A szeretet ünnepére készülődve említést tennék egy különleges receptgyűjteményről. Ez a szakácskönyv kivételesen nem a rizsfelfújt vagy a sütőtökkrémleves rendhagyó elkészítésének titkaiba avat be. Hanem abba, hogyan kell házilag bombát készíteni, hidakat felrobbantani, vasútvonalat aláaknázni. Egyszóval csupa olyan hasznos ismeretről, amire egy valamirevaló anarchistának vagy terroristának szüksége lehet.
Az anarchista szakácskönyv – noha egyes országokban betiltották – első, 1971-es amerikai kiadása óta több mint kétmillió példányban kelt el, és ebben nincs benne az interneten terjedő megannyi kalózváltozat. Pedig William Powell egyáltalán nem értett ahhoz, amiről írt. Bár a kiadványt előszeretettel olvasgatták terrorcselekmények és iskolai ámokfutások elkövetői, kétséges, hogy a benne foglaltaknak gyakorlati hasznát vették. A szerző az általa papírra vetettekből soha semmit nem próbált ki, útmutatói annyira hiányosak, hogy leginkább önveszélyesnek minősíthetők.
Az egész ügy még 1969 decemberében kezdődött, amikor az akkor 19 éves William feladta eladói állását New York egyik könyvkereskedésében, és bevette magát a városi könyvtárba. Három és fél hónapig szinte csak aludni járt haza: ez idő alatt a könyvtárban hozzáférhető katonai kézikönyvek alapján megírta Az anarchista szakácskönyvet. Hogy miért? Akkoriban boldog-boldogtalan kiáltványokat fogalmazott, könyvárusunk is torkig volt a Nixon-kormányzattal, és nem volt ínyére az a kilátás sem, hogy bármikor megkaphatja katonai behívóját, amely akkor Vietnámba szólt. Vállalkozását így szolgálatnak tekintette, amely közkinccsé teszi az állam ellen alkalmazható erőszak ismereteit.
A „szakácskönyv” valójában nem is útmutató, inkább forradalmi kiáltvány: egy utcán zavargó kor lenyomata, amelyben a dühös állampolgár fenyegető üzenetet küld az államhatalomnak. Powell azonban túltolta a biciklit: a könyv őrült siker lett. Később aztán – amikor marxistából megtért keresztény lett – már hiába próbálta levetetni a kötetet a könyvesboltok, majd az Amazon kínálatából (a kiadói jogokkal ugyanis nem ő rendelkezett). Az FBI ügynököket állított a szerzőre és kiadóra, de aztán ejtette az egészet: Edgar J. Hoover nyomatékosította, hogy szervezetének nem feladata a cenzorkodás.
