Mintha valamely foszló gerincű, ócska kémregény poros díszletei között téblábolnánk. Volt már így, pár évtizedig ötvenhat után, sosem gondoltam, hogy lesz megint.
És lám, e simogató tavaszi reggelen ott áll ismét Fouché. Ott áll nyitott ablakában a rendőrminiszter. Alatta hömpölyög a város, szobájában benn hűvös tisztaság, íróasztalán friss jelentés. Lista azokról, kiket ügynökei beszervezésre érdemesnek találtak. Visszaballag székéhez Fouché, a lap fölé hajol. A papíron ott a sírásó neve, akiről azt írják, „sok emberrel társalog az egyszerűbb rétegből”. Aztán azé a férfié, akinek rejtélyes állás jutott – állás, szó szerint: ő „az ácsorgó ember a Templom utcában”, és (mint ez olvasható a megfelelő rubrikában) „a proli réteg egyik fő alakja, aki sokakkal beszélget. Nem mindegy, mit terjeszt.” Az ácsorgó egyébként, így az információ, „Máté” embere, és az ő érdekeltségeit tartja szemmel. De felbukkan a táblázatban a büfés, aki „laza aktivátor”, és ott az esperes, aki sok pénzes emberrel társalog. Ha továbbsiklik a tekintet, ráakadhat a sorban a divatárusra is, aki „a legnépszerűbb férfi”, és a városban sokan kedvelik.
Nem, nem Napóleon korának vérfoltos rendőri jelentéseiből idéztem. Nem is a kommunista állambiztonság besúgóinak átizzadt nejloningben gépelt papírjaiból. Hanem a Fidesz 2014-es bizalmas listájáról, amely azokat sorolja elő, akiket a párt szerint Sopronban érdemes lenne beszervezni információgyűjtésre vagy suttogópropagandára. Győr, Miskolc, Budapest, Szeged vagy Debrecen – jó eséllyel így ment és így megy ez máshol is, a táblázat pedig az évek során csak bővülhetett. Lenn a mélyben, ahol hömpölygünk az ablak alatt, fojtó az érzés, hogy itt vannak megint, itt vannak újra közöttünk. Azok, akik körmölnek szorgalmasan, tolluk serceg a papíron, vagy diszkréten pötyögnek, buzgólkodásukból sunyin tekintve fel.
Mondhatnánk persze, hogy nincs másról szó, a párt csak listát készít, amelyet a kampány során szavazóinak mozgósításához használ fel. Mondhatnánk, nincs itt semmi látnivaló, más pártoknál is ez a módi. Csakhogy a Fidesz listái másról mesélnek. Nem a választásról, nem a kampányról. Inkább arról, hogy a párt már így képzeli el „békeidőben” is Magyarország működtetését.
Monsieur Fouché! Ha még nyitva áll az ablaka, talán eljut önhöz a szó, így szerény kérésem most előadnám. Értem én, hogy mesteriek intrikái, és kidolgozottságuk láttán elégedetten csettintenek a „szolgálatok” műkedvelői is. De nézze csak, mindig akad baj ezzel épp elég, és hiába küzd, az már csak úgy van, ilyenkor a banánhéj egyre több!
Itt van például ez a szemtelen Siewert. Az András, aki túljárt a Moszadból toborzott kopók eszén, és most úgy áll a dolog, hogy ha nem vigyáz, önre húzzák a vizes lepedőt. Bár elismerem, szép volt a terv, hogy külföldi kémeket fogadva csőbe húzzák, és a Migration Aidről lejárató cikket írassanak. Nem mással, mint párttagkönyv-tulajdonosunkkal, és nem máshova, mint a kormánylapba – bravó, bravó! De hát úgy esett, hogy jelentett önnek a célszemély is, a Siewert, hogy mi készül ellene. Ott van, ott, nézze csak, az asztalán lapul az a papír is, a lista alatt valahol. Aminek másolatait lenn az utcán már lobogtatják is a felforgatók, itt közöttünk, a mocsokban rohanva.
Szóval, kedves Fouché, ha mondhatom ily módon bizalmaskodóan – hiszen másképp nem is lehet önnel beszélni –, azt javaslom, itt hagyja abba. A helyzet az, hogy ebben a mocsárban csak elmerülni tud. Lassan harminc éve már, hogy elég lett itt lenn magukból. Elismerem, akkor lidérces álmainkban sem jött elő, hogy ismét felkapaszkodik majd fejünk fölé, és spionjait újra kiküldi ránk. De higgye el, egyszer ennek is, önnek is vége lesz megint, és közel már az utolsó menet. Ha nem megy szép szóval, kidobják majd az ablakon, ahol oly sokszor visszament.
Fouché, Fouché, ön semmit sem felejt! Miért nem tanul hát semmiből?
