– Mennyire katalizálják ezek a filmek a társadalmi párbeszédet?
– Szerintem nagyon, pedig nem is ezzel a szándékkal írtam ezeket a forgatókönyveket – én elsősorban szórakoztatni akarok. Miközben írok, élvezem az írást, és remélem, hogy ez majd átragad a nézőre is. De közben azt is látom, hogy olyanok ülnek le megnézni ezeket a filmeket, akiket amúgy nem érdekelnek a történelmi mozik, vagy az ebben a korszakban játszódó alkotások. És igenis fontos, hogy a mai fiatalok mit látnak ebből az egészből, mit értenek meg belőle, azok, akik a rendszerváltozás után születtek vagy nőttek fel. Mert ezek az események nem valami távoli bolygón történtek, hanem itt, és hús-vér emberekkel. Így intő példát jelenthetnek számukra, hogy ne történjenek meg hasonló dolgok az ő életükben.
– A három forgatókönyvét három különböző rendező vitte vászonra, mégis adja magát a kérdés: értelmezhető A vizsga, a Szabadság, különjárat és A berni követ afféle trilógiaként?
– A berni követ írásakor már gondoltam rá, igen, azt hiszem, lehet trilógiáról beszélni. Nem volt tudatos, hogy három egymást követő filmet ennek a kornak és tematikának szenteljek, de minél jobban beleássa magát az ember egy konkrét időszakba, annál nagyobb az esélye, hogy benne ragad. Ahogy a történészek is egyre több történetet látnak, amikor egy korszakra specializálják magukat. Most viszont – egy időre legalábbis – szeretnék ellépni ettől az időszaktól, és valami mást írni. Ami pedig A berni követ fogadtatását illeti: A vizsga kapcsán azt mondták nekem, hogy azt sosem fogom felülmúlni, de én már akkor is úgy véltem, inkább legyek egyslágeres előadó, mint hogy ne legyen egyetlen slágerem sem. Ezért is örülök egyébként, hogy sokan azt mondják, A berni követ még annál is jobban sikerült. Hozzáteszem, ráadásul itt 50 perc elkészítésére kaptunk támogatást, de Szász Attila rendező, Lajos Tamás producer és az én ambícióm és lelkesedésem vitte el 75 perc hosszig a filmet. Így lett a végeredmény egész estés film, s közben a színvonalból sem engedtünk.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!