A troli erre dühösen meglódult, és vágtatni kezdett a Király utcán. Felrémlett, hogy majd fékezni is kell. Megmarkoltam a kapaszkodót.
Vannak persze utasok, akik megengedőbbek a sofőrökkel. Pár hete egy vak ember kért meg arra, hogy a gázpalackjával segítsek felszállni a végállomáson várakozó buszra. Muszáj volt nemet mondanom. Megpróbáltam elmagyarázni az egyre türelmetlenebb férfinak: propán-bután palackkal utazni a trolin, az minimum a terrorcselekményre való előkészület tényállása. A vak ember nem tágított, és megjegyezte: ugyan már, a sofőr nem néz oda, mert úgyis Fülest olvas. Nem sikerült meggyőznöm elgondolása helytelenségéről, kénytelen voltam otthagyni emberünket, de a Füles rejtvényújság említése ismét abba a korba repített, amikor még csillogó ZiU–9-esek hasítottak Budapesten. Most azt olvasom, hogy a BKK büszkén bejelentette, egy (azaz egy darab) buszon tesztelni kezdték az elektronikus jegyrendszert valamelyik távoli, dél-budai járaton. Csak pár év, és csipkártyával, morcos ellenőrhadak nélkül is utazhatunk föld alatt és felett! Ez mondjuk már negyedszázada megszokott a világ más nagyvárosaiban – hosszú évek óta Bukarestben is. A BKK-nál pedig eszébe jut valakinek időről időre, hogy nekünk is kellene ilyen. Pár évente csinálnak is belőle – na nem elektronikus jegyrendszert, hanem közleményt. Én azonban azt mondom, ne erőltessük azt, ami nem megy. A tömegvál (tömegközlekedési vállalat) vezetői, ahogy egyre inkább mindenféle vezető ebben az országban, a hetvenes években érzik magukat otthonosan. Tetszik nekik a kor kiszámítható rendezettsége. Ez van.
Majd az emberek is megszeretik. Mert nincs itt vége semminek. Én a trolit például kifejezetten kedvelem.
