A fiatalok, gyerekek harcászati oktatása vagy konkrét hadra fogása mindig is kényes téma volt a történelem során. A második világháborúban a fogyatkozó német haderő töltötte fel sihederkorú katonákkal állományát, Afrikában és a Közel-Keleten pedig még a jelenben is előfordul, hogy olyanok kezébe adnak gépfegyvert, akiknek inkább az iskolapadban lenne a helyük.
Hazánkban a sorkatonai szolgálat eltörlését követően az elmúlt években mutatkozott egyre nagyobb igény arra – főleg a kormány részéről –, hogy a fiatalok megismerkedjenek a honvédelem alapvetéseivel. Emiatt katonai középiskolák alakultak – például Debrecenben –, illetve tervben van az is, hogy az ország diákjai tanóra keretében foglalkozzanak lövészettel.
Hogy mindezekre szükség van-e egyáltalán, egyelőre nehéz választ adni. A Capa-nagydíj egyik 2017-es ösztöndíjasának választott Bartha Máté sem amiatt fogott bele a Kontakt munkacímen futó projektjébe, hogy az igen vagy a nem mellett letegye a voksát. Egyszerűen csak úgy érezte, érdemes lenne bemutatni és megörökíteni a katonai témájú nyári táborokban zajló mindennapokat.
„A first contact hadászati szakkifejezés, amely két szemben álló csapat első fegyveres összecsapását, az első találkozást jelöli. A kamaszkor ugyanakkor másfajta első találkozások színtere is: találkozás a felelősséggel, az elvárásokkal, a másik nemmel” – írja munkájáról a jelenleg szabadúszóként dolgozó fotós.
A Honvédsuli Egyesületben gyerekek oktatnak gyerekeket a fegyverek használatára. A Tisza mentén a szabad ég alatt táboroznak, megtanulnak tüzet gyújtani, kirándulnak, együtt énekelnek. A kaland során persze szereznek néhány horzsolást, és kínlódnak a fekvőtámaszokkal, ugyanakkor fegyelmezik egymást.
A képek az analóg technika használata miatt különleges hangulati többlettel is bírnak, ezt az alkotó sem tagadja. Egyes fotók mintha csak a vietnami háborúban készültek volna a dzsungelben menetfelszerelésben rohamozó vagy éppen menekülő, a monszunesőben ázó vagy a vízben elmerülő, esetleg a reggeli tornát végző katonákról. A világosbarna zubbonyban gépfegyvert szorongató kislány mintha egy 1956-os, harcedzett forradalmár lenne, akit senki és semmi nem állíthat meg.
Érdekes megfigyelni, mennyire felnőttnek látszanak az egyenruhában, harci festésben pózoló fiatalok, arcuk hiába árulkodik fáradtságról, meggyötörtségről, félszegségük ellenére valahogyan mégis büszkének és elköteleződöttnek tűnnek Bartha portréin.
„Ők lennének a jövő honvédsége, vagy csak játszanak? Különbözik ez a játék és az, amikor bármelyik gyerek katonásat, rendőröset játszik? Sok szülő azért küldi ide gyerekét, mert olyan fegyelmezést vár, amilyenre, úgy érzi, ő nem volt képes. Sokan pedig olyan fiatalok, akiket egész kiskoruktól lekötött a harcászat. A természetben közösen eltöltött, sokszor komolyan erőt próbáló idő hitük szerint az a csapatkovácsoló momentum, amely ma kiveszőben van” – fogalmaz Bartha.