgáltatás.
Hasonló tiltakozó akciók sokfelé előfordulnak a világban. Tavaly decemberben Japánban követelte jogvédők és ügyvédek egy csoportja, hogy a Google semmisítse meg az öszszes képet, amelyet japán közterületeken készítettek, és amelyek álláspontjuk szerint sértik a japánok magánélethez való jogait. Az ő (utólagos) tiltakozásuk eddig kevésbé volt sikeres, mint angol sorstársaiké: a világhálón a Google szolgáltatásával könnyűszerrel tettünk egy rövid sétát Tokió iparnegyedében. Az egyik legnagyobb sajtófigyelmet kapott hasonló eset, amikor a pittsburghi Boring házaspár (akiknek neve Unalmasékra fordítható, a kínálkozó tréfát pedig kevés internetes híroldal mulasztotta el kihasználni) beperelte a Google-t, amiért az lefényképezte otthonukat. A képek törlését és 25 ezer dollárnyi fájdalomdíjat követeltek a nekik okozott „mentális szenvedésért”, de elvesztették a pert.
A Street View szolgáltatás továbbra is működik tehát (hazánkban még egyelőre nem, bár az autókat már látták), viszont néhány valóban kínos eset után a Google a magánszféra (illetve az amerikai biztonsági érdekek) védelmét célzó változtatásokat vezetett be. Előfordult, hogy meztelenül napozó hölgyek, szexshopból, sztriptízbárból kilépő családapák, illetve egy kocsma mellett meglehetősen előnytelen pózban látható emberek kerültek az objektív látószögébe, ezért ma már egy automatikus képfelismerő algoritmus segítségével elhomályosítják az emberek arcát és az autók rendszámtábláit. A rendszer az esetek többségében jól működik, viszont hibák gyakran előfordulnak.
Néha túl jól is működik. Májusban az egész internet azon nevetett, hogy a Google automatikusan eltakarta a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremlánc emblémáján mosolygó Sanders ezredest, védve az ő személyiségi jogait is.

Bár a mobiltelefonok és a vezetékes telefonok egymástól nagyon különböző készüléknek tűnnek, technológiai hátterük meglepően hasonló. Az adatforgalom (tehát a beszélgetések továbbítása) a mobilhálózatokban is vezetéken halad az esetek többségében egészen az utolsó előtti pontig, és csak a mobiltelefon tartózkodási helyéhez legközelebbi adótoronytól a készülékig viszik rádióhullámok. E hasonlóság miatt a mobiltelefonok lehallgatása, illetve a hívások adatainak ellenőrzése sem különbözik lényegesen a vezetékes telefonok esetében már évtizedek óta alkalmazott eljárásoktól, tudjuk meg Imre Sándor egyetemi tanártól, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem híradás-technikai tanszékének vezetőjétől. Minden mobilszolgáltatónak törvényi kötelezettsége, hogy az egyébként kódoltan továbbított adatforgalmat egy ponton fedetlenül (tehát kódolatlanul) hozzáférhetővé tegye a hatóságok számára. A rendőrség és más szervezetek csak törvényi felhatalmazással tekinthetnek be ezekbe az adatokba, gyanú nélkül nem rögzíthetik azokat.
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény rendelkezik arról, hogy a szolgáltató milyen adatokat tárolhat a hívások, sms-ek és másfajta üzenetek küldésekor, és ezek közül melyeket kell törölnie. Az üzenetek tartalmi részét (a hívás hanganyagát és az sms-ek szövegét) csak addig tárolhatja, ameddig arra a szolgáltatás működéséhez feltétlenül szükség van. Ha például egy elküldött sms címzettjének telefonja a küldés pillanatában ki van kapcsolva, a szolgáltatónak tárolnia kell saját rendszerében az üzenet szövegét, hogy a fogadó fél megkaphassa azt, amint elérhetővé válik. Sikeres továbbítás esetén azonban az üzenetek tartalmát törölnie kell a szolgáltatónak saját nyilvántartásából.
Más a helyzet az üzenetek küldésének körülményeit rögzítő adatokkal. Hasonlóan a vezetékes telefonokhoz, sokan kapunk havi mobilszámlánk mellé részletes listát hívásainkról is. Ebben leírják, hogy másodpercre pontosan mikor hívtunk egy adott számot, mennyi ideig tartott a beszélgetés. Ezek az adatok elengedhetetlenek a számlázáshoz. A szolgáltató emellett nyilvántartja, hogy a beszélgetés közben a két telefon mely adótornyokon keresztül kommunikált egymással. Amikor beszélgetünk, a készülék folyamatosan kapcsolatban áll a legközelebbi adótoronnyal. Ha nem beszélgetünk, a telefon időnként bejelentkezik a legközelebbi adótoronynál, ilyenkor nyílik lehetőség a helyzetünk azonosítására.
Az adótornyok által lefedett területet cellának nevezik; a gyakran emlegetett cellainformáció tehát azt jelenti, hogy a mobiltelefon éppen melyik adótorony hatósugarában tartózkodott. A rendőrség ezen adatok alapján lehetett képes kiszűrni azokat a hívásokat, amelyek a bűntettek helyszínéhez közel tartózkodó mobiltelefonokon keresztül zajlottak. A cellainformációk alkalmasak helyzetmeghatározásra, amelyet egyes számítástechnikai szolgáltatók kereskedelmi célra, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) pedig hírszerzési megfontolásból használ. Az Apple iPhone-ja az adótornyok jeleinek erőssége alapján képes meghatározni saját helyzetét, amelyet térképalkalmazás segítségével meg is mutathat tulajdonosának. E helymeghatározás pontossága még elmarad a globális helyzetmeghatározó rendszer (GPS) pontosságától (az általunk kipróbált készülék jó száz métert tévedett) – a jövőben várhatóan fejlődni fog. Minél sűrűbben helyezkednek el ugyanis az adótornyok, és a készülék minél több toronnyal tartja párhuzamosan a kapcsolatot, annál pontosabb helymeghatározásra nyílik lehetőség.
– Előfordulhat, hogy a mobilszolgáltató hálózatgazdaságossági szempontok alapján időlegesen megváltoztatja a cellaazonosítót, így a térképpel való összerendelés pontatlanná válik – figyelmeztet a rendszer jelenlegi korlátaira Imre Sándor. – Bár ha hivatalos adatokra van szükség, mindig meg lehet állapítani, hogy melyik cellában folyt a beszélgetés. A mobilhálózatok belső paramétereinek ismeretében ennél finomabb, akár néhány tízméteres pontosság is elérhető.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta az Egyesült Államokban kiterjesztették az elektronikus hírszerzés törvényi lehetőségeit. Az NSA több tízmillió ember hívásait rögzíti, és azokban számítógépes algoritmusok segítségével „gyanús mintázatokat” keres. Ez azt jelenti, hogy gyanú nélkül nem hallgatnak bele az egyes telefonhívásokba, de automatikusan próbálják kiszűrni közülük azokat, amelyek terrorcselekmények előkészületéről szólnak. Ehhez segítségükre vannak az egyre fejlettebb beszédfelismerő programok, amelyek azonban még az Egyesült Államokban is igencsak gyerekcipőben járnak.
– Vannak programok, amelyek képesek felismerni szavakat, de ha ezt iparilag értékelhető mennyiségben is képesek lennének végrehajtani, különösen idehaza, azon igencsak meglepődnék – mondja Imre Sándor. – A betűfelismerés működhet, de a beszéd nagyon nyelv- és egyénfüggő. Ugyanazt a szót mondja ki ön és én is, de ezek elektronikusan digitalizált formái erőteljesen különbözhetnek egymástól. Ezért kell még sok esetben tanítani a hangvezérelt eszközöket. Az internetet és a rajta áramló rengeteg szót tartalmazó fájlokat, e-maileket viszont lehet figyelni.
A mobilhálózatokon folytatott tevékenység olyannyira érdekel egyes kormányzati szerveket, hogy számos magáncég kínál szolgáltatásokat az úgynevezett „törvényes lehallgatás” területén, olvasható a London Review of Books folyóirat egy tavalyi számában. E cégek hívások és cellaátlépések milliárdjait jegyzőkönyvezik, majd a létrejövő hatalmas adathalmazon statisztikai számításokat végeznek, hogy megválaszolják a megrendelőket érdeklő kérdéseket. Az egyik ilyen vállalat, a ThorpeGlen értékesítési alelnöke tavalyi prezentációjában egy indonéziai szolgáltató példáján mutatta be cégük működését. A mobilcég mind az ötvenmillió előfizetője adataihoz hozzáfértek, és két héten keresztül rögzítették minden tevékenységüket, eközben nyolcmilliárd eseményt jegyzőkönyveztek, az előfizetőket pedig telefonálási szokásaik alapján csoportokba rendezték. Azok kerültek egy csoportba, akik sokszor hívták egymást. Az ötvenmillió felhasználó nagy része átlagos embernek tűnt, sokféle számot hívtak, őket is többen hívták a csoportjukon kívülről is. Volt néhány kevés tagot számláló csoport azonban, akik csak egymás között beszéltek, nem hívtak senkit a csoporton kívül, és őket sem hívták mások. Sőt olyan csoport is volt, ahol az összes tag egyetlenegy számot hívott, amelyet a csoport központjába helyeztek. A cég elemzői ezt egyértelműen antiszociális és gyanús tevékenységként értékelték.
Gondolhatnánk, ha valaki valóban rossz úton jár, és érzi, hogy forró a lába alatt a talaj, az első dolga, hogy lecseréli a SIM kártyáját, vagy akár eldobja a ma már fillérekért is kapható mobiltelefonját, és egy csapásra eltűnt az őt figyelő algoritmusok szeme elől. Koránt sincs így. A ThorpeGlen rendszere minden egyes előfizetőről személyi profilt állít ki, amely tartalmazza azt, hogy kiket szokott hívni, milyen gyakran telefonál, mely cellákban aktív leginkább. Ha egy szám hirtelen eltűnik a hálózatból, és egy új felbukkan, amely hasonlóan viselkedik, mint a korábbi, a rendszer hamar beazonosítja újra, és ettől még gyanúsabbá válik. De a piros lámpa akkor kezd el igazán villogni az elemző számítógép-képernyőjén, ha egy előfizető megtartja a számát, miközben drasztikusan változtat beszélgetési szokásain. Ez ugyanis a terrorcselekmények előkészítésének legfőbb jele.
A vezetékes és mobiltelefonokat tehát nem nagy kunszt lehallgatni és a rajtuk keresztül folytatott beszélgetéseket tömegesen elemezni. Az egyre gyakoribb internetalapú (elterjedt angol rövidítéssel VoIP) telefonszolgáltatások esetében már nehezebb feladat vár a hírszerzőkre.
– Ameddig hagyományos módon telefonálunk, addig a hálózat külön beszédcsatornáján folyik az adatforgalom, hogy megfelelő minőségű legyen a hang továbbítása. Ezzel szemben ha internetalapú telefont használunk, akkor a beszélgetés adatforgalma nem különül el, az is a többi adatot továbbító adathálózaton halad. A túlsó oldalon a beszélgetőpartnerünk készüléke kiszűri az adatok közül a számára érdekes részletet – tudjuk meg Imre Sándortól. – Emiatt nehezebb lehallgatni az internetes telefonálást. Bonyolítja a helyzetet, hogy a beszédcsatornán egyértelműen látható: hol kezdődött és hol ért véget egy beszélgetés. Az adatcsatornán, amelyen szinte folyamatosan áramlik az információ, nem látszik azonnal, mikor folyt beszélgetés. Természetesen ha hozzáférünk az adatforgalomhoz, abból ki lehet hámozni a beszélgetést, csak nem annyira egyszerű a dolog.