Ráfizetünk az öregedő járműparkra

A regisztrációs adó kategóriától függő 37-50 százalékos mérséklése a hazai személyautó-állomány alakulására éles hatást gyakorolt.

A trendek ilyen módon való alakulása látszólag örvendetes, azonban a növekmény elsősorban igencsak koros járművek számlájára írható, s ezt az új autók értékesítése aligha tudja kompenzálni. Minderre bizonyítékul a 2012-es esztendő első 11 hónapjának tanulsága szerint mintegy 49 550 külföldi rendszámú kocsira került magyar tábla, miközben a szalonokat ennél kevesebb, 48 014 darab négykerekű hagyta el teljes pompájában.

Ezzel a géppark átlagos életkora elérte a 12,2 évet, ami természetesen az általános biztonsági jellemzőkre sincs jótékony hatással. Különösen letaglózó az Autós Nagykoalíció statisztikája, mely alapján több mint félmillió regisztrált személyautó forgalmi engedéllyel sem rendelkezik, igaz, azt nem tudni, hogy ezek a mindennapi forgalomban részt vesznek-e.

Mindezek fényében persze nem is olyan meglepő, hogy a járműgyártók biztonsági fejlesztései, s az intelligens járműrendszerek jótékony hatásai csak igen lassan gyűrűznek be a hazai közlekedésbe. Mindezen túl a járműpark átlagos CO₂-kibocsátásának hamarosan nemzetgazdasági szinten is káros következményei lehetnek, hiszen az Európai Unió döntéshozói kilátásba helyezték, hogy 3-4 éven belül az autóállomány jellemzői is beszámításra kerülnek széndioxid-kvótába, melynek folyományaként hazánk haszonélvezőből egyik pillanatról a másikra nettó befizetővé válhat.

Ami az egyik oldalon öröm, az a másikon bánat, hiszen szakemberek vélekedései szerint Magyarország még távol áll attól, hogy a nyugat szemetesének tekinthessük – van még sajnos tovább is. A jellemzően Németországból behozott, visszatekert órájú használt autók néhány év vendégmarasztalás után, illetve kézen-közön átfutva azonnal Romániában, vagy éppen Bulgáriában indulnak újra útnak – jellemzően ismét szerényebb futásteljesítménnyel a műszerfalukon. Mindez persze nekünk öröm, hiszen az EU túlzott szigora miatt lassan a bontóipar is hanyatlásnak indul, mivel a korábban életképes vállalkozások munkáját mind az adóterhek, mind a lassan teljesíthetetlenné váló előírások ellehetetleníteni látszanak. Nem meglepő az sem, hogy ismét azok kényszerülnek letenni a lantot, akik mindenben megfelelni igyekeznek, hiszen éppen ők azok, akik minden követelmény teljesítése után csak szerényebb profittal számolhatnának.

Szárazra fektetés után csinál „konfettit” az autóból a shredder, majd összetett eljárásokkal szortírozzák a komponenseket. A technológia drága, Józsi ezt költséghatékonyan is megcsinálja az erdő szélén, ahol ott is marad a haszontalan fáradt olaj, az üveg vagy éppen a gumi

A jelenlegi becslések alapján a regisztrált nem egészen 200 bontónak csupán 30 százaléka képes maradéktalanul megfelelni az elvárásoknak, ám velük még közel 1000 illegálisan tevékenykedő létesítmény is versenyzik, melyek persze költséghatékonysági szempontok miatt a környezettudatosságra aligha igyekeznek hangsúlyt fektetni.
Mindeközben az európai döntéshozók ostorral verik mind a gyártók, mind a bontók hátát, hiszen a jelenlegi direktíva szerint az újrahasznosítási aránynak el kell érnie a 85 százalékot, ami éveken belül további 10 százalékkal hivatott emelkedni, gyakorlatilag olyan modern technológiákat és műszaki hátteret követelve meg, amelyek a teljes életciklusban költségnövekménnyel társulnak.

Nem meglepő módon, valamint a közgazdaság-tudományi képzések első tanóráján ismertetett Maslow-piramis alapján a környezettudatosság eszméjének meghonosulása valahol mégiscsak távolabbi igény, mint például a közüzemi számlák befizetése, a meleg lakás, a laktató vacsora, a gyermekeink taníttatása, vagy éppen a szabad helyváltoztatás jogához való oly makacs ragaszkodásunk.

A brüsszeli bőrfotel melegéből persze mindez érthetetlen összefüggésnek látszik, így aztán a jóléti modell és a fenntartható fejlődés utópiájának eszményei olyan vaksághoz vezetnek, amik a hanyatló gazdasági környezettel párhuzamosan, nemes indokokra hivatkozva is tovább drágítják az előállítási költségeket, az infrastruktúra használatát, s az üzemeletetést egyaránt. Bizonyítékul arra, hogy a csupán boldogulni kívánó lakosság jogosan kiskaput kereső magatartásának áradatával nem lehet szembe úszni, végső soron a naiv jogalkotás következménye a járműállomány öregedése, a CO₂-kibocsátás elburjánzása, s a környezetvédelemre ügyet sem vető fekete bontók további térnyerése lesz.