– Nem lesz baja abból, hogy szóba áll velünk?
– Nagyon remélem, hogy nem. Ha mégis igen, akkor jól nézünk ki.
– Azért kérdeztem, mert két állami médiumnak is dolgozik: van televíziós műsora a Dunán, és az újjáélesztett Rádiókabaré kreatív producere. Utóbbinál mi a fő vezérelv? Fórum a kezdő humoristáknak, vagy levezetés a nagy öregeknek?
– Mindenkit várunk, teljes merítést akarunk. A Rádiókabarét három feltétellel vállaltam el, még az előző MTVA-elnök kérésére. Bajban voltak, akkor már hónapok óta szünetelt a műsor. Az egyik feltételem az volt, hogy visszajöjjön Sinkó Péter, aki ebben a szakmában a legnagyobb név, és akit nyugdíjba száműztek.
– Mi volt a másik két feltétel?
– Elfogadható költségvetés, valamint hogy semmilyen szereplővel szemben semmiféle politikai distinkció ne legyen. Szerencsés módon az idei Karinthy-gyűrűt Aradi Tibor kapta, aki egyébként rendszeres szereplője erősen balliberálisnak mondható kabarévállalkozásoknak. Mi nem azt vizsgáljuk, ki hol jelenik meg, csak és kizárólag a tehetség a fontos.
– Ez is külsős produkció?
– A rádióműsort is a cégem, a Trisó jegyzi, amint tévéműsoromat is. Ez azért szerencsés, mert így mi döntjük el, mire áldozunk és mire nem. Csak egy példa: a színészeknek tíz napon belül fizetünk, ez régen három hónaptól fél évig is eltarthatott. A honoráriumok is lényegesen megemelkedtek, így a legrangosabb művészekkel tudunk dolgozni. Hogy mindkét oldalról mondjak neveket, rendszeres résztvevőnk Hernádi Judit, Kern András, Reviczky Gábor, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Mikó István, Szilágyi Tibor és sokan mások. Kosarat egy kivétellel senkitől sem kaptunk. Nálunk nincsenek oldalszempontok, egyensúlyt szeretnénk megírt jelenetekkel a jó értelemben vett rádiókabarés hagyományok jegyében, de helyet kap a most divatos stand-up is. Szerzői palettánk ugyancsak széles, Trunkó Barnabástól Kovács András Péteren, Tóth Tiboron és Ürmös Zsolton át az abszurd humor nem eléggé ismert, de kitűnő képviselőjéig, Wágner B. Györgyig. Büszkeségünk, hogy szerzőink között tudhatjuk a kitűnő Fehér Bélát. Sikerült visszacsalogatnunk a fiatal stand-uposok nagy részét, Kőhalmi Zoltánt, Aranyosi Pétert, Badárt Sándort és másokat. A műsort Csizmadia Tibor rendezi, színészeinknek próbálniuk kell, tehát vége annak a világnak, amire korábban azért volt példa, hogy holtfáradt színészek vakrepülésben (és ne legyünk álszentek, néha jelentős alkoholos befolyásoltság alatt) hőbörgélnek valamit a mikrofon előtt. Számítunk régi kabarémotorosokra, lásd Maksa Zoltán, de megkerestem Bach Szilviát is, akit méltatlanul mellőzött tehetségnek tartok. A lényeg: a hagyományos kabaré és a stand-up egészséges elegyét szeretnénk létrehozni.