A svájciak választása a G 300 CDI modellre esett, amellyel a terepes feladatok elvégzését eddig tűrő Puch 230 GE példányokat kívánják leváltani. A G osztály gyakorlatilag a Puch ikertestvére, ám technikailag jóval fejlettebb nála, így a sereg bizonyosan jól jár a cserével. A hivatalos közlemény szerint a beszerzési eljárást alapos tesztelések előzték meg, amelyek során a szakértők három modell közül választották ki legalkalmasabbként a csillagos gépet.
Az illetékesek szerint a G 300 CDI jól bizonyította rátermettségét, robusztus, megbízható technikája ugyancsak jó pontokat ért, az egyszerűen használható komponensek szintén sokat nyomtak a latban. A tesztjárműveket alapos próbatételnek tették ki: vad terepen, hegyi szakaszokon és alacsony hőmérsékleten is faggatták, s e feladatokból természetesen a gyalogság sem maradt ki, hiszen a járműveknek velük is együtt kell majd működniük.
A közbeszerzés eredményeképp a járművek 75 százaléka négyüléses, ötajtós modellként érkezik, a fennmaradó 25 százalékot egyéb különféle változatok adják. Az új flottát a hadsereg elsősorban személyek és felszerelés szállítására használja majd, a lehető legváltozatosabb körülmények között.
A G 300 CDI mozgatásáról a hathengeres, OM 642 kódú háromliteres dízelmotor gondoskodik 3800-as percenkénti főtengelyfordulaton leadott 184 lóerővel és már 1600-tól rendelkezésre álló 400 newtonméter nyomatékcsúccsal. A Gälendewagenként (magyarul terepjáró) is említett példányok 160 km/h-ig gyorsulhatnak, a váltásról ötfokozatú automata egység gondoskodik.
A seregnek szánt verziók hasmagassága 21 centiméter, a gázlómélység pedig 60 centi. A terepen boldogulást a 64 százalékos maximális kapaszkodási szög, valamint a három differenciálzárral és felezővel felvértezett állandó összkerékhajtás biztosítja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!