Nonkonformista személyiség volt, akit vagy rajongva szerettek, vagy utáltak kortársai. A XIX. század végi erdélyi arisztokrácia egy része gennyes sebnek tartotta, amelyet ki kell vetni a testből, mielőtt az egészet megmérgezi. Ő azonban fittyet hányt a konvencióknak, egy életen át mindenkit a saját meggyőződése szerint igyekezett irányítani. Ellentmondásos személyiségéről sokat elmond, hogy Kuncz Aladár nemes egyszerűséggel a Helikon anyósának nevezte.
Karola, aki 1876-ban a földbirtokos Szilvássy Béla és báró Wass Antónia gyermekeként látta meg a napvilágot, kora ifjúságától kezdve borzolta az erdélyi főúri társaság konzervatív tagjainak idegeit. Svájci tanulmányai során találkozott Flaubert, Balzac, Ibsen és Tolsztoj munkáival, és attól kezdve felháborodva utasította el az úri kisasszonyoknak kirótt bugyuta comtesse-literatúrát. „Ha beszélgetni akart férfi ismerőseivel, nem tűrt »gardét« a közelben. Nyíltan hangoztatta, hogy a nők egyenjogúságának híve, s lelkesedett a szüfrazsettekért. [ ] Nem csinált titkot belőle, hogy megveti a langyos embereket, mert ő csak gyűlölni és szeretni tud” – írta róla Kemény János önéletrajzi kötetében.
A comtesse-léttől házassággal kívánt minél előbb megszabadulni, ám nem volt könnyű dolga, nehezen talált olyat, akit szellemileg egyenrangúnak tartott volna magával. Végül egy jó megjelenésű, közepes intelligenciájú székely grófra esett a választása, akit azonban rámenősségével sikerült úgy elijesztenie, hogy hanyatt-homlok egy másik házasságba menekült. Karola úgy állt bosszút az ifjú páron, hogy az eljegyzési lakomán – a jelenlévők nagy megbotránkozására – lány létére tósztot mondott, amelyben bejelentette a maga eljegyzését báró Bornemissza Elemérrel. A gazdag báróval azonban nem tartott sokáig közös életük. Amikor egyetlen kisfiuk skarlátban meghalt, különköltöztek. Karola attól a naptól kezdve csak feketében járt. Élete hátralévő részében a férjétől kapott apanázsból élt, de elválni soha nem volt hajlandó, állítólag azért, hogy a báró nehogy újranősülhessen.