Az unió jelen pillanatban hosszú távú terveket sző, nevezetesen 2025-re szabnának meg egy vegyes fogyasztási értéket, amit addig minden gyártónak teljesítenie kell. Az említett időpontra szóló étvágy pedig 2,7 litert jelent, azaz a fejlesztőknek alaposan bele kell húzniuk, s ismét jól jön a trükkök tárháza, ahonnan KERS vagy hibrid technológia, esetleg egyéb fondorlatos ötletek származnak.
Ezzel egyetemben a képviselők 2017-re új mérési szisztémát, az úgynevezett World Light Duty Test Procedure (amolyan kis terhelésű világciklus) mérési eljárás bevezetését is szorgalmazzák. A WLTP-t az ENSZ segítségével állítják össze, jobban rávilágítva a tipikus autóhasználati jellegekre, s a sokat kritizált élő eljárással ellentétben nem laboratóriumi körülmények között folytatnák le a mérést, hanem közúton.
Mindez persze szép és jó, azonban a jelenlegi rendszerben a laboratóriumi körülmények pontosan arra voltak kifejezetten alkalmasak, hogy minden egyes modellt ugyanazon körülmények között mértek le, ami az új közúti méréssel már nem valósulhatna meg, hiszen az uralkodó szél, a páratartalom, az aszfalt minősége és még ezer apróság jelent változót a képletben, s akkor a forgalom sűrűségének nehéz reprodukálhatóságáról nem is beszéltünk. Jelenleg az EU-ban 130 g/km kibocsátási átlagot kell produkálniuk a gyártóknak, ám a jövőre nézve ebben a szituációban is változás lesz, 2020-ra ennek az értéknek már csupán 95 g/km-t szabad elérnie. Csupán az ezer autó alatti éves mennyiséget produkálók mentesülnek a szabályok alól.
Az új regulák összességében arra mindenképpen jók lesznek, hogy a gyártókat ösztönözzék új technológiák, megoldások kipróbálására, hogy végül a mérnöki munka szép hozományaként egy évtized múlva 3 liter alatti fogyasztással autókázhassunk, kicsit gondtalanabbul. Ennek eredményeképpen eddig drágának és bonyolultnak gondolt rendszereket fejleszthetnek, egyszerűsíthetnek a fejlesztők, hogy elérhető árú modellekbe is kerüljenek, de elsőre azért a gyártóknak is nagy fejtörést okoz a jelentős szigor.
