Letisztultabb és takarékosabb a friss Skoda Superb

Sokan számítottak rá, hát eljött: a Skoda Superb jó néhány sikerrel teli év után frissítésen esik át: letisztultabb formaterv és takarékosabb motorok.

Csizsek Ádám
2013. 04. 05. 11:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fontos szempont volt, hogy az elődök által felépített, pozitív kép ne csorbuljon, s a Superb jó ár-érték aránya mellett letisztultan elegáns vonalaival és a középkategóriához mérten tágas utasterével csábítsa továbbra is a vásárlókat.

Ahogy a fotókon látható, jelentős változtatást nem eszközöltek a szakemberek, azaz az alapforma maradt a régiben, azonban az orr és a hátsó traktus szintén alapos átrajzolásra került. Ennek eredménye a frissnek, modernebbnek ható formaterv, amely immáron letisztultabb is egyben. Újak az első lámpák, melyek most már bi-Xenon technikával és LED-es menetfénnyel is kérhetőek, a lökhárító és a hűtőmaszk ugyancsak friss, az embléma pedig még hangsúlyosabb lett.

 

Hátul az új lámpák határozzák meg az összképet, melyeknek hála komolyabbnak hat a Superb, s a Škoda kategóriákat megkülönböztető nyoma sem maradt le róla. A Rapid hátsó lámpájában egy piros csík világít, az Octavia feljebbvalóságát kettő jelzi, a Superbnél természetesen három csík húzódik a búra alatt. Ez a továbbiakban már így lesz, tehát a hátsó fények egyben a modell pozicionálására is utalnak. A formai változások mellett a lemezek alatt sem maradt érintetlen az autó, s bizonyos motorok esetében akár 19 százalékos fogyasztásbeli megtakarítást diagnosztizálhatunk a felmenőkhöz viszonyítva.

A fékenergia visszanyerése immáron a dízelmotorok mindegyikénél széria lesz, ahogy a belépő szintet képviselő 122 lovas 1.4 TSI esetében szintén. A GreenLine dízel az 1,6 literes motorral mindössze 4,2 litert vesz magához, míg a 140 lóerős 2.0 TDI és az összkerékhajtás párosa kézi váltóval is elérhető lesz. A nagyobbik, 170 lóerős dízel 4×4-es hajtással már hatgangos DSG automatával párosul, de vélhetően a hengerlekapcsolással kecsegtető 140 lovas TSI is része lesz a palettának.

 

Az egyénieskedést ezentúl két új fényezés, valamint az utastér személyre szabhatósága jelenti: három- és négyküllős kormányok, többféle betét áll rendelkezésre kilencféle variációt kiadva, a legmagasabb szintet pedig barna-elefántcsont bőrkárpitozás képviseli. Az utastéren kilenc légzsák óvja az utasokat, továbbá visszagurulásgátló és parkautomata is gazdagítja a kínálatot, a multimédiás rendszer pedig 6,5 colos érintőképernyővel és 30 GB tárhellyel szolgálja a tulajdonost. A frissült Superb hamarosan a Sanghaji Autószalonon mutatkozik be, s vélhetően röviddel utána már a szalonokba is megérkezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.