Alig több mint fél év telt el azóta, hogy az Opel piacra dobta városi kisterepjáróját, a Mokkát, s a típus kedvezőbb áron elérhető ikertestvére, a Chevrolet Trax máris megérkezett a márkakereskedésekbe. A villámos testvérénél Trax egyértelműen maszkulinabb (és tán kevésbé szofisztikált) megjelenéssel büszkélkedhet, bár a Chevrolet határozott formái sokaknak jobban tetszenek. A beltérben egyszerűbb kivitelezéssel találkozhatunk, ám az összhatás kellemes, s ennyit bőven elnézünk az autónak a kiviteltől függően 10-15 százalékkal alacsonyabb vételárért cserébe.
Most azonban fontosabb dolgok miatt vagyunk itt, minthogy a külcsín és a történelem apró részleteit taglaljuk, így aztán helyet is foglalunk a kényelmes, nem mellesleg pedig méretes első ülésekben, amelyek mögött 190 centiméteres termetemmel még bőséges fej-, s éppen kielégítő lábtér mellett helyezkedhetnék el. Az autó viszonylag szerény külső méretei dacára ügyesen fokozták a térérzetet.
A vezetői ergonómia ezzel együtt közel kifogástalan, noha a kákán csomót keresve kisebb termetűeknek nehezen esik majd kézre a kissé hátul helyet kapó kézifékkar, míg magasabbaknak a manuális váltó egyes fokozatai bizonyulhatnak távolinak. Keltsük életre az 1,4 literes, 140 lóerős benzines turbómotort, ami egyelőre kizárólag négykerékhajtással kérhető, ám a következő modellévtől szerencsére „elsőkerekesként” is megvásárolhatjuk, mégpedig 400 ezer forinttal olcsóbban és mintegy fél literrel kedvezőbb átlagfogyasztással. Az 1850-es fordulatszámtól jelentkező 200 Nm-es csúcsnyomaték jól hangzik, de a valóságban 2000 alatt kissé lustácska a feltöltött négyhengeres. Középtartományban aztán magára talál, fent pedig szépen kibontakozik.
A 10 másodperc körüli 0–100 km/h-s sprintidő és a közel 200 km/h-s csúcssebesség bőven kielégíti az átlagos igényeket, s szorgos váltómunkával szépen szedi a lábát az autó, amit a jól kapcsolható hatsebességes szerkezet tétovázás nélkül támogat. A kis crossover legnagyobb erénye egyébiránt a kényelmes és átgondolt beltér mellett inkább az aktív biztonság alapköveinek kiváló finomhangolásában keresendő. A sebességfüggő elektromos szervokormány ugyanis például úgy képes könnyűnek bizonyulni, hogy sohasem titulálható túlszervózottnak, s közvetlenségét sem illethetném kritikával, így bizony az épeszű határokon belül a sportosság sem áll távol tőle.