A mű kétmilliárd forintos állami támogatást kapott, ehhez jött plusz egymilliárd más forrásból, így lett a Kincsem a legdrágább magyar film. De e tekintetben egy szavunk sem lehet, minden fillér szinte csilingel a vásznon. Mintha egy pedáns könyvelő állt volna a rendező mögött, hogy minden jelenetnél jelentőségteljesen köhintsen: százmillióból csak ekkora robbantásra futotta, direktor úr? Lenyűgöző látványvilágot kreáltak, ami kis híján még azt is elfeledteti velünk, hogy hülyére vesznek bennünket.
Ha nem lenne elég, hogy a film Kincsem címen fut, a szájbarágós prológusból megtudjuk, hogy a történet 1849-ben, a szabadságharcot követő brutális megtorlás idején indul. A helyszínt és az időt tisztázták tehát, de csupán azért, hogy az egészet egy mozdulattal kirántsák alólunk. Mint kiderül, a filmbeli Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) nem a világhírű tápiószentmártoni ménes alapítója, hanem egy nagyvilági gróf, aki az életét a lóversenypálya, a kupleráj és a bosszú háromszögében tengeti. Legfőbb célja, hogy tönkretegye apja gyilkosát és birtokainak elorzóját, Otto von Oettingen bárót (Gáspár Tibor).
A császár bizalmasa azonban nem adja könnyen magát, sőt a derék labanc, aki maga is lelkes lótenyésztő, a legfájóbb pontján, a lovin csap oda újra és újra a grófnak. Blaskovich erre taktikát vált, és beleszeret a báró lányába, Klarába (Petrik Andrea). A nő hiába okos és szép, egy lovas baleset maradványai és a fogyatékosságból táplálkozó cinizmusa elriasztja a kérőket. Amikor pedig végre feltűnik egy a nagy jövő előtt álló Gerlóczy gróf (Keresztes Tamás) személyében, akit nemcsak Oettingen báró, de maga Ferenc József is támogat, jön Blaskovich, és elcsavarja Klara fejét. A szerelmesek útja Európa nagy lóversenypályáin vezet keresztül, ám a románc természetesen nem nélkülözheti a tragédiát. A régi sérelmeket ugyanis semmilyen szerelem nem írhatja felül, a kérdés csak az, hogy az atavisztikus gyűlölet mindent elemésztő lángjaiból kimenekülhetnek-e a hősök.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!