Amíg a Chery iCar almárkájának V23-as nevű modelljénél még nem tudták eldönteni, melyik legendás terepjárót másolják, az augusztus elsején hivatalosan bemutatásra kerülő V27-esnél a gyár által most közreadott kémfotók alapján egyértelmű, hogy az aktuális Land Rover Defender volt a példakép.

Szemtelen lopásról nem beszélhetünk, hiszen a Chery konszern a Jaguar Land Rover kínai partnere, akik hamarosan Freelander márkanéven kezdenek majd autókat gyártani a britek számára… A szögletes karosszéria 5 méter körüli hosszal rendelkezik, ami jelentős előrelépés az aktuális modellekhez (iCar V23 4,2 méter, iCar 03 4,4 méter) képest.

Az iCar csúcsmodellje lesz a V27-es, amely 1,5-ös turbómotort használ áramfejlesztőnek a hatótávnövelős hajtásnál, de elérhető lesz akkumulátoros-elektromos hajtással is a hírek szerint – lesz két- és négykerékhajtású változat is. A Chery egyébként az exportpiacokon akar hódítani az iCar V27-essel, ezért a világpremiert nem Kínában, hanem Dubajban tartják majd. A forgalmazást még az idén elkezdik, az európai piacra lépésről egyelőre nincs információ.
