„Most váltottam automata váltós benzinesre. Mikor kisebb a fogyasztás, ha alig-alig érintve a gázt szépen, lassan gyorsítok fel, vagy egy cseppet határozottabb gázkezeléssel hamarabb elérem a kívánt sebességet? Érzésre előbbi esetben több időt tölt egyesben, kettesben, a váltások is olyan »namajdmost, mostmindjárt, demostmáraztántényleg« érzést adnak. Utóbbi esetben üzemszerűbbnek tűnik a dolog, még selymesebb a váltás, pikk-pakk felvált magasabb fokozatba.” – szólt olvasónk levele.
De mit tegyen? Végtére is nem érezhetjük, hogy mikor mennyi üzemanyagot fecskendez be a rendszer, és sok esetben – például városban, a zöldön való áthaladáshoz – a lassabb gyorsítás problémásabb lehet. Tudományos oldalról megközelítve a kérdést elmondható, hogy a „tökéletes” gyorsítás teljes mértékben a hajtáslánctól függ.
A pillanatnyi fogyasztás függvényét mindkét helyzetben kirajzolva, integrálva lehet dönteni. Na persze De van matek nélküli módszer is, amiből következtethetünk? Szerencsére van, a mankót ezúttal az autógyártók teszik alánk. Sok mai autóban már megtalálható valamilyen takarékos vezetést segítő rendszer, amely általában a finom gyorsításokért ad jó pontokat. A Mercedes–Benz három ismérvet (gyorsítás, váltás, kigurulás) figyelő kijelzése tanulságos, hiszen ott csak a kimondottan finom gázkezelésre kapunk „százalékokat”. Egyúttal a mi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy minden más tényezőtől független helyzetben akármilyen nyúlósnak is tűnik a történet, a kimondottan finom gázkezelés a legtakarékosabb.
Városban már más a helyzet, hiszen zöldciklusnál intenzívebb gyorsítás esetén több autó ér át, így ha mindenki ezt teszi, gyorsul a forgalom ritmusa, és csökken mindenkinek a fogyasztása. Nem árt tehát figyelni: a hatékonyság nézőpontjából ideális gyorsítási intenzitás természetellenes vezetői szemszögből és a forgalom ritmusát tekintve egyaránt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!