Esetükben a munkanyelv nem igazán volt kérdés. A finn Mika Sundholm érkezésével az angol használata praktikusnak tűnt, igaz, a szövegek esetében ez még okozott némi fejtörést. „Amikor megírtam az első adag számot, akkor vegyesen voltak magyar és angol nyelvű dalszövegeim, azt azonban tudtam, nem akarok kétnyelvű dolgot” – mesél a kezdeti dilemmáról Laci.
Végül azért az angol „győzött”, mert a magyar szövegeket egy azóta parkolópályára került zenekarral előbb felvette, és az induláskor az angol vonal tűnt erősebbnek, így maradt azóta is. Meg Mika is kapiskálja, hogy akkor miről is van tulajdonképpen szó.
A csapatnak az elmúlt két évben a fővárosban már sikerült kialakítania egy „kemény magot”, ami picit meglepő módon igen heterogén társaság. A zenéjükkel sohasem céloztak meg kimondott korosztályokat, szubkultúrákat, talán ezért mindez. Koncertjeiken jól megférnek egymás mellett a punkok, a 90-es évek hangzásvilágát kereső harmincasok vagy épp az indie szerelmesei is. Laci szerint talán azért alakulhat így, mert szeretnek slágerzenéket írni, a kicsit poposabb ritmusok pedig, mint az ő példájuk mutatja, sok mindenkit megmozgatnak. Igaz, ezt egyelőre még nem igazán tudták közvetlen Facebook-lájkokra váltani.
A srácok ennek ellenére nem viszik túlzásba a fellépéseket, jobb esetben havonta legfeljebb kétszer, ha játszanak. Most viszont még ennél is ritkábban. Laci szerint nem is érdemes egyébként ennél többször nyomni, nehogy elkopjon a banda.
A vidéki fellépések azonban továbbra is komoly fejtörést okoznak a zenekarnak, mert ritkán sikerül jó bulit leszervezniük, ugyanakkor van szándék, hogy legalább a nagyobb egyetemvárosokban meg tudják magukat mutatni a közönségnek. „A koncertszervezés nem olyan nagy ördöngösség, de nagyon rámenősnek kell lenni, ami tőlem igen távol áll” – mondja a csapat fellépéseit maga szervező énekes-gitáros, aki korábban számos külföldi bandának hozott össze koncertet Magyarországon. Igaz, saját bevallása szerint inkább sajnos ráfizetéssel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!