Fájóan szellemtelen és erőltetett film lett a Pappa pia

Musicallel tette zárójelbe korábbi munkáit Csupó Gábor.

Lakner Dávid
2017. 08. 16. 4:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években készültek erős magyar vígjátékok, elég csak az Isteni műszakot vagy épp a Tóth János-sorozatot említenünk. Annál inkább is, mert utóbbi egyik remek karakterszínésze, Szabó Simon a Pappa piában is szerepet vállalt. Csakhogy alig néhány mondatot kapott, kibontakozni semmi esélye, miközben a vígjátéki szálat Stohl András erőltetett nagyfőnökfigurájával próbálják letudni. Lerí, hogy nagyon igyekeztek szórakoztatóan arrogánsra és odamondogatósra venni a karakterét, de a végeredmény sajnos csak ripacskodás lett. Mint az elején is említettük, Csupó mintha csak a saját történetét szeretné meghazudtolni – képletesen és szó szerint véve is. Képletesen, mert a formabontóan eredeti Fecsegő tipegők alkotójától akkor sem számítottunk ilyen műanyag musicalre, ha a Híd Terabithia földjére című fantasyvel készített már giccset az utóbbi tíz évben. És szó szerint is, hiszen a Pappa pia sztorija teljes erőbedobással üvölti, hogy nem szabad a rendező útját járnunk. Maradjunk, ahol vagyunk, és bulizzunk a nagypapával a garázsban, lehet élvezni azt is.

Sajátos frizsiderkapitalizmust kapunk, ami persze biztatóbb, mint az orosz Leviatán rideg meghurcoltatássztorija. Ott, ha a hatalom (a polgármester) el akarja venni a házad, akkor hiába tiltakozol, maximum elveszted a feleséged és a barátaid is. A végén a börtönben zokoghatsz, hogy nem érted az egészet. Pappapialandben szó sincs ilyesmiről: ha elég cselesek vagyunk, saját simlis eszközeinkkel akár le is győzhetjük a hatalmaskodókat, és megtarthatjuk, amink van. Közben nagyokat nevetünk, és bár látszólag egyik percről a másikra veszíthetünk el mindent, egy pofa sörre azért bármikor jók vagyunk. Néha pedig kimegyünk a stégre, és felszínes szerelemtől bódultan elénekeljük a Zene nélkül mit érek én?-t. Ennyi, nem több.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.