Range Roverrel Angliából Marokkóba lakókocsival

A brit prémiumgyártó romantikus próbatétellel bizonyítja az új Range Rover rátermettségét. A zászlóshajó egy Airstream lakókocsit húzott el Angliából.

Csizsek Ádám
2013. 04. 08. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úti cél nem volt más, mint a mesés Marokkó, ahonnan természetesen haza is tért a Range Rover, miközben képességei közül kedvező vontatási tulajdonságai mutatkoztak meg legjobban. A kemény tesztet ezúttal az Airstream legújabb modellje, a 684 Series 2 alumínium lakókocsi cipelése jelentette, ám sejthetjük, hogy az Autobiography felszereltségű luxusterepjáró V8-as dízelmotorja mindenféle erőlködéstől mentesen húzta végig a nem épp rövid túrán.

A 339 lóerővel felvértezett turbódízel az Airstream angliai székhelyétől robogott egészen az Atlasz-hegységig, ahol Marokkó csodás tájai közt érte el a túra a célt, innen pedig ismét Angliába vezetett az út, azaz haza. A csapat naponta több mint 12 órán át volt úton, hogy a 2399 kg-os vontatmányt 11 nap alatt elvigye Afrikába, majd vissza, miközben összesen 5915 kilométert hagytak maguk mögött a vándorok.

„Az új Range Rover vontatási képességei egyszerűen lenyűgözőek. Úgy húzta a két és fél tonnás Airstream lakókocsit, mintha az ott sem volna” – mesélte Ben Samuelson, a túráért megvalósításáért felelős társaság vezetője. Persze a brit luxusterepjáró mellett a klasszikus formába csomagolt lakókocsit sem kerülte el a pozitív kritika: „az Airstream nagyjából egy mobil hotelszobához hasonlítható, amely az utazásba olt egy jó adag stílust és komfortot”. Ehhez 8,25 méteres hossz és 2,3 méteres szélesség kínálja a megfelelő méretet. Ahogy a Range, ő sem éppen diszkont árazásáról híres: a legendás vontatmányért alapáron is mintegy 20 millió forintot kell otthagynunk.

Habár videofelvétel nem került nyilvánosságra a nem mindennapi útról, azért egy gyönyörű fotókkal teli galériára futotta. Érdemes végigkattintani a csodás képeket, követve a Range Rovert a varázslatosabbnál varázslatosabb vidékeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.