Az ünnep alkalmából október elejétől december 31-ig visszatérnek a Fonóba azok a művészek, akik egykoron innen indultak, akik munkásságukkal meghatározták a zeneház arculatát, akik sosem vendégként érkeznek, hanem hazatérnek az Újbuda szívében megbúvó épületbe – Palya Bea, Lajkó Félix, Ferenczi György és sokan mások. A Fonó múltjáról, küldetéséről, és az ünnepi programokról Horváth Lászlóval, az intézmény igazgatójával és Rosonczy-Kovács Mihály művészeti vezetővel beszélgettünk.
A Fonó története Lukács József alapító-mecénással kezdődött, aki, miután menthetetlenül beleszeretett a népzenébe, úgy gondolta, érdemes ennek a kultúrkörnek egy saját intézményt létrehozni – mesélt a kezdetekről Horváth László igazgató. A mindennapi irányítástól az alapító visszavonult, az aktuális vezetőség azonban az elmúlt tizennyolc évben sosem feledkezett meg a Fonó eredeti küldetéséről, vagyis az autentikus népi kultúra életben tartásáról.
Ritka nyilatkozatainak egyikében Lukács József úgy fogalmazott, elégtételt jelent számára az intézmény sikere, elszomorítja ugyanakkor, hogy mindezt szinte kizárólag önerőből kellett megteremteni, sem magánszemélyek, sem az állam nem állt és azóta sem áll kellő súllyal a népi gyökereinket feltáró kultúra közvetítése mellé – érzékeltette a Fonó nehézségeit Horváth László. „Személyes tárgyalásaink során minden döntéshozó egyetértését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a Fonót költségvetési sorra kell emelni, lehetőséget teremtve ezáltal az olyan hosszú távon kiszámítható programok és stratégiák kidolgozására, amelyek túlmutatnak a pályázati kereteken, aztán valahogy mégsem történik semmi e téren.”
Horváth László
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
Pedig az eredmények a zeneházat igazolják: ma is érdemes népzenével és néptánccal foglalkozni. Elég csak a tizennyolc éve hétről hétre megrendezett táncházra utalni, amelyet százak látogatnak, és amely egyedülálló a hazai táncéletben – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, majd hozzátette, az eseménysorozat különlegessége, hogy az intézmény folyamatosan tartja a kapcsolatot az „adatközlőkkel”, vagyis a Rábaköztől Moldváig minden területről érkező táncosokkal, zenészekkel, akiknek köszönhetően közvetlenül ismerhetjük meg a népi kultúra kincseit.
„Manapság minden második előadó ihletforrásként hivatkozik a népzenére, számunkra pedig fontos, hogy a tiszta forrásnak is teret adjunk. Ez a Fonó küldetése” – zárta a gondolatot Rosonczy-Kovács Mihály.
Talán kevesen tudják, de a Fonó lemezkiadóként is működik. Méghozzá nem is akármilyenként, a világzenét globálisan meghatározó WOMEX legutóbb közzétett top 20-as listáján egyedüli magyar kiadóként szerepel az intézmény. Lajkó Félix Mező című, a Fonó által kiadott albuma pedig második hónapja vezeti az európai világzenei ranglistát, amire még szintén nem volt példa magyar előadó esetében – mutatott rá Horváth László. „Nem zárkózunk tehát a hagyományőrzés elefántcsonttornyába – tette hozzá Rosonczy-Kovács Mihály –, folyamatosan szállítjuk a világ zenei piacára a meghatározó hazai együtteseket, művészeket.”
„A Fonó alapítása óta segítette a mára igazi márkanévvé avanzsált művészeket – tért vissza a kezdetekhez az igazgató. – A 18 év alatt számtalan művész megfordult a Fonóban, kezdte itt, vagy teljesítette ki nálunk a pályafutását: Agócs Gergely, Balázs Elemér, Berecz András, Szalóki Ági, Palya Bea, Harcsa Veronika, Lajkó Félix, Csík János, Ferenczi György, Dresch Mihály, Pál István Szalonna, vagy Borbély Mihály mind-mind meghatározó előadói az intézménynek. Így őket választottuk ki a Fonó arcainak az ünnepi programsorozatra. Tizennyolc estén tizennyolc különleges koncerttel térnek vissza a zeneházba december 31-ig.”
A múlt szombati összművészeti nap után ezen a héten pénteken Palya Bea Szefárd Triója, másnap pedig a Csík Zenekar lép színpadra. Különleges alkalomnak ígérkezik a november 23-i koncert, amelyen négyen: Harcsa Veronika, Szalóki Ági, Gyémánt Bálint és Juhász Gábor alkotnak majd három duót az este folyamán. A következő héten, november 29-én pedig Snétberger Ferenc és Lajkó Félix ad közös koncertet. „Ezek a produkciók a világ bármelyik színpadán megállnák a helyüket” – zárta a programajánlót Horváth László.
„Az ünneplés mellett a nagykorúsággal járó felelősségről sem feledkezünk el – folytatta az igazgató. – Fel kell hívnunk a figyelmet a nehézségekre, amelyeket ez a szcéna önmagától nem tud elhárítani. A Fonó egy markáns brand a hazai zenei életben, ám számottevő állami támogatás nélkül a küldetésünk korlátokba ütközik. Amíg a határainkon túl élő népzenészek, akikre sokan oly büszkén hivatkoznak, a gyógyszereiket nem tudják megvenni, addig nehéz sikerként értékelni a magyar népi kultúra bemutatását hirdető kampányt.”
„Pedig a népzenében páratlan lehetőségek rejlenek – tette hozzá Rosonczy-Kovács Mihály. – Az egész földrész csodájára járhatna a magyar népzenének és néptáncnak, amelyben egyszerre vannak jelen az európai művészettörténeti korok lenyomatai, ám mindezeket mai környezetben tökéletesen lehet használni, amint azt a táncházmozgalom életképessége és sikerei bizonyítják. A minden politikai felhangtól mentes zene nyelve, ahol az évszázados dallamok beszélnek helyettünk, remek kiindulópontja lehet bármilyen kulturális párbeszédnek. Ezt a kincset pedig folyamatosan éltetni kell, de nem bezárkózva döngetni a mellünket, hanem a közös európai kultúra részévé kell tennünk az értékeinket. Így válhatunk a népzenén keresztül Európában büszke magyar polgárokká.”
