Élettel teli – Opel Kadett C 1.2S Berlina

Az Opel Kadett sztorija 1962-ben kezdődött. Egy ’76-os példányt fogtunk vallatóra, hogy kiderüljön, milyen volt évtizedekkel ezelőtt a nyugati átlagpolgár élete.

A modell története kifejezetten érdekes fordulattal indult. Már akkoriban amolyan mércének, erős ellenfélnek számított a Volkswagen, amit az Opelnél is nagyon jól tudtak, épp ezért az akkori vezér, Karl Stief 1957-ben kéréssel fordult Detroitban a General Motors gárdájához: egy anti-VW fejlesztéséről és gyártásáról győzte meg a vezetőséget, öt év múltán pedig már ontotta is a gyártósor a rivális wolfsburgiak orra alá borsot törő Kadettet. Rögtön az első generációból készült szedán, kupé és kombi modell is, így már a gyártás elején széles palettát kínált az Opel a középosztály számára.

Viszont ami 1974-ben a Volkswagen gyárából kigördült, igazi megsemmisíthetetlen ellenfélnek bizonyult: ekkor kezdődött ugyanis a Golf sikersztorija. Persze nem szabad leírni az Opelt, a ’73-as születésű C Kadett miatt azért a Golfnak is gyöngyözhetett a homloka, bár a két modell a megegyező szegmens ellenére teljesen más felépítést hordozott magában.

A Golf már a mai építési trendek szerint keresztben beépített orrmotorral és elsőkerék-hajtással operált, míg cikkünk tárgya a klasszikus iskola szerint, hosszában elhelyezett erőforrással és hátsókerék-hajtással rendelkezik. Klasszikus értelemben vett restaurálásról itt nem beszélhetünk, ugyanis a Kadett utastere olyan makulátlan, hogy nem volt szükség komoly beavatkozásra, mindössze a kissé megkopott külső fényezés került felújításra, valamint a megöregedett tetőkárpitnak kellett mennie, minden más az autó születése óta szolgálja a gondos tulajdonosokat. Az egyszerű, mégis tetszetős formák igazán kiegyensúlyozott egyéniséggel ruházzák fel a Kadettet, ami a maga egyszerűségével mégis roppant vonzó összképet tudhat magáénak. Aztán ott van az autó kerékjáratain, a küszöbökön és a köténylemezeken végigfutó folytonos krómcsík, az oldalt díszítő másik, az igazi finomságokat azonban a gyári kiegészítők jelentik.

Az eredeti első ködfényszórók és a hátsó ködzárófény kifejezetten szívet melengető részletek, a különleges megoldások hódolói pedig a jobb hátsó szellőzőrostély alá bújtatott tankbetöltő nyílás láttán olvadhatnak el. Azért a szépséges 13 hüvelykes gyári felnik mellett sem mehetünk el szó nélkül, amelyek nélkül nem lenne kerek a világ, ahogy a korabeli bólogató kutya nélkül sem.

Beülve már hamisítatlan ’70-es évekbeli hangulat fogad, mint említettem, itt a tetőkárpiton kívül minden az eredeti. Ez talán kissé hihetetlennek hangzik, mégis igaz, ráadásul a makulátlan utastér egyetlen porcikáját sem kezdte még ki az idő vasfoga. A szőnyeg csodás állapotnak örvend, a műszerfal műanyagját még egy apró hajszálrepedés sem rombolja, a kapcsolók, a kis piktogramok, az ajtót borító barna bőr bizony már 35 kemény éven át ellenáll és még most is elpusztíthatatlannak tűnik.

Mindeközben a kapcsolók is tökéletesen működnek, minden precízen, pontosan teszi a dolgát, ezzel bizonyítva a teóriát, hogy a Kadett egy igazi finom kis műszer. Ugyanez egyébként a vallatóra fogott példány szinte minden alkatrészére igaz, masszív, mégsem súlyos konstrukció, a Kadett a maga 800 kilogramm alatti üres tömegével bizony tényleg nincs elhízva.

A motorháztető alatt a 12S motorkódú soros négyhengeres karburátoros egység dolgozik, amiből 60 lóerőt préseltek ki, míg a csúcsnyomaték 88 Nm. A C Kadettekbe kérhető legerősebb, 1,2 literes motor egészségesen mozgatja a könnyű karosszériát, így az autó a mai szemmel nézve csekély teljesítmény ellenére is könnyedén felveszi a budapesti forgalom ritmusát.

A város forgatagából kiérve is kellemes társ a Kadett, még 100-110 km/h-ról is megindul, pedig csupán négygangos kézi váltóval szerelték. És mennyire finom az a váltó! A kapcsolhatóság igazán pompás, de közben azért kellően férfias; kezelése némi erőt is igénylő feladat, a fokozat beváltásakor hallható kattanás pedig roppant élvezetes momentum, mind hallani, mind érezni, ahogy beszippantja a kívánt sebességbe. Érdekes, hogy veterán mivoltát meghazudtoló a fék–futómű–kormányzás trió is, higgye el a kedves Olvasó, a modell vezethetősége roppant kellemes, minden magától értetődik.

Igaz, a fék a manapság megszokottakhoz képest több erőt igényel, cserébe viszont jól adagolható. A futómű kicsit keményebb a vártnál, de ennek ellenére viszonylag jól csillapítja a hibákat, a macskakövön sem szólal meg az utastérben semmi, egyedül a súlyos merev tengely miatt a hátul ülők érezhetnek valamivel többet az aszfalt egyenetlenségeiből. A váltó mellett az autó másik nagy meglepetése számomra a kormánymű: ilyen precíz egyenes futással a veteránoknál ritkán találkozunk, ráadásul a minden szervózástól mentes szerkezetet még álló helyzetben sem nagy munka tekergetni.

Ezek tükrében mindenképp azt kell mondjam, hangulatos autózni a Kadettal, méghozzá több okból is. Habár ez esetben nem beszélhetünk nyers erőről vagy földöntúli kanyarodási képességekről, a kulturált motor, a remekbe szabott négygangos váltó, a '90-es években utólagosan felszerelt szolid sport kipufogódob mind-mind a kellemes, örömteli utazás zálogai, miközben az utastér érintetlensége és a kezelőszervek finom működése már csak hab a tortán. Hogy mennyire komoly állapotú autóval állunk szemben, mi sem bizonyítja jobban, mint a nemzetközi FIVA-minősítés.