Ha tudnák, mit tud, világot hódítana – Infiniti M35h teszt

Az Infiniti közel öt méter hosszú limuzinja már korábbi tesztünkben bebizonyította, hogy igenis ott a helye a prémiumok között, most a hibrid mutatkozik be.

Mindenekelőtt jobb lábunkkal 364 egészséges paripát dirigálhatunk; ráadásul olyanokat, akik 5000-es fordulatszám felett nyerítenek csak fel igazán, izgalmas V6-os dallamokat énekelve, és lelkesedésük egészen 7000-ig tart, miközben a dízelnél 15 kilóval könnyebb, ám üresen így is 1830 kilós hintót úgy cibálják, mintha az egy pehelysúlyú kocsi lenne.

Számokban kifejezve ez méréseink szerint alig 5,3 (!) másodperces nulla–százas sprintidőt jelent, ami az előző BMW M3-énak felel meg, de jobb, mint a Nissan 370Z produktuma – no comment. Ja, és mindemellett a hibrid paripák papíron átlagban 7,5 helyett 7 liter naftával megelégednek. Mint általában mindennek, azért az M35h-nak is vannak árnyoldalai: a legnagyobb, hogy csomagtartója a lítium-ionos akkumulátorok helyigényének köszönhetően 500 literről mellesleg jó formája miatt egészen használható 350 literesre zsugorodott, így a legnagyobb szívfájdalmat inkább a bővíthetőség hiánya adja. Kivételes gyorsulás ide vagy oda, az M35h nem szeret száguldozni, inkább csak biztosítja a felsőbbrendűség érzetét.

Személyében egy őszinte, nyugodt luxusautót tisztelhetünk. Néhány fokkal kevesebb oldaldőlésért cserébe nem hajlandó feláldozni kellemes rugózási komfortját, és a hajtásláncát leszámítva egyik porcikájában sem szeretne sportos lenni. Inkább csak szimplán tejben-vajban füröszti utasait, akik utazásuk során megelégedetten élvezhetik a finom bőrrel bevont ülések simogatását, a remek BOSE hifiből érkező dallamokat, a gyönyörű fabetéteket (japán kőris) és a belső formaterv látványát, az utastérbe erdei illatokat keverő levegőionizátoros klíma munkájának gyümölcsét, az aktív biztonsági rendszerek hadát, valamint a rengeteg extra kényeztetését.

A felhőtlen örömök azonban sajnos csak abban az esetben érvényesek, amennyiben nem nőttek 180, maximum 185 centinél magasabbra. Ugyanis kissé rövid az első ülések ülőlapja, illetve háttámlája, az alacsony fejtámlák elkezdik lapockánkat zavarni, s mind az ajtók, mind pedig a középkonzol könyöklője kellemetlenül alacsonnyá válik. Ám 185 centiig kimondottan kényelmesek a fűthető-hűthető, puha bőrülések. A 35h hajtáslánc érdekessége, hogy párhuzamos kialakítása révén hagyományos, hétsebességes bolygóműves automata gondoskodik a fokozatcseréről, vagyis a váltás élménye megmaradt.

Emellett az autó színtiszta elektromos üzemmódban is képes közlekedni. A változatos körülmények között teljesített 750 km-es tesztútból a fedélzeti számítógép szerint 300 km-t sikerült pusztán villanyos módban abszolválnunk Városi közlekedés során finom gázpedálkezeléssel, főleg konstans tempóknál rengetegszer kapcsolja le a rendszer a V6-os Atkinson-ciklusban dolgozó 306 lóerős (350 Nm) szívó benzinest – ekkor a 68 lovas (270 Nm) elektromotor egyedül hajtja a hátsó kerekeket. Az eredmény lazán 10 liter alatti városi fogyasztás, ami egy 364 lóerős összteljesítményű luxuslimuzin esetében több mint jó érték. Országúton nem nagy kunszt 6 literes, vagy akár még alacsonyabb fogyasztásokat produkálni.

Az átlagot az érintett települések csökkentik igazán: tapasztalataim szerint egyenletes 50-60 km/h körüli tempóval akár 4 km-t is kihúz az 1,4 kWh kapacitású lítium-ionos akkucsomag. Nehéz elhinni, de teletöltve, 100-as autópályás korlátozásoknál néha szintén lekapcsolja a rendszer a benzinest, amely tempó abszolút csúcsnak számít a jelenleg kapható szériagyártású hibridek között. Hét liter alatt abszolvált normakörünk bizonyítja, hogy mennyire versenyképes a fejlett technika, és egy izmos dízel hiába képes akár picit jobb értékeket is produkálni, a hibrid hajtáslánc finomságát sosem fogja elérni, s akkor még az alacsonyabb környezetterhelésről nem is beszéltünk.

A 16,36 millió forintos bruttó alapár ugyan soknak hangzik, ám a német vagy akár brit prémiumoknál ezért a pénzért ilyen felszereltséggel a négyhengeres belépőmotorokat sem igazán kapják meg. Az árdifferenciát alsó hangon is átlagosan 5 millió forintban határozhatjuk meg a közvetlen konkurenciával összehasonlítva a japán prémium javára, úgyhogy nem kérdés, hogy a tőkeerős és mellesleg 185 centinél nem magasabb vásárlók számára talán a legjobb és legínyencebb alternatívát kínálja az Infiniti M35h a szegmensben.

Néhány szóban: Ha minden, hasonló kategóriájú négykerekűt kereső vásárló tudná, hogy mennyire ütős autót dobtak piacra a japánok, és az érte kért összegért a konkurensek mit kínálnak, a neves prémiumgyártók vélhetően azonnali gyűlést tartanának az érthetetlen helyzet kialakulásának miértjéről, az Infiniti pedig egészen biztosan nem tudna eleget gyártani az M35h-ból.

Mindent egybevetve apróbb, s akár egy frissítéssel orvosolható hibái ellenére a modellt ezzel a hajtáslánccal a felső kategória talán legfényesebb csillagának tartjuk. Viszont 2,64 millióval olcsóbban megfontolandó ajánlat a praktikusabb, igaz, 3 literrel torkosabb, 320 lóerős Infiniti M37.

Előnyök: bivalyerős és mégis hatékony hibrid hajtáslánc; különlegességfaktor; helykínálat; minőség/luxushangulat; menetkomfort és kulturált viselkedés; korrekt ár-érték arány

Hátrányok: lényegesen összezsugorodott csomagtartó; rövid ülőlapú és alacsony háttámlájú első ülések; fedélzeti számítógép kijelzője és kezelhetősége

Az írás tesztünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.