Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.

Pallagi Marianna
2018. 02. 20. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katonai kiképzőközpont létrehozását kezdeményezte Beregszászban az Ukrán Fegyveres Erők Nyugati Parancsnoksága. Az egység a Beregszászi Városi Tanácstól kérelmezte a kommunális tulajdonban lévő egykori laktanya visszaszolgáltatását. Terveik szerint Ukrajna Védelmi Minisztériuma 2019-ig felújítaná a romos épületeket, és lehetővé tenné mintegy 600 katonacsalád beköltöztetését a Vérke-parti városba. Magas rangú katonai tisztviselők még a tanács február 8-i ülésén szerették volna ráerőltetni akaratukat a város vezetőire, akik végül nem tűzték napirendre a kérdést.

– Provokatív szándék sejthető a kezdeményezés mögött – mondta lapunknak Darcsi Karolina, a városi tanács közös magyar frakciójának vezetője. – Katonai-stratégiai ügyről van szó, a tanács önmagában nem kompetens egy ilyen volumenű kérdés eldöntésében. Levélben fordultunk az ukrán parlament elnökéhez, a miniszterelnökhöz, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjéhez, a parlament kárpátaljai képviselőihez, összesen több mint 11 illetékeshez, hogy adjanak magyarázatot az objektum létrehozásának szükségességéről, valamint konkrét leírást az elképzeléseikről. Ám egyelőre nem kaptunk választ a megkeresésekre – folytatta. A képviselő elképzelhetetlennek tartja a romos állapotban lévő épületek két éven belüli felújítását. Több milliárd hrivnyás (1 hrivnya kb. 9 forint) befektetés szükséges egy katonai létesítmény kivitelezéséhez, erre Ukrajnának feltehetően nincs elegendő forrása. A forráshiánnyal tisztában vannak a törekvés kezdeményezői is, akik a NATO és Ukrajna együttműködésének égisze alatt képzelik el a katonai alakulat infrastruktúrájának helyreállítását. Magyarán a nyugati partnerektől várnak pénzügyi támogatást, harcászati eszközöket és vélhetően megfelelő kiképzést is. Azt elfelejtik, hogy az ország – vezetői magatartásával és ésszerűtlen döntéseivel – korántsem az európai normák s a NATO-csatlakozás felé halad. Magyarország, a kisebbségek jogait súlyosan korlátozó oktatási törvény miatt, élen jár Ukrajna integrációs törekvéseinek gátolásában.

S ha sikerülne előteremteni a szükséges keretösszeget – az ukrajnai tapasztalatokból kiindulva –, önmagában korántsem jelentene garanciát a kivitelezésre. Jó példa erre a több évtizede húzódó beregszászi elkerülőút megépítése, vagy az Asztély–Beregsurány határátkelőhely korszerűsítése, ami nem a támogatási hiány, hanem a bürokrácia, pénzlenyúlás és a funkcionális analfabetizmus miatt várat hosszú idő óta magára.

Felvetődik a kérdés, egyáltalán miért van szükség katonai bázis kialakítására Beregszászban. Nemzetiségi szempontból aggodalomra ad okot a több mint félezer ukrán katonacsalád betelepítésének lehetősége, mivel már így is csupán ötvenszázalékos a magyarok aránya a városban. Gazdasági szempontból sem látszik kifizetődőnek a javaslat, ugyanis a köztulajdonban lévő terület a városrendezési terv keretében aukcióra bocsátható, így a katonai egység beköltöztetése esetén megközelítőleg 20 millió hrivnyás bevételtől esne el a város.

S ami a közbiztonságot illeti: a lakosságot sokkal inkább megrémíti, semmint nyugalommal töltené el a katonai jelenlét. Ha a rend őrei a nacionalista Szvoboda párt – a beregszászi vezetője aktívan lobbizik a katonai terület visszaszolgáltatásáért –, továbbá a Karpatszka Szics félkatonai szervezet novemberi magyarellenes felvonulását sem tudták kordában tartani, aligha garantálhatják a polgárok biztonságát egy keleti frontot megjárt, éles töltényekkel felszerelt katonával szemben, ha az poszttraumatikus stresszben szenved, s épp valamilyen nem várt trauma éri. Nyilvánvaló, hogy nem állnak majd lesben akkor sem, ha egy kimenőn lévő csoport a kelleténél jobban felönt a garatra, és nekiesik a szomszédos asztaltársaságnak, mert azok valamiért nem az államnyelven diskurálnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.