Az EU 2017-re 3 liter alatti fogyasztást követel

A káros anyagok mértékének jelentős csökkentésére az Euro VI-on túl már nincs reális alap, azonban a fogyasztás mérséklése továbbra is motiváló erő lehet.

Csizsek Ádám
2013. 05. 04. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az unió jelen pillanatban hosszú távú terveket sző, nevezetesen 2025-re szabnának meg egy vegyes fogyasztási értéket, amit addig minden gyártónak teljesítenie kell. Az említett időpontra szóló étvágy pedig 2,7 litert jelent, azaz a fejlesztőknek alaposan bele kell húzniuk, s ismét jól jön a trükkök tárháza, ahonnan KERS vagy hibrid technológia, esetleg egyéb fondorlatos ötletek származnak.

Ezzel egyetemben a képviselők 2017-re új mérési szisztémát, az úgynevezett World Light Duty Test Procedure (amolyan kis terhelésű világciklus) mérési eljárás bevezetését is szorgalmazzák. A WLTP-t az ENSZ segítségével állítják össze, jobban rávilágítva a tipikus autóhasználati jellegekre, s a sokat kritizált élő eljárással ellentétben nem laboratóriumi körülmények között folytatnák le a mérést, hanem közúton.

 

Mindez persze szép és jó, azonban a jelenlegi rendszerben a laboratóriumi körülmények pontosan arra voltak kifejezetten alkalmasak, hogy minden egyes modellt ugyanazon körülmények között mértek le, ami az új közúti méréssel már nem valósulhatna meg, hiszen az uralkodó szél, a páratartalom, az aszfalt minősége és még ezer apróság jelent változót a képletben, s akkor a forgalom sűrűségének nehéz reprodukálhatóságáról nem is beszéltünk. Jelenleg az EU-ban 130 g/km kibocsátási átlagot kell produkálniuk a gyártóknak, ám a jövőre nézve ebben a szituációban is változás lesz, 2020-ra ennek az értéknek már csupán 95 g/km-t szabad elérnie. Csupán az ezer autó alatti éves mennyiséget produkálók mentesülnek a szabályok alól.

Az új regulák összességében arra mindenképpen jók lesznek, hogy a gyártókat ösztönözzék új technológiák, megoldások kipróbálására, hogy végül a mérnöki munka szép hozományaként egy évtized múlva 3 liter alatti fogyasztással autókázhassunk, kicsit gondtalanabbul. Ennek eredményeképpen eddig drágának és bonyolultnak gondolt rendszereket fejleszthetnek, egyszerűsíthetnek a fejlesztők, hogy elérhető árú modellekbe is kerüljenek, de elsőre azért a gyártóknak is nagy fejtörést okoz a jelentős szigor.

 

Mindemellett az is érdekes kérdés, hogy az olajlobbi érdekeit mennyire sértik az alacsonyabb fogyasztást szorgalmazó szabályok, azonban ezek a mozgatóerők addig biztonságban vannak, amíg a belsőégésű motorok el nem tűnnek a föld színéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.