Álmatlanság gyötör. Bármennyire is küzdök, az ösztöneim minden próbálkozást meghiúsítva tiltakoznak. Az agyam sem képes pihenő üzemmódba kapcsolni, hiszen bántó gondolatok sokasága pengeti az idegsejtjeimet, s csupán egyetlen éltető kép maradandó: a kulcsokért kell nyúlnom, hogy vágyaim kielégítésével a fáradtság mindenhatósága kényszerítsen nyugovóra.
A pirula ezúttal nem élhető alternatíva, inkább a természetes kimerültség döntsön a párnák közé, mint a modern orvostudomány mellékhatásokkal járó tablettái. A slusszkulcs elemelésével a kényszer egy szempillantás alatt izgalommá alakul, s a lépcsőn lefelé lépkedve már adrenalin higítja a vérem, izmaim megfeszülnek, pupilláim kitágulnak, s mire a garázs ajtaját feltépem, már a benzinnel keveredett levegő édes illatát szippantom magamba.
A sötétség leple alatt a kihalt utak szinte éhezik, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessenek az abroncsokkal, hogy talán emlékül szakíthassanak ki belőlük néhány apró szemcsét. A Ford Focus ST csábít, kihívások elé állít és precizitásra ösztönöz. A kilincs megragadását követően a Recaro által formázott sportülésekbe csúszom, s érzem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.
Bár enyhén szűknek tűnik a Ford fotelje, néhány perc elteltével természetesnek hat, ahogy szorosan átölel. A gombnyomásra feléledő négyhengeres csöndes muzsikába kezd, alapjáraton kifejezetten nyugodt viselkedést mutatva, de már az első gázadásnál bebizonyosodik, hogy akkor szabadítjuk el a poklot, amikor épp úgy kívánjuk. Ugyanis a kétliteres, 250 lóerő leadására képes négyhengeres turbómotor erején felül teljesít.
A gyártó által megadott 6,5 másodperces 0–100-as gyorsulást vidáman tesszük egyenlővé a múlttal, a műszer határozottan állítja, hogy 6,14 szekundum alatt sikerült abszolválnunk a műveletet, s a negyed mérföldes távolság megtételéhez sem kellett több 14,5 másodpercnél. Az alapjárati nyugalmat magunk mögött hagyva könnyedén vonhatjuk magunkra a környezet figyelmét, a négyhengeres erőforrás a tőle elvártnál szebben üvölt a méretes kipufogón át, mély szólamai a fordulatszám emelkedésével vadabb, de határozott dallamokban folytatódnak. A 6700-as leszabályozást mindenféle erőlködés nélkül bírja a motor, de a gyorsaságot szem előtt tartva legfeljebb 6000-nél érdemes a következő fokozatba tolni a váltókart.
A sportolást gyakorlatilag minden porcikája bírja, sőt egyenesen támogatja. A váltó határozottan, pontosan és közepesen rövid úton kapcsolható, a remek gázreakciónak köszönhetően pedig a gázfröccsel teljesített visszaváltások hamisítatlan hangulatot festenek a féktávok alá. Egyedül a kormányzás hat idegennek, a méretes kormánykerék egyszerűen nem sportautóba való, s a szerkezet pillanatnyi késése, plasztikussága sem dicsérendő. Családi modell esetében talán legyintenénk rá, azonban az izzadósabb kanyarokban nem tűrhető el az ilyen kellemetlenség.
Pedig a kifejezetten kemény és feszes futómű bizony falná a sebesen teljesített íveket, s még a téli használatra készült Michelin Pilot Alpin abroncsok is igyekeznek utolsó lélegzetükig kapaszkodni, bizonyítva az ST remek kanyarodási képességeit, melyeknek leginkább a mechanikus differenciálzár hiánya szab határt. Mindemellett a játékosság sem hiányzik a legerősebb Focusból, a menetstabilizáló engedékeny, de biztonságos Sport funkcióját vagy a teljesen kiiktatott állapot előnyeit kihasználva könnyedén táncoltatható meg az ST feneke, ráadásul nyers erővel és egy nagyobb gázadással bármikor véget vethetünk a csúszásnak.
Noha kívánatos idomokban a Ford nem bővelkedik úgy, mint legfőbb konkurense, marcona stílusával azért egyértelműen közli a szemlélővel, hogy a keményebb legények közé tartozik. A kék oválosok szobrászai átszabták a Focus orrát, aminek köszönhetően az ST nagyra tátott harcsaszájjal harapja a benzin elégetéséhez nélkülözhetetlen levegőt. A fehér fényezés esetünkben makulátlanságot, szűziességet sugall, ám a méretesre hízott légterelő és a sötétszürke felnik mögött huncutul vöröslő féknyergek nem rejtik véka alá tesztalanyunk tisztátalan szándékait.
Gyors, nagyon gyors! Kanyarokban és egyenesekben egyaránt brillírozunk, de a Focus ST nem csupán a flúgos futamokra készült. Sportkompaktként a kanyarvadászat mellett a Ford fontos feladata, hogy szolgálaton kívül egy hagyományos modell kihasználhatóságával szolgálja ki a tulajdonosok hétköznapi igényeit.
A Ford Focus ST egyszerűen kiváló öszvér lett, akár kombiként is teljesíti a szürke hétköznapi feladatokat, miközben bármikor képes erejéhez mérten kíméletlen sportautóvá válni és pillanatok alatt felfalni néhány tucat kanyart. A Ford mindezért legalább 8,57 millió forintot kér, amit az extralista pipálgatásával srófolhatunk feljebb: napfénytetővel, navigációval, xenonnal és elektromosan állítható, bőr sportülésekkel tűzdelt tesztautónk is könnyedén 11 millió forint alatt maradt.
A Ford legnagyobb ellenfele az állítható futóművével és helykínálatával a mindennapokra ugyancsak alkalmas Astra OPC normafelszereltséggel 200 000 forinttal olcsóbb. Az Opel némileg kedvezőbb árán túl a mechanikus differenciálzár, az adaptivitás és a tagadhatatlanul dögösebb stílus szól mellette, a kettővel kevesebb ajtó és a gyakorlatban 1,5-2 literrel nagyobb fogyasztás pedig ellene.
A kiöregedő és feszesebbre hangolt (rázósabb) Renault Mégane RS 8,2 milliótól hozható el, azonban a kategória jelen pillanatban még nélkülözi a Golf GTI újabb generációját, amely alacsony tömege miatt vezethetőségével és fogyasztásával bizonyosan odapirít majd a jelenlegi bajnokoknak, de a VW magyarországi ára egyelőre nem ismert, noha a márka stratégiáját ismerve az említett összegeknél borsosabb cédulára számíthatunk.
Ez a teszt rövidített változat. A cikk teljes hosszúságában itt olvasható el.
