Például egy Aventador logójának kimarására nem lehet egy egész munkanapot szánni, mint ahogy teszi azt a Pagani a Huayra egyik ékkövével. Az is kirajzolódik, hogy az elképzelések szerint a szuperautók harci járművek – így például lopakodó vadászrepülők, és támadó helikopterek – formai jegyeit hordoznák magukon, hiszen ezt a vonalat indította el a Reventon, majd folytatta a Sesto Elemento és a Veneno, sőt ezeket hirdeti az utcákon dühöngő Aventador is.
Nem kérdés hát, hogy az ügyfelek és a rajongók képesek elfogadni a megújulást, így a kérdés már csak annyi, hogy milyen mértékben. Az újabbnál-újabb koncepciók ezért is veszítik a húrt a végsőkig, s ezt teszi a cég zártkörű születésnapi partiján bemutatkozó „Egoista” tanulmány is. A gyártó az elnevezést már azzal is indokolttá teszi, hogy csak saját szórakoztatására prezentálta az autót, de éppenséggel amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a fedélzeten kizárólag a vezetőnek jut ülőhely.
Igaz, zárójelben megjegyzem, hogy tapasztalataink szerint 200-300 lóerős teljesítmény felett a magány a képességek kihasználása során már mindig kívánatos, hiszen azok, akik nem tartják saját kezükben az irányítást így is, úgy is kényelmetlenül fészkelődnek majd. A Walter Da Silva csapata által jegyzett, Apache helikoptertől ihletett talján lemezei alatt a Gallardo 5,2 literes V10-es erőforrása lapul nagyságrendileg 600 lóerős teljesítménnyel felvértezve, de menettulajdonságokról nincs is értelme beszélni, hiszen a tökéletesen egyedi Egoista legfeljebb csak statikusan ingerli majd a márka rajongóit.
