Ha úgy érezzük, hogy állandóan fáradtak vagyunk, ha pályakezdőként a nyugdíjat várjuk, ha semmi nem tudja felkelteni az érdeklődésünket, ha hiába utazunk nyaralni, nem tudunk feltöltődni, akkor jó eséllyel a burnout szindrómával küzdünk.
A kiégést először a hetvenes években diagnosztizálták a segítő szakmákban dolgozók, az orvosok, a tanárok, az ápolók körében. Azóta bővült a kör: ma már a munkából kimaradó anyák, a pályakezdők, a papok, a sportolók, az újságírók, a politikusok, a banki alkalmazottak, a börtönőrök, sőt az Y generáció tagjai is a veszélyeztetett csoportokba tartoznak. Séllei Beatrix pszichológus, egyetemi adjunktus a Jog és Pszichológia online folyóirat társadalmi problémák feldolgozását célul kitűző rendezvénysorozatának kiégésről szóló előadásán elmondta: felmérések szerint a felnőttek csaknem 80 százaléka tapasztalta legalább egyszer a kiégés tüneteit. A burnout alapja a stressz: a hosszan tartó érzelmi vagy fizikai megterhelés következtében állandóan fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat, gyakran fáj a fejünk, alvászavarral, emésztési problémákkal küzdünk. A fizikai tünetekhez lelki problémák társulnak: szorongás, bizonytalanság, ürességérzés, az érdeklődés elveszítése, érzelmi kimerülés, cél nélküliség. A munkahelyen a feladatainkkal nem tudunk azonosulni, csökken a teljesítményünk, meginog az önbizalmunk. A tünetek közé tartozhat a túlzott cinizmus és a feledékenység is.
Ami a kiégés kiváltó okait illeti: teljesítménycentrikus világban élünk, egyre többet dolgozunk, ráadásul a modern technikának köszönhetően állandóan elérhetőek vagyunk. Ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy kikapcsoljuk a telefonunkat, hogy nem válaszolunk azonnal az e-mailre, az sms-re.
A jó alkalmazott szabadsága idején, sőt éjszaka is elérhető. Egyéni érzékenységtől is függ, hogy valaki könnyen kiég-e. A rizikófaktorok közé tartozik, ha valaki introvertált személyiség vagy érzékenyebb, szorongóbb az átlagnál. Veszélyeztető tényező, ha túl empatikus valaki, hiszen így könnyen magára veszi mások problémáit. Aki könnyen lelkesedik vagy idealista, az is a szindróma áldozatául eshet: ezért égnek ki hamar a lelkes pályakezdők, nem találva meg számításaikat a munkában. A perfekcionisták és a munkaalkoholisták is gyakrabban küzdenek burnout szindrómával, utóbbi ráadásul olyan függőség, amelyet sokra értékel a társadalom. A japánoknál többen bele is haltak a munkamánia okozta kiégésbe. Veszélyeztetettebbek a nők, mivel a modern társadalomban egyszerre kell helytállniuk otthon és a munkahelyen, és mert azonos pozícióban, azonos tudással kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ráadásul dönteniük kell a család és a karrier között.
A kór egyre több embert sújt, amit jól példáz, hogy tíz évvel ezelőtt Németországban népbetegséggé nyilvánították a burnout szindrómát. A kiégés nem csak a lelkeket betegíti meg, a gazdaságra is rossz hatással van. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség adatai szerint az Európai Unióban évente 136 milliárd euró – ezen belül Magyarországon kb. 440 milliárd forintnyi – érték vész el a nem vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt.
Hogy hamar kiégünk-e vagy sem, az nagyban függ attól, hogy milyen munkahelyen dolgozunk. Ha az alkalmazottak túlterheltek, ha kénytelenek folyamatosan pluszfeladatokat vállalni, ha túl sok az adminisztráció, ha a munka a magánélet rovására megy, ha a beosztottak nem tudják pontosan, hogy mit várnak el tőlük a feletteseik, akkor nagyobb eséllyel égnek ki. Erősíti a negatív tendenciákat, ha nem megfelelő a munkakörnyezet, illetve ha a munkavállaló csak negatív vagy egyáltalán semmilyen visszajelzést nem kap.
Nem véletlen, hogy a kiégés szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb csoport a tanároké. Szelezsánné E. Dóra a 2015/2016-ös tanév kezdetén készült kutatása során 83, többségében évtizedek óta tanító pedagógust kérdezett a kiégéssel kapcsolatban. A válaszokból kiderült, hogy a tanárok több mint fele gyakran érzi magát kimerültnek, fáradtnak.
Stresszforrásként a többség a növekvő munkamennyiséget, a nevelő-oktató munka rovására menő adminisztrációt, az anyagi és társadalmi elismerés hiányát nevezte. Utóbbi azért is elgondolkodtató – állapította meg a szerző –, mert a pedagógus-életpályamodell kialakítása már elindult, ám ezek szerint azt anyagilag és erkölcsileg még mindig nem tartották kielégítőnek a pedagógusok. A felmérés alapján kiégést okozó tényező lehet ezeken kívül a pedagógusminősítési rendszer, a munkavégzéshez szükséges eszközök hiánya vagy nem megfelelő minősége is. A megkérdezett tanárok többsége állította: a stresszkezelési technikák megismeréséhez nem kap segítséget a munkahelyén.
Nem csak a tanárok, a szülők is kiéghetnek. A Frontiers in Psychologyban idén megjelent kutatás szerint a szülői kiégést az ezredforduló környékén diagnosztizálták először. A kiváltó okok között szerepel, hogy miközben az anya és az apa rengeteget dolgozik, a szülői szerepkör egyre több társadalmi elvárással jár. A társadalom szemében csak az számít jó szülőnek, aki kellőképpen támogató, érzékeny, sok minőségi időt tölt a gyermekeivel, miközben persze elég pénzt is keres, a munkahelyén helytáll, és még a házastársát sem hanyagolja el. A növekvő elvárásoknak egyre nehezebb megfelelni. Talán nem is lehet.
Ki gondolná, hogy még egy szerzetes is kiéghet? Versegi Beáta-Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, keresztény antropológus Lehetőségek a kiégésen innen és túl című, idén megjelent kötetében saját megbetegedését és felépülését írta meg. A nővér szerint azok, akik egyházi szolgálatban élnek, egyebek mellett azért veszélyeztetettek, mert esetükben a hivatás és a magánélet rendkívüli mértékben átfedi egymást. Az egyházi emberektől azt várja a társadalom, hogy az egész életük hitelesítse azt, amit képviselnek. A szerzeteseknek és a papoknak a magánéletük jó része is „intézményes” keretek között zajlik. Ennek megtartó ereje is van, ugyanakkor egyházi szolgálatban is szükség van a privát szférára, a személyes kapcsolatok ápolására.
A nővér szerint a gyógyulást nehezíti, hogy a kiégés tabutéma, gyengeségnek számít, ha beismerjük, hogy burnout szindrómával küzdünk. Ráadásul sem belülről, sem kívülről nem látszik a valós helyzet, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mire kell figyelni. A nővér szerint a változáshoz el kell érni a mélypontot, ami elég fájdalmas vagy félelmetes ahhoz, hogy azt mondjuk: ez nem mehet így tovább.
A kiégést megelőzni könnyebb, mint gyógyítani. Például úgy, hogy pontos napirendet alakítunk ki. Sokat segíthet, ha előre eldöntjük, mennyi időt töltünk munkával és hány órát fordítunk a családunkra, a barátainkra. Séllei Beatrix azt tanácsolja, állítsunk fel rövid távú terveket, mert könnyebb úgy teljesíteni, ha mindig látjuk a következő lépést. Ne legyünk túl kritikusak magunkkal szemben, mivel felnőtt életünkben sajnos gyakran előfordul, hogy nem dicsér meg bennünket senkit. Emellett törekedjünk rá, hogy olyan munkát végezzünk, amit szeretünk. Aludjunk eleget, ne az evésen spóroljunk időt, ebéd, vacsora közben ne nyomogassuk a telefonunkat, 40 óránál ne dolgozzunk többet.
Ha már elkezdődött a kiégés, kérjünk segítséget, és csináljunk azonnal valami mást: olvassunk, sportoljunk, utazzunk el, végső esetben mondjunk fel. Persze ezt könnyű mondani, de sokkal többet ér boldognak lenni egy új hivatásban, mint tönkremenni egy nem nekünk való munkahelyen. Jó, ha tudjuk, hogy a betegség a súlyosabb esetben alkohol-, drog-, számítógép- vagy szerencsejáték-függőségbe csaphat át, sőt öngyilkossághoz is vezethet.
