Az újdonságról már megszellőztetett korábban néhány fotót a gyártó, így a legnagyobb formai ütőkártya, a csalafinta orr hetekkel ezelőtt lebukott. A C4 Picasso a Nissan Juke-hoz hasonló játékot űz érzékeinkkel, azaz a nappali menetfény lép főszerepbe, miközben a hagyományos fényszóró szinte észrevétlenül bújik meg lentebb. Ennek köszönhetően ráadásul abszolút jellegzetes, jól felismerhető jelenség lett a festőről elnevezett kompakt egyterű.
Hossza 4430 mm, szélessége 1830 mm, magassága pedig 1610 mm, azaz 40 mm-rel rövidebb és 50 mm-rel alacsonyabb elődjénél – ritka, hogy a modellfejlődés során megkurtítják a méreteket. Ennek ellenére a gyártó állítja, hogy mindezt az utasok nem érzik meg, sőt, az új Picasso még bőségesebb helykínálattal szolgál.
Ez pedig úgy lehetséges, hogy az orrot 70 mm-rel szabták rövidebbre, s az 55 mm-rel megnyúlt tengelytáv, valamint az elöl 82 mm-rel, hátul 31 mm-rel növelt nyomtáv is tágasabb belsőt sejtet. Eközben a csomagok sem járnak rosszul, a 40 literrel bővült poggyásztér az ülések tologatásával 637 literesre bővíthető. Az utastér anyagait illetően szintén előrelépésre számíthatunk, a franciák ugyanis magasabb színvonalú, minőségi anyagokról, prémium betétekről beszélnek, s a fotókon látott formák, illetve a kidolgozás ugyancsak ígéretesnek hat.
Az ülések kéttónusú kárpitozással is kérhetők lesznek, ahogy az ajtókon és a műszerfalon is ezek az árnyalatok jelennek meg, a középkonzolon pedig a 7 hüvelykes érintőképernyős multimédiás rendszer uralkodik, összetömörítve a szórakoztatást, az útvonalat és fogyasztást érintő információkat, a telefont, valamint a navigációt és a kétzónás klíma vezérlését.
A hagyományos órák már az elődben sem kaptak helyet, ezúttal viszont már 12 colos kijelző veszi át a műszercsoport szerepét, ami többféle stílust képes megjeleníteni és sok-sok adattal szolgálhat. A praktikum a Picasso egyik végjegye, különálló hátsó ülései számtalan variáció alapját adják. Az új C4 Picasso a franciák EMP2-es platformjára épül, tehát az alumínium és kompozit alkatrészeknek hála jelentősebb fogyást érhetett el: 70 kg-ot dobott le magáról az egyterű. Mindez csupán a platform, a motorháztető, a csomagtérajtó és egyéb elemek könnyítésével további 70 kg-ot takarítottak meg a mérnökök, tehát az elődhöz képest 140 kg-mal kevesebbet nyom a mázsán az újdonság.
A gyártó azzal is kecsegtet, hogy a Picasso az első kompakt egyterű, amely képes a 100 g/km-es kibocsátás alatt teljesíteni: a 92 lóerős 1.6 e-HDi hatsebességes kézi váltóval tudja produkálni a 98 g/km-t, ami 3,8 literes étvágynak felel meg. Természetesen az erősebbik, 115 lóerős 1,6-os olajkályha is szerepel az autóban, ahogy a 120 lovas 1.6 VTi és a remek, 156 lóerős 1.6 THP ugyancsak a kínálat része.