Persze a hivatalos bemutatóra még várni kell, azonban a 2014-es modellévű lépcsős hátú hivatalos fotói már kikerültek a világhálóra. Ahogy az ötajtós esetében, ezúttal is karakteres, talán még jellegzetesebb vonalak uralják a hátsó részt, természetesen a Kodo formai filozófia jegyében. A Mazda a részletekről egyelőre hallgat, azt viszont már korábban is megtudhattuk, hogy a kategóriában vezetőnek számító 0,255-ös légellenállási tényezőt értek el a japánok a kis légterelővel fűszerezett szedánnál.
Motorkínálat tekintetében itt is az ötajtós palettájára kell számítanunk, azaz a sort a Mazda új, 1,5 literes SKYACTIV-G motorja nyitja 100 lóerővel és 150 Nm-es csúcsnyomatékkal. Noha kevésnek hathat a felvázolt teljesítményadat, belépőmodell mivoltához viszonyítva teljesen rendben van, ráadásul a nagyon fontos pontként jelzett tömeget még nem ismerjük.
A legkisebb szívó négyhengerest a különböző piacokon 120, 157, illetve 165 lovas szinteken elérhető kétliteres, szintén szívómotor követ. Igazi finomságként az i-ELOOP hibrid technológiát hasznosító 2,5 literes, 186 lóerős, 250 Nm-es négyhengeres is elérhető lesz (első körben csak Amerikában), méghozzá 7 liter alatti fogyasztással.
Természetesen nem marad dízelmotor nélkül sem a japán szedán, a 2.2 SKYACTIV-D 150 lóerővel és 380 Nm-rel tartja majd a frontot, míg a későbbiekben a 175 lóerős verzió is tiszteletét teheti.
A Mazda továbbra is kiáll tehát a benzinesek terén a szívómotorok mellett, azonban tesztjeink alatt szerzett tapasztalataink alapján kifejezetten üdítően hatnak a megannyi turbómotor mellett a japánok remekre hangolt erőforrásai.