Fehér terror – Ford Focus ST teszt

A tavasz a sportkompaktoké. Nemrégiben az Opel Astra OPC-t teszteltük, hamarosan jön a VW Golf GTI, ezúttal pedig a Ford Focus ST került nagyító alá.

Álmatlanság gyötör. Bármennyire is küzdök, az ösztöneim minden próbálkozást meghiúsítva tiltakoznak. Az agyam sem képes pihenő üzemmódba kapcsolni, hiszen bántó gondolatok sokasága pengeti az idegsejtjeimet, s csupán egyetlen éltető kép maradandó: a kulcsokért kell nyúlnom, hogy vágyaim kielégítésével a fáradtság mindenhatósága kényszerítsen nyugovóra.

A pirula ezúttal nem élhető alternatíva, inkább a természetes kimerültség döntsön a párnák közé, mint a modern orvostudomány mellékhatásokkal járó tablettái. A slusszkulcs elemelésével a kényszer egy szempillantás alatt izgalommá alakul, s a lépcsőn lefelé lépkedve már adrenalin higítja a vérem, izmaim megfeszülnek, pupilláim kitágulnak, s mire a garázs ajtaját feltépem, már a benzinnel keveredett levegő édes illatát szippantom magamba.

A sötétség leple alatt a kihalt utak szinte éhezik, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessenek az abroncsokkal, hogy talán emlékül szakíthassanak ki belőlük néhány apró szemcsét. A Ford Focus ST csábít, kihívások elé állít és precizitásra ösztönöz. A kilincs megragadását követően a Recaro által formázott sportülésekbe csúszom, s érzem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.

Bár enyhén szűknek tűnik a Ford fotelje, néhány perc elteltével természetesnek hat, ahogy szorosan átölel. A gombnyomásra feléledő négyhengeres csöndes muzsikába kezd, alapjáraton kifejezetten nyugodt viselkedést mutatva, de már az első gázadásnál bebizonyosodik, hogy akkor szabadítjuk el a poklot, amikor épp úgy kívánjuk. Ugyanis a kétliteres, 250 lóerő leadására képes négyhengeres turbómotor erején felül teljesít.

A gyártó által megadott 6,5 másodperces 0–100-as gyorsulást vidáman tesszük egyenlővé a múlttal, a műszer határozottan állítja, hogy 6,14 szekundum alatt sikerült abszolválnunk a műveletet, s a negyed mérföldes távolság megtételéhez sem kellett több 14,5 másodpercnél. Az alapjárati nyugalmat magunk mögött hagyva könnyedén vonhatjuk magunkra a környezet figyelmét, a négyhengeres erőforrás a tőle elvártnál szebben üvölt a méretes kipufogón át, mély szólamai a fordulatszám emelkedésével vadabb, de határozott dallamokban folytatódnak. A 6700-as leszabályozást mindenféle erőlködés nélkül bírja a motor, de a gyorsaságot szem előtt tartva legfeljebb 6000-nél érdemes a következő fokozatba tolni a váltókart.

A sportolást gyakorlatilag minden porcikája bírja, sőt egyenesen támogatja. A váltó határozottan, pontosan és közepesen rövid úton kapcsolható, a remek gázreakciónak köszönhetően pedig a gázfröccsel teljesített visszaváltások hamisítatlan hangulatot festenek a féktávok alá. Egyedül a kormányzás hat idegennek, a méretes kormánykerék egyszerűen nem sportautóba való, s a szerkezet pillanatnyi késése, plasztikussága sem dicsérendő. Családi modell esetében talán legyintenénk rá, azonban az izzadósabb kanyarokban nem tűrhető el az ilyen kellemetlenség.

Pedig a kifejezetten kemény és feszes futómű bizony falná a sebesen teljesített íveket, s még a téli használatra készült Michelin Pilot Alpin abroncsok is igyekeznek utolsó lélegzetükig kapaszkodni, bizonyítva az ST remek kanyarodási képességeit, melyeknek leginkább a mechanikus differenciálzár hiánya szab határt. Mindemellett a játékosság sem hiányzik a legerősebb Focusból, a menetstabilizáló engedékeny, de biztonságos Sport funkcióját vagy a teljesen kiiktatott állapot előnyeit kihasználva könnyedén táncoltatható meg az ST feneke, ráadásul nyers erővel és egy nagyobb gázadással bármikor véget vethetünk a csúszásnak.

Noha kívánatos idomokban a Ford nem bővelkedik úgy, mint legfőbb konkurense, marcona stílusával azért egyértelműen közli a szemlélővel, hogy a keményebb legények közé tartozik. A kék oválosok szobrászai átszabták a Focus orrát, aminek köszönhetően az ST nagyra tátott harcsaszájjal harapja a benzin elégetéséhez nélkülözhetetlen levegőt. A fehér fényezés esetünkben makulátlanságot, szűziességet sugall, ám a méretesre hízott légterelő és a sötétszürke felnik mögött huncutul vöröslő féknyergek nem rejtik véka alá tesztalanyunk tisztátalan szándékait.

Gyors, nagyon gyors! Kanyarokban és egyenesekben egyaránt brillírozunk, de a Focus ST nem csupán a flúgos futamokra készült. Sportkompaktként a kanyarvadászat mellett a Ford fontos feladata, hogy szolgálaton kívül egy hagyományos modell kihasználhatóságával szolgálja ki a tulajdonosok hétköznapi igényeit.

A Ford Focus ST egyszerűen kiváló öszvér lett, akár kombiként is teljesíti a szürke hétköznapi feladatokat, miközben bármikor képes erejéhez mérten kíméletlen sportautóvá válni és pillanatok alatt felfalni néhány tucat kanyart. A Ford mindezért legalább 8,57 millió forintot kér, amit az extralista pipálgatásával srófolhatunk feljebb: napfénytetővel, navigációval, xenonnal és elektromosan állítható, bőr sportülésekkel tűzdelt tesztautónk is könnyedén 11 millió forint alatt maradt.

A Ford legnagyobb ellenfele az állítható futóművével és helykínálatával a mindennapokra ugyancsak alkalmas Astra OPC normafelszereltséggel 200 000 forinttal olcsóbb. Az Opel némileg kedvezőbb árán túl a mechanikus differenciálzár, az adaptivitás és a tagadhatatlanul dögösebb stílus szól mellette, a kettővel kevesebb ajtó és a gyakorlatban 1,5-2 literrel nagyobb fogyasztás pedig ellene.

A kiöregedő és feszesebbre hangolt (rázósabb) Renault Mégane RS 8,2 milliótól hozható el, azonban a kategória jelen pillanatban még nélkülözi a Golf GTI újabb generációját, amely alacsony tömege miatt vezethetőségével és fogyasztásával bizonyosan odapirít majd a jelenlegi bajnokoknak, de a VW magyarországi ára egyelőre nem ismert, noha a márka stratégiáját ismerve az említett összegeknél borsosabb cédulára számíthatunk.

Ez a teszt rövidített változat. A cikk teljes hosszúságában itt olvasható el.