Kutyaszorítóban: Weinstein és az új vadkanok

Egy Káin-ember a kultúrháborúban.

Ami a kultúrháború színterét illeti, ez legalább ennyire izgalmas. Weinstein filmstúdiója, amely azzal alapozta meg sikerét, hogy a hollywoodi fősodortól eltérő, „független” filmekből csinált kasszasikert (legnagyobb találatuk kétségtelenül Tarantino volt), elég sokat tett az elmúlt két évtizedben azért, hogy megváltoztassa és meghatározza a húszas és harmincas generáció értékszemléletét, és nem utolsósorban a nőkhöz és a párkapcsolathoz való viszonyát is. Ha úgy tetszik, filmjeivel erős szerepet vitt az önálló nő vagy éppen a maszkulin társadalmat, a Káin-embereket párbajra hívó nő képének alakításában.

És tessék, kiderül, hogy Weinsteinnek vágyai kielégítésében szinte az egész Miramax-vezetés bűntársa volt. Végzetét pedig nem a Kill Billben látható szamurájnő, nem a girlpower teljesíti be: olyan nők hada tépi szét, akiknek többsége csak akkor emelte fel szavát, amikor Weinsteinnek gyakorlatilag már vége volt.

Harmadsorban a Weinstein-ügy politika. Elég említeni, hogy Michael Moore, Amerika élő lelkiismerete jelenleg is Weinstein pénzén forgat, de több korábbi filmje is a producer bábáskodásával készült. (Michael Moore – aki a fegyvertartástól a rozsdaövezetek zülléséig már majd minden ügyben tetemre hívta a konzervatív Amerikát – napokon át hallgatott, majd pénteken tette közzé Facebook-oldalán elítélő nyilatkozatát, amelyben arra szólított fel, hogy „ragadjuk meg ezt a pillanatot arra, hogy véget vessünk iparágunkban a nők bántalmazásának és zaklatásának”.)

Mivel Weinsteinről köztudomású, hogy bőkezűen támogatta a demokraták kampányköltségvetését, érthető, hogy a konzervatív–republikánus–teapártos tábor most megőrül a gyönyörtől. Saját Káin-embereik morális bukása után (Bill O’Reilly vagy éppen Trump) kéjesen követeli az elhatárolódást, Moore-tól is.

De miért kellett a végre ennyit várni? Hiszen Weinsteinről és sorozatos szexuális zaklatásairól a történetek sok amerikai szerkesztőségben 10-15 éve közszájon forognak (a The New York Times 2004-ben már elsüllyesztett erről egy alaposan kikutatott sztorit). A legtöbben mégsem írtak belőle semmit. Sokan azzal érvelnek, azért, mert eddig senki sem mert az áldozatok közül beszélni.

Ez nem tűnik meggyőzőnek. Inkább arról lehet szó, hogy Weinstein agyarait mára letörték. Tizenöt évvel ezelőtt a filmmogul az utóvirágzását élő amerikai lappiacon is kiskirályként viselkedhetett. Sztárokat épített fel, vagy döntött romba, opciós szerződéseket kötött a magazinokban megjelent riportok, történetek megfilmesítésére, megannyi bulvárújságírót tartott hadrendben – nem sokan kockáztatták volna, hogy karrierjüket tönkretegye befolyása és bosszúálló természete. Hallgattak a színésznők, hallgattak a modellek is, és félrenéztek a gyengék.

Csakhogy jött a Google, jött a Facebook, a hirdetési bevételeket elorozta, és ez a médiarendszer megrogyott. Így Weinstein hatalmi hálózatát is kikezdte az idő: új Áts Ferik érkeztek a grundra.

Új vadkanok.

(A cikk nyomtatásban megjelent változata még nem tartalmazta Michael Moore magyar idő szerint péntek késő este kiadott nyilatkozatát.)