Széll Kálmán új ruhája

A felújított téren jártunk.

Nem volt semmi különösebb csinnadratta, egyszerűen ráengedték az embereket a csaknem kész Széll Kálmán térre. Mivel nem kommunikálta senki, hogy mi látható a munkálatok miatt sokáig elzárt téren, sok szemfüles megállapítás született a napokban erről-arról a félkész részletről, téren megjelenő munkagépekről. Hogy a város vagy a kerület vezetése miért nem érezte fontosnak a megelőző kommunikációt, amivel elkerülhette volna a kritikát, nem tudom. Igazából nem is olyan érdekes: sokkal fontosabb, hogy a munka készültségi foka alapján már látni lehet, hogy mit tettek a térrel.

Buda lepukkant embervásár hangulatú, életveszélyesen és körülményesen használható, frekventált közlekedési csomópontként üzemelő Fő terére adtak egy új ruhát. De ne valami prémium cuccot képzeljenek, ami törődés mellett évtizedekig képes lehet kiszolgálni használóját, csak egy plázai, olcsóbb shopban kapható göncöt, ami már nem a legújabb divat szerinti, de azért még éppen nem akciós. Egy évszakot, max. egy évet ki fog bírni, de az olcsó minőségű anyag a használati idő második felére már megadja magát. Hordjuk még, mert nincs más, idő is kellene, hogy újat vegyünk, meg érdektelen is az egész: tudjuk előre, hogy az is tönkre fog menni.

Na, éppen ilyen lett a Széll Kálmán tér. Új ruháján a kiegészítők éppannyira ideiglenesek, mint pillanat szülte esztétikai értékük, amivel a terméket eladják. A következő szezonban már nem lesz menő (sőt, igazából tavalyelőtt sem volt már az) a cikcakk, támadó jellegű élek kavalkádja, az igénytelenül sikerült látszóbeton felület vagy a ferde vonalak kuszasága. És sajnos nem csak a kiegészítőkkel van baj, amelyek hamar leesnek majd a térről, mint olcsó ruháról az aranyflitter.

Sajnos magával a ruhával is van baj. A tér közlekedési funkcióin ugyan sikerült valamennyit ésszerűsíteni, az új, épített elemek kialakítása és pozíciója azonban messze nem alkalmas arra, hogy a végtelenül összetett és eleve zavaros térnek egyszerűen érthető identitást adjon. Az új téren sétálva feltűnő, hogy alkotója a 3D-s tervező programok előzetes segítsége ellenére sem tudott belehelyezkedni abba, hogy terve milyen lesz akkor, ha meg is épül. Nem látta előre, hogy a sok, álspontánnak tervezett elem összessége egyszerű káoszt fog kiadni, amelyben nem csak az egyes elemek között nem lesz értelmes hierarchia vagy legalább bárminemű viszonylat, de magával az értékes térfallal sem lesz végül valódi kapcsolat.

Pedig a szabónak, aki ezt a ruhát varrta, voltak tisztább pillanatai: az alagút feletti markáns él például tud mit kezdeni azzal, hogy felette házak látképe jelenik meg. Ennek a részletnek olyasmi hatása van, mint a kép körül a keretnek, szépen kiemeli, amit láttatni akar, és nem magát tolja előtérbe.

De könyörgöm, hogy gondolta bárki is azt, hogy a Széll Kálmán térnek vagy bárkinek az életben erre a látványra lesz szüksége:

Nem gondoltak bele abba, hogy emberi perspektívából, a százezernyi használó szemszögéből ez a házsort kitakaró betontömeg hogy veszi ki magát? Ha már elbontották a legyező mellől az árusítóhelyek földszintes épületét, miért kellett kicsit arrébb újra felépíteni azt? (Nem beszélve arról, hogy a legyező és a mellette lévő, úgynevezett lepényépület együtt voltak értelmezhető kompozíció, a szoliterben álldogáló, retró betonmonstrum inkább vicces, mint menő.) A Széll Kálmán térnek semmi másra nincsen szüksége, mint egyben átlátható, tiszta térre, ahol a közlekedési kapcsolatok kis túlzással egy szempillantással átláthatóak. Ennek a szabad, tiszta térnek olyan használati elemeket kellene kapnia, amelyek nem takarják ki a teret körülölelő házak látványát. (Erre remekül alkalmas lenne a Csaba utca felőli oldal, a szintkülönbség miatt.) Ez utóbbiak együttese ugyanis kifejezetten tetszetős – ha a tér megkomponálásnál az alagúti megoldáshoz hasonlóan reagáltak volna rá, a tér identitásproblémájára is választ lehetett volna adni.

A végeredményt látva lehet keseregni egy sort azon, hogy nem sikerült sem jobb, sem időtállóbb teret varázsolni. (A négyes-hatosról leszállva például ugyanazzal az izgalommal kelhettem át az indulni készülő másik előtt, mint korábban, mert nem tudtam, hogy a metró felé továbbra is csak haladási irányban lehet szabályosan eljutni.) Addig is, míg elkopik, egy kicsit örülhetünk a tavalyi divatnak többé-kevésbé megfelelő, új ruhánknak. Trendi helyre azért ne menjünk vele, és senkinek ne fordítsunk hátat, mert kiderül, hogy a hátsónk kilóg elszabott gatyánkból.