A kis manufaktúra már árcédulát is függesztett a középmotoros sportolóra. Az összeg persze meg sem próbál szerénynek mutatkozni, hiszen a nagyságrendileg 101,5 millió forintos biléta már a Lamborghini, vagy éppen a Ferrari vadászterületére merészkedik, ám az is igaz, hogy a V8-as erőforrással szerelt újonc képességeit tekintve sem marad el a visszapillantó tükörben.
A 310 km/h-s végsebességre képes Renovatio ugyanis 3,7 másodperc alatt teljesíti a kötelező 0–100-as sprintet, miközben az Audi RS4-esből ismerős 4,2 literes, 450 lóerős benzines egység viszonylag szerény étvággyal bír, hiszen a mindössze 1,09 tonnás autót alig 11,5 literes átlagfogyasztással repíti a nyolchengeres.
Érdekesség, hogy a kupéból a tető leemelésével kabrióvá alakítható autóból a Tushek kifejezetten versenypályára szánt verziót is kínál az adrenalinra éhes pilótáknak, de a közeljövőben az egyelőre csupán ízelítő képeken szereplő Forego T700-as személyében egy még nyersebb modellel is gazdagodik a szomszédok kínálata. A középmotoros újdonság lemezei alatt szintúgy az Audi V8-as TFSI erőforrása rejtőzik, ráadásul a gyártó meg is könnyíti nekünk a 700 LE/tonnás adat kiszámítását, hiszen a szuperautó éppen 1000 kg-ot nyom a mérlegen. Noha menetteljesítményekről egyelőre nem szól a fáma, a 250-nel több paripa és a szerényebb önsúly bizonyára alaposan rápirít majd a Renovatiora és néhány mély gyökerekkel rendelkező konkurensre egyaránt.