A fiatalok, gyerekek harcászati oktatása vagy konkrét hadra fogása mindig is kényes téma volt a történelem során. A második világháborúban a fogyatkozó német haderő töltötte fel sihederkorú katonákkal állományát, Afrikában és a Közel-Keleten pedig még a jelenben is előfordul, hogy olyanok kezébe adnak gépfegyvert, akiknek inkább az iskolapadban lenne a helyük.
Hazánkban a sorkatonai szolgálat eltörlését követően az elmúlt években mutatkozott egyre nagyobb igény arra – főleg a kormány részéről –, hogy a fiatalok megismerkedjenek a honvédelem alapvetéseivel. Emiatt katonai középiskolák alakultak – például Debrecenben –, illetve tervben van az is, hogy az ország diákjai tanóra keretében foglalkozzanak lövészettel.
Hogy mindezekre szükség van-e egyáltalán, egyelőre nehéz választ adni. A Capa-nagydíj egyik 2017-es ösztöndíjasának választott Bartha Máté sem amiatt fogott bele a Kontakt munkacímen futó projektjébe, hogy az igen vagy a nem mellett letegye a voksát. Egyszerűen csak úgy érezte, érdemes lenne bemutatni és megörökíteni a katonai témájú nyári táborokban zajló mindennapokat.
„A first contact hadászati szakkifejezés, amely két szemben álló csapat első fegyveres összecsapását, az első találkozást jelöli. A kamaszkor ugyanakkor másfajta első találkozások színtere is: találkozás a felelősséggel, az elvárásokkal, a másik nemmel” – írja munkájáról a jelenleg szabadúszóként dolgozó fotós.
A Honvédsuli Egyesületben gyerekek oktatnak gyerekeket a fegyverek használatára. A Tisza mentén a szabad ég alatt táboroznak, megtanulnak tüzet gyújtani, kirándulnak, együtt énekelnek. A kaland során persze szereznek néhány horzsolást, és kínlódnak a fekvőtámaszokkal, ugyanakkor fegyelmezik egymást.
A képek az analóg technika használata miatt különleges hangulati többlettel is bírnak, ezt az alkotó sem tagadja. Egyes fotók mintha csak a vietnami háborúban készültek volna a dzsungelben menetfelszerelésben rohamozó vagy éppen menekülő, a monszunesőben ázó vagy a vízben elmerülő, esetleg a reggeli tornát végző katonákról. A világosbarna zubbonyban gépfegyvert szorongató kislány mintha egy 1956-os, harcedzett forradalmár lenne, akit senki és semmi nem állíthat meg.