A Sanghaji Autószalonon premierjét ünneplő típus kívülről alig változott, egyedül a nagyobb légbeömlők és az átalakított fényszórók jelentik a különbséget elölről. Az oldalsó profilt a jobban domborodó hátsó ablakok emelik ki, miközben a hátsót az átfésült lámpák és lökhárító mellett a hangsúlyosabb, szélesebb ablak emeli ki. Miközben már szériában jár a bi-xenon fényszóró, a multifunkciós kormány és a csomagtartó elektromosan nyílik, az extralista teljesen LED-es főfényszóróval gyarapodott, de a távolságtartó tempomatot is továbbfejlesztették a mérnökök.
Kétségtelenül a Panamera S E-Hybrid névre hallgató modell hozza a legnagyobb újdonságot. A külső hálózatról tölthető teljes hibrid elektromotorja 70 kW-os teljesítményt szolgáltat – a korábbi hibrid változat kétszeresét. A 95 lóerő lehívásához új fejlesztésű, 9,4 kWh-s lítium-ion akkucsomagból érkezik a szufla, amely az elődmodellnél ötször nagyobb kapacitással szolgál. Ezt hagyományos konnektorról 4, a Porsche univerzális töltőjével pedig egy megfelelően erős hálózatról 2,5 óra alatt tölthetjük fel.
Ha ezt megtettük, vegyes felhasználásban 36 kilométert autózhatunk vele, de a gyártó sajtóanyaga becsületesen hozzáteszi, hogy ez a klíma használatával, nagyobb tempóval 18 kilométerre csökkenhet. Viszont ezt a nagyobb tempót sem szabad túlzásba vinni: teljesen elektromos üzemmódban 135 km/h-ig gyorsíthat a Panamera. Az elektronok önállóságának köszönhetően a gyári vegyes fogyasztás 3,1 liter/100 km-ben áll meg, de csak akkor, ha teljesen feltöltve indulunk el, és ha csak rövid távon nézzük.
Viszont ha padlóig nyomjuk a gázpedált, ez a típus is megkéri a magáét, amelyet viszont mindenki megbocsát majd az 5,5 másodperces 0–100-as sprintet és a 270 km/h-s végsebességet elnézve. A száguldásban ezúttal is a 333 lóerős, Audi-féle, háromliteres, kompresszoros V6-os segít majd, melynek erejét nyolcfokozatú, bolygóműves automata továbbítja a hátsó kerekekhez. Az összteljesítmény 416 lóerő.
További újdonság az Executive utónévvel fémjelzett hosszított kivitel megjelenése, amelyre főleg a kínai piacon lesz óriási a kereslet, de hazánkban is elérhető lesz. A 15 centiméterrel nagyobb tengelytávú modelleket kizárólag összkerékhajtással, 4S és Turbo kivitelben lehet hazavinni, hangolásuk pedig kimondottan a menetkényelem oldalára billen át, így a legjobb ülések és a légrugózás is szériában jár hozzájuk. Emiatt már meg sem lepődhetünk 8 millió forintos felárukon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!