A Bpiautósok portálon megjelent felvétel szerint a robogós egyenesen egy autóhoz hajtott, majd – a beszámoló szerint – ököllel ütni kezdte annak vezetőjét. Ez a jelenet már nem látható a kamerán, de a robogós viselkedése így is megdöbbentő. A történet folytatásáról nincs információnk, de a beküldő megírta nekünk, hogy tanúskodásra is hajlandó, ha szükség lenne rá. „Az időbélyeg egy órával későbbi időpontot mutat, a valós esemény 2025. július 31-én reggel 7:26 perckor történt” – tette hozzá. Az előzményeket nem ismerjük, de ez az a viselkedés, ami semmilyen körülmények között nem fér bele a közúton.
A publikálást követően jelentkezett a Nissan Leaf sofőrje és leírta a saját nézőpontját az esetről: „én voltam az az áldozata a Kerepesi úton történt erőszakos cselekedetnek. A Nissan Leafemmel haladtam a Kerepesi úton, a belső sávban egy csuklós busz mellett, 50 km/h sebességgel haladva egy másik személyautó mögött. A busz mögül kivágott a robogós, majd hirtelen nagy gázt adva balról megelőzött a saját sávomban, az autóm és a belső szegély között. Mivel hirtelen történt az esemény, a busz felé kellett rántanom a kormányt, nehogy a motorost a Kerepesi út közepén húzódó zöld sávba lökjem. Közben dudáltam. Amikor a Keresztúri úthoz értem, utolértem a lámpánál. Hangos nemtetszésemet nyilvánítottam ki a motoros felé az előzmények miatt. Ekkor odahajtott az autómhoz és ököllel kétszer vagy háromszor orron és szájon ütött, utána meg leköpött. Ezután mindenáron azt akarta, hogy szálljak ki a kocsiból, és verekedjek meg vele. Én elhajtottam a helyszínről a Keresztúri út felé, majd a jelzőlámpa tilos jelzésénél megálltam. Odáig követett a motoros, ott is azt kiabálta, szálljak ki a kocsiból. Majd a zöld jelzésre én egyenesen tovább indultam, ő meg elfordult balra a Halas utcába” – írta meg a Nissan sofőrje.