Nincs ellenszer az olcsó keleti munkaerőre

Macron még csak a felszínt kapargatta meg a kiküldött munkavállalók ügyével. Leginkább az építő- és az élelmiszeripar érintett.

A kiküldött munkavállalók durván fele az építőiparban, ötöde a feldolgozóiparban, 13 százaléka az egészségügyi, szociális ellátási szektorban dolgozik, de majdnem ugyanekkora arányt képviselnek a vendéglátóiparba küldött személyek.

A keleti–nyugati vita elméleti síkon a munkavégzés ideiglenessége körül zajlik, mert míg a mezei vendégmunkások a fogadó ország munkapiacába, adó- és társadalombiztosítási rendszerébe integrálódva dolgoznak, kiküldött társaik fizikailag ott, papíron mégis idehaza léteznek.

A kérdés mégis az elejétől kezdve politikai töltetet kapott, mivel Macron már a júniusi brüsszeli uniós csúcson kijelentette, hogy a kettőről egy évre csökkentené a céges székhely szerinti járulékfizetés lehetőségét, a belgák pedig ennél is szigorúbbak lennének, ők hat hónapot követelnek. Ezzel Macron persze otthonra is beszélt, de a V4-ek ettől függetlenül összezártak, és nyomban kialakult egy határokon átívelő, a munkapiaci egyenlőtlenségről folyó vita. Az Európai Bizottság csak tavaly indítványozta a vonatkozó irányelv felülvizsgálatát, érdemi előrelépés nem történt, az mégis tudható, hogy a téma évekig szolgáltat muníciót a politikusok számára.

Annyi történt, hogy mára telt be a pohár

De miért vált olyan érzékennyé az ügy, ha a kiküldetéses munkavállalás a teljes uniós foglalkoztatásnak csupán egy százalékát teszi ki? A nyugati tagállamok a jelenséget dömpingként élik meg, és tegyük hozzá, jogosan, mert ezzel a módszerrel saját munkavállalóik a legrövidebb úton szorulnak ki az adott pozíciókból. A hiba nem teljesen a keleti tagállamok készülékében van, a fejlett ipari országok gazdasági szereplői szeretik a munkaközvetítés rendszerét, a kiküldés módszere pedig egyszerű. A keleti országokban ugrásra készen áll a dolgozni akaró munkaerő, a piaci igényeket így lehet költséghatékonyan betölteni. Nem volt ez mindig így, az 1996-ban készült európai bizottsági irányelv készítői nem számíthattak a munkaerő-áramlás ilyen mértékű felgyorsulására. A problémát egyáltalán nem egyedüliként a német Welt am Sonntag is jelezte egy 2005-ös rövid riportjában, mert már akkor olyanokról számolt be, hogy egy húsüzemben illegálisan munkát vállaló 1500 magyar munkást kellett lekapcsolniuk a hatóságoknak.

Ausztria abszolút célország

Sárdi Tamás, az Osztrák Ügyek pénzügyi és munkaügyi tanácsadó iroda vezetője lapunknak elmondta, az osztrák munkaügyi hatóságok az utóbbi hónapokban jelentős számban bővítették munkaügyekben eljáró embereik számát, de megfigyelése az, hogy

hiába csap le a szigor a munkajogi kiskapuk kijátszására, az adott cég még mindig sokkal jobban jár a büntetés kifizetésével, mintha minden munkása után Ausztriában fizetné a járulékokat.

Az osztrák hatóságnak pedig nincs túl sok eszköze arra, hogy magyar kft.-t szankcionáljon, és míg egy-egy feljelentés bírósági szakaszba jutna, a vállalkozás rég megszűnt. Nyugati szomszédunknál amúgy már életben vannak bizonyos bérdömping elleni szabályozások, a kiküldött munkavállalónál például mindig kéznél kell lennie a szerződésének, tb-kártyájának, és az úgynevezett A1-es igazolásnak, ami a tb fizetéséről tanúskodik. 

A szakember a kiküldött munkavállalás témájától elkülönítette a spedíciós szektorban dolgozók által felvetett problémát. Egy nemzetközi szállítmányozási vállalatnál ugyanis nehezebb eldönteni, hogy hol van a tényleges munkavégzés helye.