Gyermek- és ifjúkorom emléke lebeg előttem: bőszen lapozom fel a postaládából frissen kihámozott, izgatottan várt autós újságot, hogy illatából nagyot szippantsak és első körben a képaláírásokkal, majd később a részletekbe merülve a magvas tesztekkel elégítsem ki a vágyott információ iránti éhségemet. S bizony, akkoriban még nem egyszer fordult elő, hogy kőkemény kritika zúzta porrá egy típus hírnevét.
Számos tesztautó és megannyi menetpróba, mustrával töltött kilométerek sokasága után kezdtem el töprengeni az újságírói szakma jelen helyzetén, összevetve azokkal az évekkel ezelőtt olvasott tényekkel, amelyek meghatározták az autókról alkotott elképzeléseimet. Noha korábban nem volt ritka egy-egy modell botrányos, de jogos kritikája, mára már annyit fejlődött az autóipar, hogy ilyet aligha kell eszközölnünk.
A számítógéppel segített procedúra az eszközök teljesítményének és tudásának ugrásszerű növekedésével a Moore-törvény dogmatikus kijelentését még mindig nem tudja megcáfolni, így maga az alkotási folyamat hatékonyabb, célravezetőbb és magabiztosabb lehet, mint valaha. Mindezt a legyártott modelleken is kiválóan érezzük, a jól együttműködő mérnökcsoportok fáradtságos órái meghozták gyümölcsüket: nehéz igazán rossz autót találni a mai felhozatalban. Félreértés ne essék, közel sem arra kívánok ezen kijelentésemmel célozni, hogy a piac résztvevői hibátlanok volnának, csupán arra, hogy megváltoztak a dolgok, mások a szerepek, s nekünk, újságíróknak is idomulnunk kell ehhez a módosult világhoz.
Sokkal kevesebb a makroszkopikus, égbekiáltó hiba, még a magam alig néhány évre visszatekintő karrierje alatt is egyértelműen a finomabb részletek megfigyelése, nüansznyi különbségek felfedésére felé tolódott a szakma. Az ergonómiai bakik hada, a veszélyes limbó-futóművek, a használhatatlan szűkösség és a kibírhatatlan komfort jórészt már a múlté, alig érünk tetten tesztautót ilyen markáns problémával.
Az élhetetlen hajtásláncok, borzalmas karakterisztikájú motorok ugyancsak kikoptak már, ellenben jóval több figyelmet kell fordítanunk az automaták kapcsolásának finomságára, gyorsaságára, a hétköznapi forgalomban használatos fordulatszámon mutatott produkcióra, mindemellett pedig a futómű alapos mustrája sem maradhat el, ahol az aktuális kategória által megkívánt komforthoz vagy épp sportossághoz képest hozunk ítéletet, ráadásul a hangerőmérés is ott van a sorban, ami mára szintúgy kiemelkedő szerepet kap. A régebben észre sem vett neszek, a kárpitok mocorgása mára bizony aligha maradt tolerálható jelenség – az autók néhány év leforgása alatt is decibelekkel lettek halkabbak.