Civilek a pályán – a KTM X-Bow GT megérkezett

A Genfi Autószalonra igazán nagy durranással készül a KTM: a versenypályákra szánt X-Bow modellből GT utónévvel használhatóbb verzió épül.

Szabó Péter
2013. 03. 03. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már korábban is pletykák szóltak arról, hogy a KTM pehelysúlyú négykerekűjének jobban használható verzióját készíti el a Genfi Autószalonra. Most mindez beigazolódott: a GT utónévvel megáldott típusról lehullott a lepel.

A nagyközönség előtt a jövő héten bemutatkozó újdonság legfőbb ismertetője a szélvédő, amely teljesen körülöleli a vezetőteret, szavatolva a kevésbé huzatos élményeket. Bár a KTM a néhány kép mellé nagyon kevés információval szolgál egyelőre, belső források már elárulták, hogy egy tetőpanel segítségével lezárhatjuk a belső teret, igaz, a pletykák szerint ennek hatásosságát csak 130 km/h-ig szavatolják a gyáriak.


Az erőt továbbra is a magyar gyártású, Audi-származék kétliteres turbómotor szolgáltatja, a 240 lóerő és 310 Nm hatfokozatú kézi váltón keresztül megy a hátsó kerekekhez. Ezzel a 700 kilós típus 3,9 másodperces 0–100-as sprintre lesz képes, de az akár 1,5 G-s elérhető oldalgyorsulás és a 33 méteres fékút 100 km/h-ról jobban szemlélteti a típus kvalitásait.

Az árakról egyelőre kitartóan hallgat a gyártó, de olcsó mulatság biztosan nem lesz a modell: nagyságrendileg 18 millió forintnál magasabb árcédulára lehet számítani, vagyis a pehelysúlyú sportautózás elérhetőbb vezéralakja továbbra is a Caterham lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.