Ha nem is így nevezte, de lényegében a kétsebességes EU mellett foglalt állást a nagyköveteknek tartott keddi értekezletén Emmanuel Macron. A francia államfő beszédében úgy fogalmazott, a német választások után „messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, amelyek nem erre vágynak”.
Márpedig nem kérdéses, hogy Magyarország melyik tábort erősíti. Ráadásul már eleve mély törésvonal van kialakulóban a visegrádi négyek tagállamai és Franciaország között a kiküldött munkavállalók ügyében. A labdát még a frissen megválasztott Emmanuel Macron dobta be a júniusi EU-csúcson. Bár a probléma rengeteg munkapiaci szereplőt érint, egyelőre semelyik félnek nem sikerül feloldania azt az ellentmondást, amely a szabad szolgáltatásnyújtás uniós alapjoga és az európai munkapiaci valóság között feszül. A francia elnök már két alkalommal is erőteljes és félreérthetetlen jelzést küldött a közép-európaiaknak, hogy a nyugati tagállamok piacát nem fogják már sokáig torzítani a kiküldött munkavállalók.
Az Európai Unió fejlettebbik felében dolgozó Kelet- és Közép-európai vendégmunkások száma több millióra tehető, közöttük speciális halmazt képeznek a kiküldött vagy kiküldetéses munkavállalók. Az ő esetükben a munkáltató magyar cég, amely a munkavállalóit az EU valamelyik vagy egyszerre több tagállamában alkalmazza.
A munkapiaci és most már államközi feszültség fő forrása, hogy a jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot a munkáltató jellemzően itthon, nem pedig a fogadó államban fizeti,
hatalmas piaci előnyre téve szert ilyen módon. Igaz, adózni ilyen foglalkoztatási formában két év elteltével már tényleg a valós munkavégzés helyén kellene, de ezt egyszerű papírozási trükkökkel (a munkás munkaviszonyának megszüntetése, a következő nappal új szerződés kötése, vagy a kiküldő cég bedöntése, új alapítása) ki lehet kerülni.
Sokan vagyunk Nyugaton
A leginkább érintett szektorok az építőipar és az élelmiszeri feldolgozóipar. Számos magyar cég küld munkaerőt (uniós szakzsargonnal posted workers) több uniós tagállamba Máltától Dániáig, és sok német, osztrák és más cég is foglalkozik kiutaztatással. Rengeteg kőműves, hentes, szállítószalag mellett három műszakban dolgozó ember dolgozik papíron magyar, szlovák, lengyel kft.-nél, fizikailag mégis külföldön. Uniós kimutatások szerint egyre több ilyen foglalkoztatott van 2010 és 2014 között, számuk 75 százalékkal emelkedett, mára jóval túllépte a 2 milliót.
A kiküldött munkavállalók durván fele az építőiparban, ötöde a feldolgozóiparban, 13 százaléka az egészségügyi, szociális ellátási szektorban dolgozik, de majdnem ugyanekkora arányt képviselnek a vendéglátóiparba küldött személyek.
A keleti–nyugati vita elméleti síkon a munkavégzés ideiglenessége körül zajlik, mert míg a mezei vendégmunkások a fogadó ország munkapiacába, adó- és társadalombiztosítási rendszerébe integrálódva dolgoznak, kiküldött társaik fizikailag ott, papíron mégis idehaza léteznek.
A kérdés mégis az elejétől kezdve politikai töltetet kapott, mivel Macron már a júniusi brüsszeli uniós csúcson kijelentette, hogy a kettőről egy évre csökkentené a céges székhely szerinti járulékfizetés lehetőségét, a belgák pedig ennél is szigorúbbak lennének, ők hat hónapot követelnek. Ezzel Macron persze otthonra is beszélt, de a V4-ek ettől függetlenül összezártak, és nyomban kialakult egy határokon átívelő, a munkapiaci egyenlőtlenségről folyó vita. Az Európai Bizottság csak tavaly indítványozta a vonatkozó irányelv felülvizsgálatát, érdemi előrelépés nem történt, az mégis tudható, hogy a téma évekig szolgáltat muníciót a politikusok számára.
Annyi történt, hogy mára telt be a pohár
De miért vált olyan érzékennyé az ügy, ha a kiküldetéses munkavállalás a teljes uniós foglalkoztatásnak csupán egy százalékát teszi ki? A nyugati tagállamok a jelenséget dömpingként élik meg, és tegyük hozzá, jogosan, mert ezzel a módszerrel saját munkavállalóik a legrövidebb úton szorulnak ki az adott pozíciókból. A hiba nem teljesen a keleti tagállamok készülékében van, a fejlett ipari országok gazdasági szereplői szeretik a munkaközvetítés rendszerét, a kiküldés módszere pedig egyszerű. A keleti országokban ugrásra készen áll a dolgozni akaró munkaerő, a piaci igényeket így lehet költséghatékonyan betölteni. Nem volt ez mindig így, az 1996-ban készült európai bizottsági irányelv készítői nem számíthattak a munkaerő-áramlás ilyen mértékű felgyorsulására. A problémát egyáltalán nem egyedüliként a német Welt am Sonntag is jelezte egy 2005-ös rövid riportjában, mert már akkor olyanokról számolt be, hogy egy húsüzemben illegálisan munkát vállaló 1500 magyar munkást kellett lekapcsolniuk a hatóságoknak.
Ausztria abszolút célország
Sárdi Tamás, az Osztrák Ügyek pénzügyi és munkaügyi tanácsadó iroda vezetője lapunknak elmondta, az osztrák munkaügyi hatóságok az utóbbi hónapokban jelentős számban bővítették munkaügyekben eljáró embereik számát, de megfigyelése az, hogy
hiába csap le a szigor a munkajogi kiskapuk kijátszására, az adott cég még mindig sokkal jobban jár a büntetés kifizetésével, mintha minden munkása után Ausztriában fizetné a járulékokat.
Az osztrák hatóságnak pedig nincs túl sok eszköze arra, hogy magyar kft.-t szankcionáljon, és míg egy-egy feljelentés bírósági szakaszba jutna, a vállalkozás rég megszűnt. Nyugati szomszédunknál amúgy már életben vannak bizonyos bérdömping elleni szabályozások, a kiküldött munkavállalónál például mindig kéznél kell lennie a szerződésének, tb-kártyájának, és az úgynevezett A1-es igazolásnak, ami a tb fizetéséről tanúskodik.
A szakember a kiküldött munkavállalás témájától elkülönítette a spedíciós szektorban dolgozók által felvetett problémát. Egy nemzetközi szállítmányozási vállalatnál ugyanis nehezebb eldönteni, hogy hol van a tényleges munkavégzés helye.
