A C osztály elődje sem volt kevésbé sikeres, hiszen az eladási számításba belekalkulált 190-es széria alapozta meg a csillagosok középkategóriás szereplését, az újdonság szelét pedig 1993-ban már az új, ma is érvényes néven érkező modell hozta. Ekkoriban a Mercedes alaposan frissítette nómenklatúráját, hiszen nem csupán a C mutatkozott be, hanem a nagyobbak is átnevezés áldozatai lettek: jött az E és az S osztály is.
1982 óta számlálja tehát a C osztály az új tulajdonosokat, azóta gyűlt össze a 10 milliós érték. A jelenleg futó, hamarosan leváltásra kerülő generáció (W204) a kombi- és kupéváltozatokkal együtt mintegy 2,3 millió példánnyal veszi ki magát a fent említett számból. A statisztikákból továbbá az is kiderült, hogy a szedán leginkább az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában, Brazíliában, s Indiában kelendő, az európaiak inkább a kombi mellett teszik le a voksukat, míg a később bemutatkozó, sportosabb kupéból nagyjából mindenhol egyformán fogy.
„A Mercedes–Benz C osztály egy világszintű sikertörténet. A 10 milliós számot átlépő eladások magukért beszélnek. Annak idején ’Baby Benz’-ként lépett a színre, mára pedig a prémium szegmens egyik legnépszerűbb modellévé vált” – mondta dr. Joachim Schmidt, a Mercedes–Benz eladásokért és marketingért felelős vezetője.
Jövőre érkezik egyébként a negyedik generáció, ami az első olyan csillagos modell lesz, amelyet négy földrészen gyártanak: az újdonságot Európában (Bréma, Németország), Afrikában (Észak London, Dél-Afrika) Ázsiában (Peking, Kína) és Észak-Amerikában (Tuscaloosa, USA) építik majd. Addig is a jubileumot hamarosan az aktuális modell tesztjével ünnepeljük, amelyet meglehetősen nagy kedvezménnyel kínál a csillagos márka.